A Demokratikus Koalíció reagálása Orbán Viktor tusnádfürdői beszédére. Beteg embernek nem tanácsot adunk, hanem gyógyszert.
Baranyi: ....Mit vétettem az Mszp-s cégvezetőnek, hogy mindezt a hátam mögött intézte és a Képviselő-testületi ülésen, a fideszes frakcióvezetőtől kellett megtudnom.....
Strasbourg kimondta, hogy Kövér László nem hallgattathat el és büntethet ellenzéki képviselőket
Kálmán Olga, a Demokratikus Koalíció (DK) frakciószóvivője szerdai sajtótájékoztatóján arra szólította fel a kormányt, hogy az év végéig csökkentse nulla százalékra az alapvető élelmiszerek áfáját.
A kormánypártok ez Európai Parlamentben érvényes szabályokra hivatkozva eltörlik az országgyűlési képvselőkre vonatkozó vagyonbevallási kötelezettséget.
Kövér László házelnök cerkája újra vastagon fog, egyelőre a „bünti” pontos összegét még nem lehet tudni, de azt igen, hogy a Demokratikus Koalíció képviselőinek levelet hozott...
Ha valóban fontos lenne a kormánynak a magyar családok megvédése, elfogadná a DK javaslatát, és 0%-ra csökkentené az alapvető élelmiszerek áfáját, egyszeri, minimum 100.000 forintos támogatást...
Súlyos megszorításokat jelent az önkormányzatoknak a 2023-as költségvetés tervezete, ezért az Országgyűlés ellenzéki frakciói módosító csomagot nyújtanak be - közölte a főpolgármester hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten.
A Demokratikus Koalíció (DK) petíciót indít annak érdekében, hogy az alapvető élelmiszerek áfája csökkenjen nulla százalékra.