Connect with us

Kiemelt hírek

Előzetes februári sikerjelentés Hollik Istvántól

Megosztás

Talán érthető is, hogy a kormánypárt kommunikációs igazgatója már januárban kiadja a választási év finisének számító februári sikerjelentését, csak ne lenne a szándék olyan átlátszó!

"Guruló dollár" : "dollárbaloldal = 4:4 - Hollik Fidesz-kommunikátor szólt: uff!
Megosztás

Talán érthető is, hogy a kormánypárt kommunikációs igazgatója már januárban kiadja a választási év finisének számító februári sikerjelentését, csak ne lenne a szándék olyan átlátszó!

Erős hónap elé nézünk

Februárban sok, az állampolgárok életét megkönnyítő intézkedés lép életbe, „erős hónap lesz ez a magyar emberek számára” – jelentette ki a Fidesz kommunikációs igazgatója az MTI-hez szombaton eljuttatott videójában.

Hollik István felidézte, hogy a koronavírus-járvány gazdasági krízist is okozott szerte Európában. A kormány célja az volt, hogy minél előbb újra növekedési pályára álljon a magyar gazdaság,

„minél hamarabb ki tudjunk lábalni ebből a válságból”.

Majd mint a türelmetlen, hiú kisgyerekek általában, ő sem hagy a véletlenre semmit, azonnal meg is dicséri a kormány munkáját:

Ez sikerült – értékelt a kommunikációs igazgató -, az európai gazdaságok közül a magyar szinte elsőként érte el a járvány előtti kibocsátási szintet, ennek köszönhetően léphetnek életbe a februári intézkedések.

Már befizetett adók visszatérítése, befizetések elengedése

A gyermeket nevelő családok februárban kapják vissza a tavaly befizetett személyi jövedelemadójukat az átlagbér szintjéig, megérkezik a teljes tizenharmadik havi nyugdíj az időseknek, nem vonnak személyi jövedelemadót a 25 év alattiak béréből, a minimálbérre és szakmunkás-minimálbérre jogosultak először kapják meg az emelt összegű juttatásukat – sorolta az intézkedéseket Hollik István.
Annak érdekében, hogy az infláció se érintse a magyarokat, a kormány üzemanyag- és élelmiszerárstopot is bevezetett – tette hozzá a kommunikációs igazgató.

Újabb főhajtás a kormány előtt

„Ezek az intézkedések egyedülállóak Európában, és teljesen világos, hogy segítik a magyar embereket és a magyar családokat. Ezért is megdöbbentő, hogy a baloldal nem támogatta, sőt támadta ezeket a lépéseket. Miniszterelnök-jelöltjük szerint a minimálbérre egyáltalán nincs is szükség, sőt a tizenharmadik havi nyugdíj visszavezetését egyszerűen böszmeségnek nevezte. A baloldal vezetője, Gyurcsány Ferenc pedig a családi adóvisszatérítést nevezte elvetemültnek”

– fogalmazott Hollik István.

Egy kis baloldalgyalázás (persze) is belefér így a kampány vége felé

„Persze nem kell ezen csodálkoznunk, hiszen a baloldal mindig ilyen volt, amikor az ő rossz kormányzásuk miatt az ország válságba került, akkor ők nem úgy akartak kilábalni” a krízisből, hogy segítették az embereket, „hanem pluszterheket raktak a vállukra”. És a baloldal nem változott semmit

– jelentette ki Hollik István.

„Pontosan ugyanerre készülnek. Ha ők kormányra kerülnének, adót emelnének, és eltörölnék a tizenharmadik havi nyugdíjat, valamint a rezsicsökkentést is. Ez a múlt kudarcos politikája. Ne hagyjuk, hogy a Gyurcsány-féle kudarcos múlt visszatérjen, védjük meg közös eredményeinket, hiszen Magyarországnak előre kell mennie, és nem hátra!”

– mondta a kommunikációs igazgató.

 

A többiről, mint például a Pegazus-gate, a korrupció legújabb kormányszintig érő botránya, stb szó se essék?

Kapcsolódó

 

sikerjelentés

 

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük