Kerítésen innen
Dr. Kunetz: Kásler Miklósnak ezt hozza a Mikulás, üres miniszteri posztot….
Szerdai hír, hogy a veszélyhelyzetben nem a múlt szerdán már rendeletben megnevezett országos kórház-főigazgató, Jenei Zoltán irányítja majd a kórházfenntartó csúcsszervezetet, hanem „az Operatív Törzs vezetőjeként kijelölt rendészetért felelős miniszter”, Pintér Sándor belügyminiszter.
Így regnál Kásler….
Pintér feladata a veszélyhelyzet alatt a következők lesznek:
- A miniszterelnök jóváhagyásával normatív utasításban kiadni az OKFŐ szervezeti és működési szabályzatát.
- Javaslatot tenni a miniszterelnöknek az országos kórház-főigazgató kinevezésére vagy felmentésére.
- Megállapítani a főigazgató illetményét, valamint gyakorolni a főigazgatóság alá tartozó egészségügyi intézményekben dolgozók feletti munkáltatói jogokat.
A veszélyhelyzet jelen állás szerint 2021. február 8-ig tart, de nem látható előre, hogy Kásler Miklósnak milyen faladot szán Orbán Viktor „békeidőben”.
Kunetz doktor közösségi oldalán fejtette ki véleményét:
„Tehát akkor Orbán Viktor megmagyarázhatatlan vonzalma az egyenruhás fegyveres férfiakhoz beteljesedett az egészségügyben is.
Először egy volt rendőrt nevez ki Országos Kórház Főigazgatónak, majd most a veszélyhelyzet ideje alatt az egész Országos Kórház Főigazgatóságot átadja a szintén exrendőr belügyminiszternek. (Népszava szúrta ki a Közlönyben) Ezzel a nemes egyszerű mozdulattal egyébként szinte az egész egészségügyi ellátórendszert betolta a miniszterelnök a belügyminiszter alá.
Lesz ám rend, fegyelem, figyelem, meg nyilván parancsszóra teremtett ellátószemélyzet is.
Egyben biztosak lehetünk statisztikailag minden a legnagyobb rendben lesz.
Kásler Miklósnak meg ezt hozza a Mikulás, üres miniszteri posztot, hiszen így már az EMMI-nél szinte alig maradat valami.”
Szerző
2 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Tessék mondani, hát ez meg hogy’ lehet? – Hol van a gazdag, erős Magyarország?
- Miniszterelnök úr, hol olvasta, hogy létezik “magyar faj”? – Juszt László 24. heti kérdéssora
- A bombázó ami egymaga eldöntheti Izrael javára az iráni háborút – B-2 Spirit, ami nem jön, hanem egyszer csak ott van
- „…Anyu, a Kollár Kinga már megint bekakilt a nadrágomba…” – karikírozta egy hozzászóló Lázár János legújabb kiakadását
- A szerv betiltotta a Pride-ot, Karácsony Gergely szerint nem létező gyűlésről hozott tiltó határozatot a rendőrség
- Politikai Üldözöttekért Alapítvány – „Egy hangot azt el lehet hallgattatni, de egy közösséget nem”
- Az allergiák asztrológiai térképe – Melyik csillagjegy mire lehet lülönösen érzékeny?
- Hogy lehet ezt ép ésszel túlélni? – A kétfrontos háború hatása az izraeli lélekre
- Budapest Pride: virágozzék minden virág – akkor is, ha bárkinek nem tetszik annak illata
- Irán lassan magára marad az Izraellel folytatott háborúban
csipetke
2020.11.25 17:40 at 17:40
….. és akkor most Kásler, mint egy haszontalan,funkció nélküli díszpinty fog „funkcionálni” jónéhány milliós fizetésért? Ha egyszer nem felel meg, miért nem rúgja ki Orbán, mint a többi haszontalan egyedet?
Marta+Brash
2020.11.25 22:01 at 22:01
Mert a pufok focista betartja a kegyeltjeivel szemben a sajat igeretet: „senkit sem hagyunk az ut szelen”…. Hogy rughatna ki kaslert, amikor SENKIT sem rug ki a kornyezetebol, legfeljebb athelyez, magasabb beosztasba tesz, dupla fizuert. A fo”basi szamara teny, hogy korulotte csak jo elvtarsak, hithu parttagok lehetnek – legyenek akar a leghulyebbek, legsotetebbek, legdilettansabbak is – ha egyszer az Eloisten kinevezte oket, akkor legfeljebb mas cimket kapnak, de nem sullyesztot. Igy fizeti a magyar nep orban mellefogasait egyre tobb penzzel.