Kiemelt hírek
Fürjes: Karácsony Gergely időnként a „radikálisok befolyása alá kerül”
Azt nem tudni, -vagyis sejteni azért lehet- hogy Fürjes Balázs Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár kinek, vagy minek a befolyása alatt nyilatkozta mindezt, mindenesetre igyekszik továbbra is a „jó zsaru” látszatát kelteni.
Sajátos „egyeztetés”
A Közfejlesztési Tanácson is az fog történni, ami általában jellemzi a főváros és a kormány közötti viszonyt
–Fürjes Balázs szerint legalábbis, aki a Spirit FM Keljfel Jancsi! című műsorában beszélt erről.
Folyamatosak lesznek az egyetértések és viták is.
A két legizgalmasabb pont
- a városligeti építkezési szabályzat kérdése,
- és a színházak ügye.
Mint mondta, nem híve annak, -akkor miért adja hozzá a nevét?- hogy kérdéseket összekapcsoljanak, és azzal
„zsarolják egymást”.
A színház ügyet például színházi ügyekkel érdemes összekötni
Az elmúlt hetekben intenzív munka folyt Karácsony Gergellyel és csapatával, és úgy tűnt, hogy előremutatóan meg tudnak egyezni a színházak ügyében, és ez meg is történt azzal, hogy eldőlt:
mely színházak lesznek fővárosi, kormány, vagy vegyes finanszírozás alatt, de abban is egyetértettek, hogy nem akarnak kultúrharcot vagy felborítani az addigi viszonyokat.
Gyökerét tekintve a Városliget története is hasonló a színházak utolsó pillanatban fellépő változtatásához – folytatta Fürjes Balázs. Nem vitatja, hogy Karácsony Gergely tenni szeretne a fővárosért, de szerinte a főpolgármester
„több kő között őrlődik”.
Mint mondta, találkozóik
barátságosak, és megoldás-orientáltak szoktak lenni, néha pedig az az érzése, hogy a nyilvánosságban „más tónust üt meg”.
„…meg kell beszélnünk, hogy hát fiúk, hát akkor hogyan tovább?”
Az államtitkár a fővárossal kapcsolatosan megjegyezte azt is:
„Én nem vagyok annak a híve, hogy akkor most hangzatos kijelentéseket vágjak (…) de ezt biztos meg kell beszélnünk, hogy hát fiúk, hát akkor hogyan tovább? Hát, hogyha az alapvető dolgokat nem tartjuk be. ti hetente jöttök követelésekkel, hogy a kormány ezt tegye, meg azt tegye, meg kapunk barackot ezért meg azért a fejünkre, meg adjunk pénzt erre meg arra, és akkor a legalapvetőbb együttműködési szabályokat nem tartjátok be, hát akkor hogyan?”
A Városligetnél felmerült a változtatási tilalom bevezetése
Ezzel kapcsolatban Fürjes Balázs azt mondta, hogy a főpolgármester szerinte több kő között őrlődik, a városvezetés szempontjából azonban korrekt határozat volt a novemberi, ami kimondta: új épületek ne épüljenek, a megkezdettekhez viszont nem nyúlt volna hozzá. Az államtitkár szerint Karácsony azoknak a „radikálisabb” csoportoknak is meg szeretne felelni, akik mindent elsöpörnének és visszabontanának. Időnkét pedig – folytatta-
„a radikálisok befolyása alá kerül”.
Frissítés!
Nem elfogadható egyelőre a Fővárosi Közgyűlés döntése a Szabad Tér Színház jövőbeni vezetésével kapcsolatban
– erről beszélt Bán Teodóra az ATV Híradónak. Mint mondta,
a kettős ügyvezetés nem működik, van azonban néhány opció, ami lehetséges.
Szerinte salamoni döntést szeretett volna hozni a közgyűlés a főpolgármester javaslata alapján, de ennek részletei a gyakorlatban nem megvalósíthatóak. Az egyik opció, hogy
a szakmai bizottság döntését veszik alapul, a másik, hogy külön társaság, külön költségvetéssel és felelősséggel irányítja a két színházat.
Továbbá hat hónapra meghosszabbítaná az ügyvezető mandátumát, és ez alatt az idő alatt rendezné a jogi státuszát is.
Szerző
Friss
- Nettó 3500 forint dolgozatonként – Ennyi ‘üti a markát’ a tanároknak egy érettségi javításáért
- ‘Orbán-villa’ az olasz Varese-ben – A vityilló több, mint 1.000 négyzetméteres, a garázs ‘csak’ 256…..
- Orosz Anna lemond és nem indul többé: ‘a kulcs a rendszer bukásához, hogy mindannyian kilépjünk annak keretei közül’
- Kövér László mindent tud – ‘Királyi többesben’ beszélt széles ismeretségi köréről
- Elon Musk nyomán Ön szerint milyen nevet választana Mészáros Lőrinc, ha várost alapítana?
- Csekkold, hogy a tiéd köztük van-e: 5 csillagjegyre élete legjobb nyara vár….
- Ujhelyi István: már érzi az ország a NER-váltás ízét!
- Hej, ha én gazdasági miniszter lehetnék…!
- Szokjunk hozzá, hogy a fejünkre potyogtatnak? – Hétvégi Lendvaiságok….
- Medvegyev: ‘senki sem garantálja, hogy Kijev megéri május 10-ét’