Connect with us

Banánköztársaság

Bod Péter Ákos: Orbán már bányásznyugdíjas lehetne 

Bod- Márki
Prev1 of 2
Use your ← → (arrow) keys to browse
Megosztás

Bod Péter Ákos közgazdásszal, az Antall-kormány volt miniszterével, a konzervatív politikai beállítottságú közgazdásszal a Népszava készített interjút. A 2006-os parlamenti választások első – vesztes fordulója után, őt javasolta Orbán Viktor közös miniszterelnök-jelöltnek az MDF-nek, de az ötletet minden érintett elutasította.

A Fidesz klasszikus értelemben nem párt

A közgazdász szerint  a klasszikus pártnak van testülete, kutatóbázisa, programalkotó csoportja, ifjúsági szervezete, és lehet tudni, hogy milyen értéket képvisel. Meggyőződése, a Fidesz nem ilyen

„..nincsenek döntéshozói testületei, a frakció nem alkot stratégiát, még csak nem is kontrollál, csak követi egy nagyon szűk kör gyorsan változó igényeit. Egy pártnak, pláne ha tömegpárt, rengeteg támogatója, híve van, akiknek számít a véleménye, nem pedig felülről kapnak ukázt, hogy mit kell gondolniuk. Amikor miniszter voltam, akkor a pártom döntéshozóival sokat kellett vitatkoznom, érvelnem, néha konfliktuson is átestünk. Mert volt véleményük.”

Most másodlagosaknak gondolja  a pártpreferenciákat, hiszen a mostani, sajnálatos választási technológiában nincs két forduló:

”  Ezért mondjuk azt a V18-ban: az egyéni jelölteknél már a szavazás előtt el kell érni, hogy egyetlen esélyes jelölt maradjon a kormányéval szemben. Nem fair a rendszer, csak így lehet megállítani a kormányoldal túlnyerését. A választások után pedig a mostani ellenzéki pártok remélhetőleg hozzáláthatnak egy tisztességesebb választási rendszer kialakításához. 

MI A KÜLÖNBSÉG A JOGÁLLAM, ÉS A JOGGAL TÖRTÉNŐ KORMÁNYZÁS KÖZÖTT?  VÁLASZ A KÖVETKEZŐ OLDALON.

Szerző

Prev1 of 2
Use your ← → (arrow) keys to browse

1 Comment

1 Comments

  1. Pasinszki

    2018.02.25 14:27 at 14:27

    „Az MDF megroppanásában is nagyban közrejátszott, hogy kormányzása harmadik évében elvesztette a miniszterelnököt és pártelnököt.”
    Az MDF megroppanásában a kilóra megvehető miniszterek, a Horthy-nosztalgiázás, a Nemzethy giccss és a dzsentroid gőg játszotta a kulcsszerepet. (A fura, hogy a mi bölcs vezérünk uralmát most pont ezek a tényezők segítik.)

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük