2015-ben derült ki, hogy az Illatos úti telepen csaknem 12 ezer hordónyi veszélyes vegyi anyagot tároltak szabálytalanul, amelynek egy része a talajba szivárgott. A hordókat elvitték,...
Amikor Gulyás miniszter szokásos csütörtöki, a szerdai kormányülést követő sajtótájékoztatón a Lánchíd felújítására vonatkozó közbeszerzési kiírás ügyében ismertette véleményét, és eljutott ahhoz a ponthoz, hogy a...
Gulyás Gergely csütörtök lévén Kormányinfót tartott, ahol természetesen előkerült Budapest és a Lánchíd-gate kérdésköre is. Karácsony főpolgármestert rendesen kiakasztották az ott előadottak. „Gyenge csapatnak is lehet...
Palkovics László nemrégiben egy interjúban azt mondta, nem valószínű, hogy a kormány enyhít a rendezvényekre vonatkozó korlátozásokon augusztus 15-e után. Megfejelték mindezt azzal, hogy a meccseken...
Gulyás Gergely és Szentkirályi Alexandra a szerdai kormányülést követő, szokásos, csütörtöki sajtótájékoztatóját most mindenki nagyon várta: a nemrég bevezetett utazási szigorítások után az elmúlt napok arról...
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a járvány terjedésének megelőzése érdekében hozott kormányzati döntéseket osztja meg a nyilvánossággal. „..a helyzet súlyosságát mutatja, hogy istentiszteleti időben van tájékoztató…”...
Szombatra ígérték, hogy az operatív törzs ajánlását átböngészve a nemzet vezetője meghányja-veti az érveket és dönt az esetleges szigorításokról vírus-ügyben. Mivel Orbán „maszktalanul” drukkolta végig a...
Gulyás Gergely nyerte el a lehetőséget -miért nem Orbán?- hogy vasárnap 11 órakor közölje a kiérlelt kormány-döntést a koronavírus-járvány terjedésének megelőzésére. Mint ismert, a környező országokban...
Két hetet ad a kormány a fővárosnak, és ha ez alatt nem írják ki a Lánchíd felújítására a közbeszerzést, akkor törvénymódosítást kezdeményeznek – hangzott el a...