Gábor György: a megfelelési kényszertől űzött-hajtott magyar világ tíz éve tartó tragikomédiájának újabb felvonása

Kezembe került a Magyar Orvosi Kamara „Etikai megfontolások az orvosi erőforrások elosztásához COVID-19-pandémia idején Magyarországon” című iránymutató dokumentuma.

A felkért hat szakértő között

van orvos, orvos-jogász, orvos-bioetikus, továbbá a Református Egyetem dogmatikával, etikával, teológiai esztétikával, s apologetikával foglalkozó oktatója, valamint a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola középkori ferences rendtörténettel és irodalomtörténettel, a ferences lelkiséggel, „Ferences források” magyarra fordításával, szerzetesi neveléssel és képzéssel, valamint spiritualitással és lelkigondozással foglalkozó oktatója. A közreműködők között akadnak magatartáskutatók, orvosok, a MOK Etikai Bizottságának tagjai, van két betegszervezet, vannak orvosi szakfordítók, továbbá a MOK teljes elnöksége.

A dokumentum ott és akkor kíván útmutatóul szolgálni,

„amikor már nem lehetséges minden kritikus állapotú beteg intenzív osztályos elhelyezése”,

amikor

„a szükséges rangsor felállítása… orvosszakmailag és etikailag jól megalapozott kritériumrendszert igényel.” „A betegek rangsorolása olyan kritériumok szerint kell, hogy történjen, amely a kezelés sikerének esélyét méri fel. Ez nem feltétlenül a legjobb terápiás választás alapján való döntést jelenti, hanem elsődleges szempontként azt, hogy erőforrások szűkében a döntési kényszer közepette azoknál a betegeknél mondunk le a kezelésről, akiknél nem látható vagy nagyon alacsony a sikeres kezelés esélye. Elsődlegesen azok a betegek részesüljenek sürgősségi, illetve intenzív terápiás ellátásban,
akik ezen kezelések által magasabb túlélési eséllyel bírnak, illetve általánosságban (és a továbbiakban is) jobb prognózisúak.”

A dokumentumból megtudjuk,

hogy

„a dokumentum létrehozásában… a két legnagyobb magyarországi történelmi egyház etikai szakemberei, tudósai is képviseltették magukat”,

s arról is lelkesen tudósítanak a dokumentum összeállítói, hogy

„a rendkívül orvosi kezelés abbahagyása a kisebb túlélési eséllyel rendelkező betegnél más, nagyobb túlélési esélyű beteg megmentése érdekében sem az etikai, sem az erre vonatkozó keresztény vallási elvek megsértésének nem minősül.”

Akkor most tisztázzunk valamit

(holott úgyis tudom, feleslegesen, mert a hozzászólók egy része csak azért is itt fog leragadni), hogy egy ilyen dokumentumra szerintem is szükség van, többek között a pandémia más országokban is előállott példáit látván, s kénytelenül tudomásul véve azt, hogy nincs érkezési sorrend, csak túlélési esély.

Csakhogy én most mást tennék szóvá

Egyrészt azt, hogy a dokumentum készítőinek állításával ellentétben nincs olyan jogi kategória, hogy

„történelmi egyházak”.

Ezt az amúgy téves és hamis fordulatot legfeljebb az igénytelen publicisztika alkalmazza, továbbá azok a politikusok, akik az Alaptörvény szellemiségére fittyet hányva az egyes magyarországi bevett egyházakat illetően saját preferenciájukat kívánják kifejezésre juttatni, érvényesíteni vagy igazolni. De ha már a dokumentum – a közreműködő jogászok ellenére – kritikátlanul átveszi ezt a jelzős szerkezetet, akkor

miért nem voltak képesek mind a négy „történelmi egyház” képviselőjét, vagyis egy evangélikus lelkészt és egy rabbit is meghívni? A több mint negyven személyt és szervezetet felvonultató névsorban szerintem elfértek volna még ők is, természetesen szépen és illedelmesen meghúzva magukat a reprezentatív társaságban.

Van azonban egy sokkalta nagyobb bajom.

Mi az, hogy

„…sem az etikai, sem az erre vonatkozó keresztény vallási elvek megsértésének nem minősül.”

Eddig úgy tudtam, hogy a tudomány jelenlegi állása szerint a koronavírus nemcsak keresztény embereket támad meg, hanem másokat is, legyenek azok zsidók, buddhisták, Krisna-tudatúak, muszlimok etc., vagy legyenek – horribile dictu – ateisták, agnosztikusok, animisták, panteisták, boszorkány- és laposföld-hívők, fényevők vagy UFO lesők, miegymás.

Hogy gondolhatja komolyan egy XXI. századi szervezet,

hívják bár azt Orvosi Kamarának, hogy egy plurális társadalomban, ahol akad mindenféle hitű és meggyőződésű ember, élet és halál dolgában kizárólag a keresztény vallási elvek azok, amelyeket figyelembe kell venni? Hogyan képzelik azt, hogy – ha már – kizárólag a keresztény hitelvek azok, amelyek érvényesítendők és érvényesíthetők egy-egy ember (tök mindegy, milyen hitű vagy meggyőződésű ember) további életben maradását vagy halálát illetően?

Mindenesetre, ha eljönne az a pillanat,

amikor egy grémium a keresztény hitelvek szilárd fundamentumára támaszkodva és apellálva hozná meg majd a döntését, hogy juttatnak-e nekem lélegeztető készüléket, avagy sem, belátom, az esélyeim minimálisra fogyatkoznak.
A megfelelési kényszertől űzött-hajtott magyar világ tíz éve tartó tragikomédiájának eme újabb felvonásától viszont tényleg csak hányni vagyok képes.

Forrás

Kásler minden felelősséget rátol az "eltanácsolt betegek" kezelőorvosaira - ők pedig tűrik!

A Magyar Orvosi Kamara az orvostársadalom puha-szerszáma