Bruck András: Sírás lesz a vége

Ennek a nemzeti tragédiának a legújabb állomása az idetelepülő orosz Nemzetközi Beruházási Bank nevű intézmény,

amelynek Orbán egészen kivételesen szabad kezet adott. Íme: adó- és járulékmentesség, a magyar hatóságok által ellenőrizhetetlen bankszékház, a bank dolgozóinak korlátlan beutazási lehetőség, diplomáciai mentesség, teljes mentesség a magyar pénzügyi felügyeleti szervek és egyéb hatóságok ellenőrzései alól – ez állam az államban. Két teljesen fölösleges és méregdrága beruházás, Paks 2 és az orosz metrókocsik után most jön ez a „bank”, amely sokkal inkább lesz orosz kémközpont, az EU további aláásására létrehozott szervezet, mint bármi más. Ez már lényegében a függetlenségünk visszaadása egykori elnyomóinknak. Szaporodnak a jelei, hogy ismét Moszkvában hozzák a lényeges döntéseket, és hogy Putyin Magyarország tényleges ura, Orbán pedig csak a helytartója, annak viszont tökéletes.

Minden területen tart a rákként terjedő pusztítás,

amelynek áttétjei immár a tudományos életre is áthúzódtak. Emiatt eddig több mint ezer tudós és kutató írta alá azt a levelet, amelyet az Akadémia szétbarmolása láttán küldtek a kormánynak, benne ezzel a vészjósló figyelmeztetéssel: „Az összes magyarországi egyetem és kutatóhely kutatási teljesítménye és potenciálja kívülállók számára meglepően rövid távon fog helyrehozhatatlanul széthullani.” A migráns maszlaggal tovább etetett Fidesz-hívők pedig hálásak minden újabb hazugságért, azok már a lelki szükségletükké váltak. Néhányukat régről ismerem, az évek során vak fanatikusok lettek, szinte vallási tébolyultak. Menthetetlenek, és miattuk az ország is.

Vajon előbb-utóbb teljesen belep, megfojt minket a keleti és felcsúti por,

vagy felbukkan valaki és vele egy új politikai garnitúra, amely képes lehet a választók többségét maga mögé állítani? Kik lennének ezek, mit mondanának, amitől hosszú idő után esetleg én is megint odafigyelnék? Mert ezek a maiak most már mondhatnak bármit, az egyik fülemen ki, a másikon be. Rengeteg idejük volt kitanulni a politikát, de minden vizsgán csúfosan elbuktak. Ráadásul nem is kevesen közülük a Fidesznek dolgoznak. Ezért vagy azért, teljesen esélytelenek, 2022-ben többet tennék egy céllövőversenyen induló világtalanra, mint rájuk.

Ki lehetne az, akinek én is újra hinni tudnék?

Aki Orbánék legyőzését ígérné? Ez alap, mindegyik ezt ígéri. Aki a jogállam visszaállítását ígéri? Talán mondja azt, hogy ő is lopna, rabolna? Aki több nőt akar magas pozícióba? Nálunk magukat a nőket sem érdekli ez. Aki igazságot, egyenlőséget, többkulcsos adót ígér? Hagyjuk ezt. Vagy állami bérlakásokat, alapjövedelmet mindenkinek? A szegénység megszüntetését? Felzárkózást? Az önkormányzati önállóság visszaállítását? Szavazzak arra, aki elszámoltatást ígér? Mind elhangzott már, mégsem állt mögéjük elég szavazó. És meg is értem őket, ellenzéki szónak nincs többé hitele, fedezete, annyi biztos nincs, mint tíz kiló ingyen krumplinak vagy egy fél disznónak.

Magyarország olyan hellyé vált, ahol a politikával kapcsolatos kifejezések már rég elvesztették eredeti jelentésüket. Mindenhol, az összes volt szocialista országban is van aktív politikai élet, mozgás, átrendeződés, vannak politikusi bukások, miniszterelnökiek is, vannak felemelkedések, rendre bukkannak fel új arcok és pártok, van potens ellenzéki média, vannak 1-5 százaléknál sokkal több szavazót vonzó ellenzéki pártok, van hatalommal szembeszállni hajlandó tömeg, a bűnt máshol büntetés követi… a politikai, társadalmi színtér egyedül nálunk bénult le teljesen. Még a rémálommá vált Venezuelában is van ütőképes ellenzék. Felfoghatatlan a hazai politikának ez a lényegében teljes elsorvadása, a politikai tér ilyen mértékű összeomlása.

Magyarország – egy 2010-ben még többpárti demokrácia -, ma politikai meddőhányó

Én magam is olyan mélynek látom a politikai osztály elrohadását, ezen belül az ellenzéki politizálás érdemi cselekvésképtelenségét – majdnem bejutottak a Suzuki gyárba!– hogy egy-két kivétellel egyik tagjáról sem hiszem el, hogy nem kizárólag a megélhetés miatt csinálja, nem csak azért ül a parlamentben, hogy eltarthassa a családját, a gyerekeit. De ez indítéknak, motivációnak, nap mint nap látjuk, Magyarországon a semminél is kevesebb. A szememben itt és most ellenzéki képviselőnek lenni nem tisztességes foglalkozás, akkor már inkább az egy Rákóczi téri lányé.

Akkor mégis ki, kik lehetnének képesek végre kiszorítani ezt a rablóhordát,

megtörni Orbán egyeduralmát, abszolút hatalmát? Őszintén? Fogalmam sincs, csak azt tudom, hogy én kire szavaznék 2022-ben. Meggyőződésem, hogy Magyarországon belátható ideig pragmatikus pártprogrammal, legyen az akár a legkiválóbb is, nem lehet elég szavazót megnyerni. Bezárultak a fülek és az agyak. A szavazók egy töredékén kívül az ilyesmi már senkit nem érdekel. Engem sem. Nacionalizmusban Orbánék verhetetlenek, a szegénységet pedig majd „felszámolják” egy mázsa tűzifával. Akkor mi kelthetné fel az ellenzéki érzelmű szavazók figyelmét? Nem tudom, csak azt, hogy az enyémet mi.

Megmondom

Ha olyan új emberek jönnének, akik azt mondanák, hogy ők ingyen, legfeljebb minimálbérért vállalnák a parlamenti munkát: se benzinpénz, se lakhatási hozzájárulás, se utazási költségtérítés, se új laptop és telefon a parlament nyitónapján. „Nekünk semmit, nektek mindent”, ezzel kampányolnának. Egy ilyen csapat felkeltené az érdeklődésemet, és akkor elmennék a gyűléseikre és meghallgatnám a programjukat is, mert persze nem árt, ha az is van nekik. Hogy ez populizmus? Természetesen, és épp ezért hatna rám, az észérvek ma már leperegnek rólam. Túl sok itt a túl okos ember, miközben rezsiszilárdék száz IQ-val egy évtizede röhögve uralkodnak. Itt még talán a nyelvtudás is hátrány. Nekünk semmit, nektek mindent – ez nekem sokkal többet ígérne, mint az, hogy „visszaállítjuk a jogállamot”.

S hogy miből élnének ezek az emberek?

Jogos kérdés, de nem tudom, ez az ő dolguk lenne, 2022-ig még van három év, addig elvben sok minden megtervezhető, kidolgozható. Egy ilyen vállalás nyilvánvalóan megszállottságot, szinte heroizmust követel, de épp ezért szavaznék azokra, akik mégis vállalják. Mert Magyarország azzá az abnormális hellyé vált, ahol Kósa Lali 83 éves anyukája egy választáson simán legyőzné az Akadémia bármelyik tudósát.

Forrás