Connect with us

Kiemelt hírek

Harmadszor feszülnek egymásnak, először ketten – Dobrev – Márki-Zay vitája

Megosztás

Parázs vitára lehetett számítani. Amióta Karácsony kiszállt a versengésből komoly szócsata alakult ki a két, még versenyben lévő jelölt között és az elmúlt napokban többet foglalkoznak egymással, mint a választók meggyőzésével. Dobrev Klára és Márki-Zay Péter egyre élesedik a konfliktus a nyilvánosság előtt, már hazaárulózás és hazugozás is volt.

választás
Megosztás

Parázs vitára lehetett számítani. Amióta Karácsony kiszállt a versengésből komoly szócsata alakult ki a két, még versenyben lévő jelölt között és az elmúlt napokban többet foglalkoznak egymással, mint a választók meggyőzésével. Dobrev Klára és Márki-Zay Péter egyre élesedik a konfliktus a nyilvánosság előtt, már hazaárulózás és hazugozás is volt.

A másfél órás, élő vitaműsorban a jelöltek most is előre megszabott időkeretben – 32-32 perc időtartamban –, beszélhetnek majd, az idejüket maguk osztják be. Újdonság, hogy ezúttal civil kérdések is lesznek, mégpedig felvételről hat szervezettől, így kérdezhet a Greenpeace, a Pedagógusok Szakszervezete, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara, a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom, a Társaság a Szabadságjogokért és a Habitat for Humanity.

Erős kezdés

Jelölteket zsarol a Demokratikus Koalíció

– Márki-Zay Péter ezen állítását kérték számon a vita legelején. A politikus egy nevet említett:

Popovics Juditnak egy államtitkári pozíciót ígértek, majd fenyegették, végül megakadályozták az indulását

– mondta. Dobrev Klára úgy reagált:

Péter, nem mondasz igazat.

A DK jelöltje belemelegedett: nem tartja ellenfelét alkalmasnak miniszterelnöknek, hiszen egyik héten ezt mondja, másik napon pedig mást.

Nagy a politikai nyomás és úgy látom, ezt nem bírod – mondta, hozzátéve, hogy miniszterelnökként ennél sokkal többet kell bírni.

Dobrev Klára felidézte, hogy Márki-Zay Péter fáradtságra hivatkozott, amikor arról beszélt, hogy a DK szavazói elárulják a hazát.

Márki-Zay Péter azzal vágott vissza, hogy ő Dobrev Klárát alkalmasnak tartja miniszterelnöknek, ugyanakkor neki van a legkisebb esélye Orbán Viktort legyőzni.

A DK-nak és Dobrev Klárának is az az érdeke, hogy rám szavazzon.

A DK jelöltje felrótta azt is, hogy Márki-Zay Péternek az elmúlt napokban mintha egyetlen üzenete lett volna:

„Stop Dobrev”.

Vagyis szerinte nem jó irányba indultak el. Márki-Zay Péter szavai szerint visszafogta magát és erre nem reagált.

Dobrev Klára azzal folytatta, hogy ellenfele ezzel a mentalitással szét fogja verni az összefogást. A hódmezővásárhelyi politikus ugyanakkor nem tart ettől, hiszen ellenzéki egység azóta van, hogy mögötte összeálltak 3,5 éve a polgármesteri kampányban.

Hogyan fognak így együtt kampányolni?

Márki-Zay azt mondja, természetes, hogy a vitában van köztük feszültség, de együtt kell dolgozniuk az előválasztás után. Ehhez azt kéri, vonják vissza a DK-s trollhadsereget az ő és Karácsony Gergely Facebook-oldaláról.

Dobrev pedig azt mondta: magától értetődik, hogy elfogadja az előválasztás eredményét, akkor is, ha Márki-Zay nyer. Hasonlóan nyilatkozott Márki-Zay is, hangsúlyozva, hogy minden őt támogató pártot is erre buzdít.

Szó volt arról is, hogy miért nem sikerült egy közös nyilatkozatot elfogadniuk a második forduló előtt. Dobrev azt mondta,

ha Márki-Zay Péter hajlandó beleegyezni, hogy nem mocskolódnak tovább egymással, akkor aláírja a nyilatkozatot. Márki-Zay belement ebbe, úgyhogy elvileg lesz közös nyilatkozat.

