A Jobbik elnöke a Facebookon azt írta: 9,6 millió forintos büntetést kapott azért, hogy megsértette a házelnököt. Mint ismert, Jakab Péter az országgyűlés hétfői ülésén ficsúrnak nevezte Kövér Lászlót.

„Most már tudjuk, mennyit ér az a szó, hogy ficsúr, ha fideszesre mondják”
– írta bejegyzésében a politikus, utalva arra, hogy 9,6 millió forintra büntették meg.
„Megjött Kövér elvtárs levele”
Hozzátette: véleménye szerint még így is finoman fogalmazott a fideszes honatyával kapcsolatban, valamint arra emlékeztetett, hogy Kaleta Gábor például csak félmillió forintos büntetést kapott pedofília miatt.
A szólás szabadsága, a vélemény szabadsága ma 20-szor súlyosabb bűn a Fidesz szemében, mint a gyermekpornográfia
– írta, hozzátéve, hogy ezen a jövő évi választások révén változtatni.
„Hétfőn napirend előtt neveztem ficsúrnak azokat a fideszes képviselőket a parlamentben, akik közpénzből, a ti pénzetekből rázzák a rongyot. Igen,
Kövér Lászlót is így neveztem, miután 135 millióért vett a ti pénzetekből 8 szőnyeget a Parlamentbe a válság alatt. 9,6 millió forint büntetést kaptam érte. Egy szóért.
Nem azt mondtam, hogy csicskák, nem azt, hogy moslékok, nem azt, hogy büdös bunkók, nem azt, hogy hazaárulók. Ezeket ők mondták. Ingyen. A ficsúr szót én mondtam. És igazat mondtam.
Ma 10 milliót ér az igaz szó. Csak emlékeztetőül: a fideszes Kaleta-féle pedofília fél milliót.
A szólás szabadsága, a vélemény szabadsága ma 20-szor súlyosabb bűn a Fidesz szemében, mint a gyermekpornográfia. Itt tartunk ma, az úgynevezett rendszerváltás után 32 évvel. Ezért is kell jövőre elsöpörni Európa szégyeneit. El is fogjuk.
Soha nem fogok elhallgatni, akkor sem, ha büntetésből a házamat viszitek! A hazámat akkor sem adom!”
További cikkek olvasása a szerzőtől, a nevére kattintva.
9 hozzászólás
9 Comments
Gabó
2021.05.21 15:07 at 15:07
Én ezt nem értem. Ha egy közszereplőnek tűrnie kell, hogy különböző jelzőket aggassanak rá, a házelnöknek miért nem? Ő nem közszereplő? Miféle házszabály az, amelyet gondolatrendőrségként alkalmazhatnak? Miféle demokrácia /rég nem az, persze/, ahol az orbánisták mindent mondhatnak, megtehetnek, azt is, hogy nem mennek el az ülésekre, hogy rondának nevezik a szerintem nagyon aranyos Szabó Tímeát, az ellenzéket meg szétbüntetik? Nincs ez így jól! Régen szerettem a parlamenti közvetítéseket, a jó vitákat, odamondogatásokat, ma, ha a nagybecsű országházra gondolok, és az ott regnálókra, csak mélységes undort és elkeseredést érzek.
gina
2021.05.21 16:09 at 16:09
Úrinő vagyok de most egy kicsit elfelejtem, Te mocskos elmebeteg állat, menj a kurv@ anyádba aki a világrahozott, ilyen mocskot az első fára kell felakasztani, ezzel megástad a sirt magadnak és a patkány fidesz szektádnak, ezt nem felejtjük el, mehettek a szemétbe rohadékok,,,a ti helyetek a börtönben életetek végéig undoritó férgek !!!
gina
2021.05.21 16:18 at 16:18
Te nem vagy ficsúr az túl szép neked te mocskos tolvaj gazember, mit veszel rajta te fókapatkány????? egy undoritó gerinctelen sz@r alak vagy ,emberszámba sem vesznek,,,nagyon vigyázz mert a napjaid meg vannak számolva..!!!!
It¦s in point of fact a great and helpful piece of information. I¦m satisfied that you shared this useful info with us. Please stay us up to date like this. Thank you for sharing.
An interesting discussion is worth comment. I think that you should write more on this topic, it might not be a taboo subject but generally people are not enough to speak on such topics. To the next. Cheers
Thank you for sharing excellent informations. Your site is very cool. I’m impressed by the details that you¦ve on this website. It reveals how nicely you understand this subject. Bookmarked this web page, will come back for extra articles. You, my friend, ROCK! I found simply the information I already searched everywhere and just couldn’t come across. What a great web-site.

Pingback: Magyar György: Kövér Lászlónak elgurult a gyógyszere - Városi Kurír
Pingback: Hardy Mihály: lassan nincs a tízparancsolatnak olyan passzusa, amit napi szinten meg nem szegnének a magyar kormány tagjai - Városi Kurír
Doug Kunz
2024.11.26 12:34 at 12:34
It¦s in point of fact a great and helpful piece of information. I¦m satisfied that you shared this useful info with us. Please stay us up to date like this. Thank you for sharing.
User-friendly interface
2024.12.14 14:40 at 14:40
An interesting discussion is worth comment. I think that you should write more on this topic, it might not be a taboo subject but generally people are not enough to speak on such topics. To the next. Cheers
Buffstreams Soccer
2024.12.16 20:17 at 20:17
Great website. Plenty of useful info here. I’m sending it to a few pals ans also sharing in delicious. And obviously, thanks to your effort!
Soccer live streams today
2024.12.16 22:24 at 22:24