Sorting by

×

Egy nap – két hír! Ja, a helyszín: Magyarország, játszódik 2021-ben, játszák: “nedudgik” velünk…

Minden társadalomban vannak gazdagok és szegények, fontos és “fontatlanabb” dolgok, ez természetes, de az már a regnáló kormány dolga, (lenne) hogy ne erősítsen rá a megélhetés-olló nyitására, hanem igyekezzen csökkenteni a távolságot. Döntsön, hogy a két alábbi hír megfelel-e ennek a kritériumnak!

Első hír

A budapesti Szent János Kórház állapota még évekig tovább romlik. – Csendben pusztul tovább…

Gulyás Gergely kancelláriaminiszter, a Hegyvidék országgyűlési képviselője, Pokorni Zoltán, a XII. és Láng Zsolt, a II. kerület akkori polgármestere, valamint Varga Mihály pénzügyminiszter 2018 őszén ünnepélyes külsőségek között jelentette be, hogy a kormányzati ciklus végéig teljeskörűen megújul a Szent János Kórház, amely a szintén felújítandó Kútvölgyi úti klinikai tömbbel együtt az Észak-Közép-budai Centrumkórháznak ad majd otthont. A rehabilitációs tervek elkészítésére a kormány nyomban el is különített közel félmilliárd forintot, ezzel is érzékeltetve, hogy sokéves tétlenkedés után komolyan gondolják Buda és a hazai egészségügyi ellátórendszer egyik legnagyobb szégyenfoltjának felszámolását.

Még évekig folytatódhat a Szent János Kórház amortizációja, mivel a kormány nem tudja tartani azt az ígéretét, hogy a ciklus végéig megújul az 1898-ban átadott, leromlott állapotú épületkomplexum. A jelentős csúszással kiírt közbeszerzésen a Mészáros család érdekeltsége lett az egyik befutó, egyre valószínűbb azonban, hogy jövő tavaszig egyetlen kapavágásra sem kerül sor. Már világosan látszik, hogy a kormány, illetve az államigazgatás malmai sokkal lassabban és sokkal drágábban őrölnek. Hogy az államszervezet mely részére gondolt, azt külön kérdésre sem közölte, csak annyit mondott,

a probléma „alegységi”.

Gulyás Gergely tavaly nyáron – tehát jó másfél évvel a bejelentés után – törte meg a hosszú csendet, miután „kérdésekkel provokáltuk” az egyik kormányinfó alkalmával.

A miniszter elismerte, hogy addig nem történt érdemi előrelépés, ám reményei szerint a tervezési közbeszerzés heteken belül megjelenik, és onnantól felgyorsulnak az események.

(Forrás: Magyar Hang)

Második hír

Drágábban, de mégis megépülhet a székesfehérvári hokicsarnok

A székesfehérvári közgyűlés -információk szerint- pénteken zárt ülésén jóváhagyta, hogy 32,4 milliárd forintért megépüljön az Alba Aréna. Ez egy 6000 férőhelyes multifunkcionális rendezvény- és sportcsarnok, de legfőképpen a székesfehérvári hokicsapat otthona lenne. Orbán Viktor már 2013-ban megígérte a csarnokot a székesfehérváriak, akkor 5-7 milliárd forintra becsülték a költségeket. 2016 végére készült volna el, de átadás helyett ekkor csak a látványterveket mutatták be, és már 13 milliárdos költségekről beszéltek. Ebből lett 25 milliárd forintos projekt.
Most úgy tűnik, hogy mégis lesz hokicsarnok. De nem azért, mert kivettek volna a projektből bizonyos elemeket, vagy csökkent volna az ár.

Sőt, a kifogásolt 25 milliárdnál is drágább lesz: nettó 32,4 milliárd forint.

Cser-Palkovics András, Székesfehérvár fideszes polgármestere a projektek leállítása után azt nyilatkozta, hogy az építkezésekbe belekezdenek majd

„olyan időben, amikor garantálható, hogy az építőipar tisztességes verseny után, megfelelő minőségben és vállalható árakon képes megvalósítani ezeket a beruházásokat”.

Továbbra is a központi költségvetés állja a költségek döntő részét, nem az önkormányzat. A csarnoképítés folytatásának a jele volt már az is, hogy a járvány első hulláma után kiderült: a Gazdaságvédelmi Akciótervbe bekerült az Alba Aréna.

(Forrás: 444.hu)

Kapcsolódó

 

hír

átver
A Banánköztársaság rovatban megjelenő írások nem minden esetben képviselik portálunk véleményét.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.