Voks 2024
Dreher, Borsodi? Ugyan már, hörpöljön ingyen Baksait! – Magyar választóhoz a gigáján át visz a Fidesz-út?
Emlékeznek még a Kétfarkú Kutya Párt ingyen sörös választási ígéretére? Ami 2019-ben paródiának számított, azt 2024-ben megvalósította egy fideszes polgármester, aki ráunhatott a krumpli-tojás osztogatásra és gigára ment.
Nem én voltam, hanem az asszony…..
Megjelentek a Baksai Endre Tamás harkányi polgármester -aki a júniusi választáson újrázásra hajt- arcképével „díszített” 3 dl-es sörösdobozok, amit állítólag a május 23-i lakossági fórumán repiajándékként osztogattak.
A Telex megkereste az érintettet, aki a csak rá jellemző humorral -már, ha ez az volt- elmondta:
„Nem én adtam ki, hanem a feleségemtől kaptam, majálisi bulira csináltatta. Pár darab van belőle, de most ezek után fontolóra veszem, hogy egy komolyabb mennyiséget berendelek belőle mint kampányeszköz”
Miután említették neki, hogy Harkányban az terjed, hogy már ingyen osztogatja a saját arcképével ellátott sört, megismételte, hogy
eddig nem merült fel, hogy ezzel kampányoljanak, de „ezek után biztos”.
Üvegzsebéből fizeti….
„Ez egy promóciós eszköz, tesztelgetünk mindent, ugyanúgy, mint egy Youtube-videóval, ha érdekli az embereket, akkor rá kell erősíteni. Ezek szerint érdekli, hogyha a Telextől hívnak, úgyhogy akkor hétfőn rendelek egy teherautónyit”
– mondta Baksai hozzátéve
„mindenki saját maga fizeti a saját kampányát”.
Kétségtelenül lenne valami megkapó lényegre törés egy olyan országban alkohollal kampányolni, ahol a lakosság több mint ötöde alkoholista, hiszen mivel lehetne ennél több embert egy csapásra megszólítani? Mindenesetre ha valóban sörosztásba kezd, érdemes lehet megfontolni, hogy másik sörfajtából rendeljen, nehogy valaki félreértse, hogy lagerekkel kampányol – fűzte a fentiekhez a portál.
Eddigi fékezettebb habzásúak….
Friss
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
- Horoszkóp az év legkülönlegesebb napjára
- Orbán: olyat fogunk csinálni, amit korábban még nem – Jesszuskám, csak nem? Megpróbálják lopás nélkül? – Napi Lendvaiság…
- Már megint Novák Katalin! – Most éppen az a hír, hogy festménnyé lett Sólyom falán
- Ájulat, hogy mekkorát nőtt a tanárok száma – lelkendezik a regnáló, de nézzünk picit a katedra mögé….