A Hit Gyülekezete Országos Vezetősége közölte, hogy a koronavírus-járvány miatt az egész országban felfüggesztik az istentiszteleteket, mivel a jelenlegi információk szerint a gyülekezet egyik vidéki összejövetelén...
Június 30-a van és teljes a fejetlenség, senki nem tudja pontosan, hogy az egy nap múlva kötelezően életbelépő szabályt hogy tarthatja be a jogkövetni szándékozó külföldről...
A kutatásában megkérdezett többsége szerint ősszel jöhet a koronavírus-járvány második hulláma. A magyar társadalom közel negyedét anyagi szempontból is megviselte a járvány, derül ki a Publicus...
Valami egészen furcsa perverzió a fideszes EP-képviselőknél, hogy szavakban és kirakati szereplésekben rendszerint mást mondanak, mint ahogyan aztán végül cselekszenek. Ráadásul azt hiszik, hogy ezt senki...
Egy válság, járvány megvilágítja egy uralom természetét. Ez az uralom olyan, mint az a szanitéc, aki a járványsúlytotta sebesültek közül a csatamezőn kimenti a sajátjait, akiknél...
„A kórházak orvosainak lojalitása, félelme, vagy egyszerűen hozzá nem értése miatt küldhettek haza olyan betegeket is, akiknek ez súlyos egészségkárosodást okozott – jelentette ki Magyar György,...
Miniszterelnökünk baráti látogatáson van a fehérorosz elnöknél, akit Európa utolsó diktátorának szoktak nevezni. „Magyarország mindenki másnál jobban megért minket” – áradozott a vendéglátó. Lukasenkának igaza lehet…....
Megúsztuk. Mire a covid-19 Nyugatról ideért hozzánk, a Kelet egyik slampos, omladozó végvárába, már jobbára üres utcákat talált. Az emberek életösztöne, amely a normál hétköznapok során...
A kormány bocsánatkérést vár mindazoktól, akik tájékozatlanságból vagy rosszindulatból kételkedtek a határidő nélkül kihirdethető rendkívüli jogrendről szóló törvény visszavonásában. Bocsánat, hogy ezzel kapcsolatban aggályokat fogalmaztunk meg,...