Orbán miniszterelnök a helyszínen rágta tövig a körmét pénteken „piramisa”, a Puskás Aréna debütálásakor. Ha már ott volt, adott a pr-nak is, amit a fotós- és...
Talán maga Kövér László? Nem tudjuk, mert rejtőzködik. Netán a kedélyesen anekdotázó antiszemita (és még sok mindenben anti-) Bogár László, egyenesen a Hír Tv-ből? Kövér László...
Alighanem súlyos igazságot mondott ki a pénzügyminiszter, amikor arról beszélt, hogy „vége az aranykornak”. A magyar kormányfő egy ideje, bárhogy igyekszik titkolni, egyik pofonból a másikba...
Tényleg hullarablók!!! Most olvasom Rajk Judit nyílt levelét, amelyből kiderül, hogy levelet kapott Schmidt Máriától, a rendszerváltás 30. évfordulójának méltó megünneplésére kinevezett kormánybiztostól, hogy néhány hete...
A címben olvasható átirat Merániai János esztergomi érsek híres levelére és benne a dodonai kétértelműséggel megfogalmazott összeesküvésre utal, de tökéletesen példázza a mai külpolitikai viszonyainkat is....
Emlékeznek még arra a visszatérő Orbán-dumára, hogy Ő nem foglalkozik üzleti ügyekkel? Elképzelni is borzongató, hogy mi lesz, ha véletlenül a miniszterelnöki fülbe jut, hogy a...
Sokan Orbán rettentő képmutatását és szemforgatását emlegetik annak apropóján, hogy miniszterelnökünk térden állva együtt imádkozott a nemzetközi hírű prédikátorral, motivációs trénerrel, a lábak és karok nélkül...
Az Orbán-kormány- és párt végképp magára csapta a kettős-beszéd csapdáját, most éppen az EP küldötteik mentek szembe a főnök mondataival, biztosan nem a tudta nélkül. Ezzel...
Orbán Viktor a súlyosan jobboldali Vass Alber egyik versével köszönti közösségi oldalán 1956-ot. Úgy látszik, a magyar miniszterelnök nem talált tisztelete kifejezésére közelebbi művészeti alkotást, mint...