Jól hangzó ígéretet tett Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára az egészségügyi szakdolgozók béremelésével kapcsolatban. Ez azonban nem más, mint üres ígérgetés és a szokásos...
A napokban kapják meg emelt bérüket az egészségügyi szakdolgozók – mondta el az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára pénteken sajtótájékoztatón, Budapesten. A szakszervezet szerint „A bérek...
Vadai Ágnes, a DK országgyűlési képviselője, a honvédelmi és rendészeti bizottság alelnöke szerint azonnali béremeléssel és kiszámítható életpályamodellel kell megakadályozni, hogy minden második rendvédelmis felmondjon. Nemcsak...
Komolyan gondolom, hogy a gödörnek biztosan van alja, de a Fidesz nap, mint nap rám cáfol. Szombati szösszenetükben azt adták Horvát Ildikó (?) szájába, hogy 10...
A Chinoin kétezres munkavállalói létszámából 783-an vettek részt kedden a kétórás figyelmeztető sztrájkban, a tárgyalás a szakszervezet és a cég vezetése között a közlemény kiadásának idején...
Kicsit sokáig tartott, de sikerült kitörpölni, hogy miként lehet „országrontással” gyanúsítani azokat, akik béremelést harcoltak ki maguknak, megakadályozandó ezzel, hogy elharapódzzon az ilyesfajta impertinencia! Le az...
A VDSZ kedd délután két órakor megkezdte a határozatlan idejű sztrájkot a Hankook Tire Magyarország Kft. dunaújvárosi gyárában.
Reggel nyolc órától három napos sztrájk kezdődött kedden a kipufogó öntvényeket készítő, kínai tulajdonú Wescast Hungary Autóipari Zrt. 1200 dolgozót foglalkoztató oroszlányi üzemében.
Kétórás figyelmeztető sztrájk volt a Hankook dunaújvárosi gumigyárában szerdán: 5 és 7 óra között teljesen leállt a termelés.