Connect with us

Blogbazár

Elcsípett levél a „Kétballáb SE” elnökétől a harmadik ballábnak

18 polgármester hisz a csodákban, levelet írtak Orbán miniszterelnöknek
Megosztás

Egy kis település polgármestere, nevezett Kócosfejű Oszkár, a „Kétballáb SE” elnöke pennát ragadott és levelet írt a Várban székelő Orbán Viktornak, amit a kissé szórakozott postás hozzám dobott be.

„Tisztelt Miniszterelnök Úr!

Mélyen alázattal csókolom a kezeit, okos kis buksiját. Népünk Önben megtalálta Szent István királyunk méltó utódját, ott a Várban méltó helye van uraságodnak.

Itt a mi kis falunkban 35 lélek lakik, de a választásokon a Fideszre mindig közel 100 szavazat érkezik. Így lesz ez ősszel is, de ehhez hódolattal kérem a segítségét.

A szomszédos Pusztatekeresen amelyet egy volt apáca vezet, a múlt héten stadiont adtak át, a nemzeti színű szalagok darabjait a falu minden lakosa bekereteztette, és „Hála Orbán Viktornak” felirattal a tiszta szoba falára tették ki. Még a kocsmába is jutott, sőt egyesek azt is mondják, hogy a templom főbejáratánál is az Ön dicsősége fogadja a hívőket.

A falum népe igencsak felbolydult erre a hírre….

Nem értik, miért nem kaptunk a nemzet kedves és örökös vezetőjétől még egy miniatűr stadiont sem ajándékba. Ön képes a sziklából is vizet fakasztani, ezért kérem, hogy intézkedjen arról, hogy október 12-én estig a falumban Mészáros úr felépíttessen egy szerény méretű, de legalább 5 ezer férőhelyes stadiont. Friss és jó minőségű füvet kérünk telepíteni, hogy a falu birkáinak legyen hol legelniük, hiszen ennél jobb fűnyírást nem is tudok elképzelni. Önnek ez semmi, egy szavába kerül, és mindenki tele gatyával várja a parancsait.

Amennyiben a stadion elkészül az önkormányzati választásokra garantálom,

hogy a Fidesz a falu minden lakosának a voksát, de legalább 150 szavazatot kap. Mert nekünk mindig a haza üdve az első, a haza pedig számunkra a tekintetes, méltóságos, kegyelmes Orbán úr.

Örök dicsőség, és hála előre is. Hajrá Magyarország, minden libalegelőből stadiont!

Legmélyebb alázattal

Kócosfejű Oszkár

a helyi „Kétballáb SE” elnöke, a falu polgármestere”

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük