Azt az ellenzéki pártot ill. politikust, aki megszavazza a rendkívüli felhatalmazási törvényt, a szavazás pillanatától politikai ellenségemnek tekintem. És persze a demokratikus jogállam ellenségének is. Erre...
Az ország – elvileg – felelős kormányának vezetője ma azt mondta a rádióban, hogy nem tudja pontosan megmondani, hogy a jelenlegi járvány mely korcsoportokra, vagy milyen...
Örültem a miniszterelnök bejelentéseinek. A hiteltörlesztési moratórium, a válságágazatokban a járulékcsökkentés fontos intézkedések. Öröm az is: ezúttal nem csinált presztízskérdést abból, hogy ellenzéki javaslatokat vegyen át....
Addig nincs baj, amíg nincs baj. Csabi, a gázszerelőnk motyogta ezt mindig, miközben nála mindig baj volt. Leginkább a piával. Valahogy Csabi motoszkált a fejemben, mikor...
A Budapesti Önkormányzatok Szövetségének (BÖSZ) elnöksége a koronovírus-járvány megelőzése érdekében felkéri a kormányt, hogy haladéktalanul lássák el megfelelő védőeszközökkel, kézfertőtlenítőkkel a háziorvosokat, és biztosítsák számukra a...
Vajon „elemi csapás” egy járvány, van-e alaptörvényi alapja a veszélyhelyzet kihirdetésének? – teszi fel a kérdést Lattmann Tamás nemzetközi jogász honlapján, amire meg is adja a...
Önmérsékletet kért a koronavírus okozta járvány kapcsán Orbán Viktor a politikai pártoktól, s úgy fogalmazott: az emberek védelme nem pártpolitikai ügy. Igaza van, de úgy tűnik,...
Az egész világ óvatosan közelít a koronavírus járvány miatt a tömegrendezvények kérdéséhez, nagy többségben lemondják azokat. Nem úgy Magyarország! Ki, ha mi nem? Az előzetes terveknek...
Ahogy arról a Városi Kurír is beszámolt, az egri vízilabdázókkal hazaérkezésük óta sem foglalkozott a magyar egészségügy, holott Olaszország koronavírus-által sújtott területén volt mérkőzésük. Mindössze egy...