Kerítésen túl
Daniel Freund: „Magyarországon rendszerszinten lopják az uniós pénzt, nem csak néhány projektről van szó…”

A jogállamisági vita Magyarországon arról szól, hogy Iványi Gábor hajléktalanszállóján kikapcsolják a gázt, a Klubrádió frekvenciáját pedig mondvacsinált indokokkal elveszik. Ezt Daniel Freund német zöldpárti EP-képviselő nyilatkozta az Euronews-nak budapesti látogatása után.

Jogállamisági vita testközelből
Daniel Freund zöldpárti EP-képviselő azért utazott Budapestre, hogy testközelből is lássa, miről szól a jogállamisági vita. A politikus tárgyalt Karácsony Gergely főpolgármesterrel, Hadházy Ákos független országgyűlési képviselővel, felkereste Iványi Gábor lelkészt és a Klubrádió szerkesztőségét is.
„Tudatosítani kell Brüsszelben azt, hogy miről szól a jogállamisági vita a terepen, Magyarországon”
– mondta az útról Daniel Freund, aki telefonon nyilatkozott a portálnak. Ő annak az Európai Parlamenti tárgyalócsoportnak a tagja Brüsszelben, amely a tagállamokkal próbál egyezséget kötni az unió következő költségvetéséről, illetve az ahhoz kapcsolt jogállamisági feltételrendszerről. Freund egyúttal részt vett a német-francia ARTE televízió jogállamisággal foglalkozó forgatásán is a magyar fővárosban.
„Hogy történhet ez meg Európa közepén?”
„Brüsszelben talán nem mindig látják pontosan a tárgyalások résztvevői, miről szól a jogállamiság védelme. A helyszínen ez arról szól, hogy valaki, mint Iványi Gábor hajléktalanszállót és kórházat üzemeltet, és kikapcsolják nála a gázt a tél előtt.”
Klubrádióról – egyértelműen politikai ügy
„Az utolsó független rádióadásról van szó Magyarországon és most lényegi ok nélkül elveszíthetik a frekvenciájukat, mert Orbán médiatanácsa nem kedveli őket. Nem értem, hogy történhet ez meg Európa közepén”
Szerző
1 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Tiszaigar rendíthetetlen: 338 érvényes voks 63,9 százalékával nyert a fideszes hölgy
- ‘Ez ‘bréking’, hogy a nyugdíjasok májusban megkapják a májusi nyugdíjat?’ – Nyitrai közszolga újabb szavazatvesztést intézett pártjának
- ‘Az ukrán férfit megrendezett színházi előadásban áldozták be, ez se nem békepárti, ne nem jogállami intézkedés volt’
- A magára hagyott választó
- Kocsis közszolga szerint minden bajunk okozója visszamenőlegesen és a jövőbe látva is Magyar Péter és pártja
- Ujhelyi: Orbán elmeháborodott politikai lépése – Végleg elárulta a határon túli magyarokat
- Körözött lengyel politikus búvóhelyét találták meg Budapesten – Hiába no, szép ez a mi fővárosunk….
- Bruck András: elváltak haragos útjaik
- Nem egyszerű manapság Tiborcznak lenni….
- Újabb ‘saját láb’ nőtt az Orbán-lány és Tiborcz-vő ‘házatáján’
Marta+Brash
2020.10.21 05:38 at 05:38
Vegre valaki veszi a faradsagot, es a helyszinen nezi meg a torteneseket, hiteles emberektol megtudva a nyomorusagukat.Igy talan sokkal jobban tudja majd kepviselni a magyar NEP erdekeit, nem orban oligarchaiet