A DK közleményt adott ki a vita közben: Márki-Zay Péter hazudott

Márki-Zay Péter a vita kezdete óta többször is felhozta, hogy szerinte a DK nem adta le mind a 82.000 ajánlást, amit Dobrev Klára gyűjtött.

Ugyan ezt Dobrev tagadta a műsorban, de a DK úgy érezte, közleményt is ki kell adniuk. Mint írták,

a valóság az, hogy de igen. A DK az Országos Előválasztási Bizottság által megállapított határidőig több mint 82.000 ajánlást adott le az előválasztási irodán. Márki-Zay Péter hazudott.

Dobrev nem zárta ki, hogy a DK elnöke lesz

Nem látok a jövőbe

– válaszolta Dobrev arra a kérdésre, elképzelhető-e, hogy ő lesz majd a DK elnöke. Férjével, Gyurcsány Ferenccel kapcsolatban arról beszélt, ő többször is kijelentette, nem vállal közügyi szerepet, és ez így is lesz.

Dobrev ámokfutásnak látta a Karácsony-Márki-Zay egyeztetéseket.

Nem tett jót, hogy felváltva kritizálták az ellenfél támogatóit. Remélem Péter, tudod, hogy a hat pártnak van egy közös alapprogramja, ami meghatározza az egészségügyben, oktatásban, külpolitikában azokat az elveket, ami alapján el kell kezdenünk kidolgozni a kormány működését.

Márki-Zay szerint azért van szükség pártfüggetlen miniszterelnök-jelöltje, mert ő minden párttal együtt tud működni és konszenzust tud teremteni.

Videón a miniszterelnök-jelölti vita legfeszültebb pillanatai

A vita elején keményen egymásnak feszült a két ellenzéki jelölt. Márki-Zay Péter azt állítja, hogy tud olyan politikusokról, akiket a Demokratikus Koalíció megzsarolt. Az RTL Klubon Karácsony Gergelyen kívül Popovics Juditot is megnevezte, akit a DK megkeresett. Dobrev Klára szerint viszont a Mindenki Magyarországa Mozgalom vezetője nem mond igazat.

Dobrev a kormányzóképességét, Márki-Zay a tisztaságát hangsúlyozta

Dobrev Klára kortesbeszédében azt mondta, három okból kéri a választók támogatását:

  • senki nem fog tudni egyedül győzni, ezért olyan jelöltre szavazzanak, akiben látják az alázatot a többiek iránt,
  • Magyarországon olyan igazságtalanságok alakultak ki, amiket csak baloldali politikával lehet felszámolni, nincs tovább szükség a gazdagokat segítő jobboldali politikára,
  • fontos a kormányzóképesség, az, hogy ki képes egy hatpárti koalíció egyben tartani.

Márki-Zay Péter befejezésül azt mondta, szó sincs arról, hogy ő konzervatív kormányt vezetne, Karácsony Gergely, Szél Bernadett és a Momentum támogatása a garancia arra, hogy baloldali, zöld és liberális értékeket képviselő kormányt szeretne, amelyik közös program alapján kormányoz. A hódmezővásárhelyi polgármester hozzátette, nem a programpontokban van a fő különbség a jelöltek között, hanem abban, hogy ki képes megszólítani a bizonytalanokat, a fiatalokat, akik aztán a Fideszre szavazó szüleiket is az ellenzék mögé állíthatják. „A tiszták koalíciója” a garancia arra, hogy mindkét oldal megszüntetik a korrupciót – mondta magára és a támogatóira utalva.

VIA 24.hu

Kapcsolódó

dobrev-márki-zay

fotó: 24.hu/V.K.

Szerző

3 hozzászólás

3 Comments

  1. Pingback: Závecz: 42% - 38% - Dobrev Klára nyerte a miniszterelnök-jelölti vitát - Városi Kurír

  2. Pingback: Lendvai Ildikó: igyekszem igazságosan, egyenlő arányban megutáltatni magamat mind a két miniszterelnökjelölt híveivel! - Városi Kurír

  3. Pingback: ÚJNÉPSZABADSÁG

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük