Orbán Viktor feltalálta a csőben a lyukat, vagyis lekoppintotta a világon szinte mindenhol bevett szokást: évértékel. Mondjuk a többieket év közben is szóra lehet bírni, talán...
Vagyonnyilatkozat-tételi eljárást kezdeményez Gyurcsány Ferenc ellen a Fidesz-KDNP, mert a kormánypártok szerint tisztázni kell, hogy „ki-be röpködnek milliárdok és százmilliók” a DK elnöke körül – írtuk...
A Fidesz kommunikációs igazgatója keddi budapesti sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy a kormánypárt vagyonnyilatkozat-tételi eljárást kezdeményez Gyurcsány Ferenc ellen, „aki körül ki-be röpködnek milliárdok és százmilliók.” Érdekes….....
A CÖF közismerten demokratikus érzelmeiről híres fiai és lányai szervezetük teljes súlyával beleálltak a rasszista, kirekesztő módi ellen, ami persze nem a Fidesz-mondandóra vonatkozik. Arra eddig...
Az ENSZ Közgyűlése 2005. november 1-jén nyilvánította január 27-ét a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapjává annak emlékére, hogy az auschwitzi haláltábor 1945. január 27-én szabadult fel. „A...
Az alábbi történet teljességgel politikamentes, pártállástól függetlenül bármelyikünkkel megtörténhet, ami a DK pártelnökével megesett. Szabál, az szabál…! – oszt jó napot! „Anna lányom lázasan fekszik, kezdődő...
Ja, hogy a főközszolga meggondolta magát és mégis betartja a törvényt? Akkor jöjjön Gyurcsány! Egy nap alatt rátalált a kormánykommunikáció az aktuális főellenségre. Nincs ebben nóvum!...
Manipulálunk vagy kormányzunk? – ez itt a kérdés. Pár hónapja a DK beperelte a Miniszterelnöki Kabinetirodát, hogy adják ki a Stop Soros kampány kutatásait. Ennek ma...
Annyiszor hallottuk már, hogy jó, jó, ezt, ami most zajlik nem akarjuk, de mit igen? Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke összefoglalta gondolatait Magyarország jövőjéről. Ahogy Ő...