A kaukázusi juhászkutya gazdája régen nyugodtan aludt, mert tudta, hogy erős és vad kutyája egészen biztosan megtámad mindenkit, aki csak arra jár. Ma már ez egyáltalán nem előny.
Együtt lehessen vele élni!
A múlt század második felében az élet megváltozása alapvetően átalakította a kutyákkal szembeni igényeket. Korlátozták a nagy hajtóvadászatokat, de csökkent az igény a többi munkakutya iránt is. Sok fajtánál különvált a munkára tenyésztett vérvonal az emberekkel való együttélésre szelektált példányoktól. A 150-200 éve még konkrét funkcióra kitenyésztett fajták a civilizált világban elvesztették eredeti feladataikat.
Ma már nem azt akarjuk a kutyától, hogy nyulat fogjon, hanem, hogy együtt lehessen vele élni!!! Ha egykor területet védett, mai utóda inkább legyen jól szocializálható a területén belül. Azt szeretnénk. hogy nyugodtan elvihessük sétálni, felszállhassunk vele a villamosra akkor is, ha történetesen kaukázusi juhászkutya, amelyet hajdan azért „találtak ki”, hogy megtámadja, aki csak arra jár.
Szűk lakásban egy rámenős zsarnokkal
Ahogy a szakértő fogalmaz:
„egy vadásznak teljesen mindegy, miként néz ki a tacskója, az a lényeg, hogy rámenős legyen, jó szimattal. Egy ilyen karakterű kutyával viszont már nem biztos, hogy sokan szeretnének együtt élni egy szűk lakásban. Másrészt a rendőrkutyának használt német juhászok sem nagyon nyerhetnének kiállítási serleget.”
(Forrásunk: a hajdani kiváló napilap, a Népszabadság)
További kutyás cikkeink a Városi Kurír népszerű rovatában találhatók.
