1849 és 1945 után ma 63 éve, hogy 1956. november 4-én harmadszor is bejöttek az oroszok, de korántsem azért, hogy felszabadítsanak és további 35 évig itt...
A „bátran” nagyokat álmodni képtelen, fantáziátlan normalitás hívei számára döbbenetes javaslattal állt elő még tavasszal a kormányzat: kész 300 milliót költeni via ferrata (vasalt, létrákkal, drótkötelekkel...
Manapság minden magára valamit is adó hír kiszivárog. Amelyiknek nem sikerül, az csak bitorolja a megtisztelő nevet. „….a való világgal való hasonlatosság kizárólag a véletlen műve!”...
Borkai Zsolt több mint erkölcstelen ügyei alaposan felkavarták a közéletet. Joggal. Borkai nyilvánvalóan már arra is képtelen, hogy a választói szemébe nézzen. Pedig bőven van elszámolni...
Hogy mit adtak át, azt nehéz kitalálni, de volt minden, ami dukál: Fidesz helyi uraságai, egyházfi, megszentelés, nemzeti színű szalag. Az ötfős átadási bizottság szép lehetett...
Bod Péter Ákos, a jegybank egykori elnöke nagy-interjúban adott választ néhány, az orbáni gazdaságpolitikát jellemző fontos kérdésére. Gazdaságvédelem? Ugyan már, egyszerű korrekció Bod Péter Ákos sok...
A Hajdú-Bihar megyei szocialisták felháborodva olvasták a Városi Kurírban, hogy Orbán Viktor szerint Magyarországon megszűnt a gyermekéhezés. A kormányfő úgy fogalmazott: „Magyarországon nincs éhező gyermek, mert...
Havi hatvanezret kapnak azok az egyetemisták, akik az őszi önkormányzati választásokig lelkes kormánypárti véleményeket tesznek közzé a neten. Na mi van, kedves NER-társak? Hol van az...
Az 1975-ben alapított Karinthy-gyűrűt Dobos Menyhért, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója, valamint Bojárszky András, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap operatív vezérigazgató-helyettese nyújtotta át Bagi Ivánnak...