Igaz, még csak augusztus 22-e van és Orbán szeptember 1-re jósolta meg a „nem satufékes”, de azért baromi szigorításokat, így Lázár János hatalmas nyugalommal parolázott, vigadott...
Amikor Gulyás miniszter szokásos csütörtöki, a szerdai kormányülést követő sajtótájékoztatón a Lánchíd felújítására vonatkozó közbeszerzési kiírás ügyében ismertette véleményét, és eljutott ahhoz a ponthoz, hogy a...
„Nem szeretnék egy olyan cégben tulajdonos lenni, amely közpénzeket nyer” – mondta Tiborcz István a Portfóliónak. „Összegyűjtöttem néhány további hasonló érdekességet: Soha nem vitattam egyetlen honfitársam...
Nem ment könnyen, beletelt pár esztendőbe, de ma már olyan evidencia, mint egykor üdítő olajtócsát nézni egy nullszériás bilikék Wartburg alatt a Röppentyű utcai járgánysoron. Már...
Hódmezővásárhely polgármesterét az hozta ki a sodrából, hogy a Promenád nevű orgánum szerint nem élt az Orbán által pénzeken ráruházott joggal, nem szigorított a miniszterelnök hozta...
Hódmezővásárhely a kormány által elvont bevételek miatt olyan helyzetben van, hogy nem tudja, júliustól miből tudnak bért fizetni – mondta el többek között Márky-Zay Péter az...
Hárman járták, az Emberi Jogok Európai Egyezménye körül. Mindegyik rúgott, taposott egyet rajta, de hát nem lehet minden tánclépés mellé egy közlekedési rendőrt állítani, valami hasonlót...
Mint arról beszámoltunk, nem hagyják nyugodni az indulatokat Hódmezővásárhelyen, ahol hétvégén B. Élthes Eszter, Bessenyei Ferenc negyedik felesége és özvegye letiltotta a színészről elnevezett díj átasását....
Igaz, igény sincs rá. De amilyen könnyen hülyét csinál leghűbb szövetségeseiből, lejáratja, olykor nyilvánosan lekezeli őket, az roppant tanulságos. Sajtótájékoztatóján hanyag eleganciával átlépett azon az állásponton,...