Connect with us

Állati

Gyurcsány: a kormányfő azt akarja, hogy féljünk

Megosztás

A Demokratikus Koalíció elnöke arra szólította fel el Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy a szlovákiai újságíró-gyilkosság ügyében a részvét hangján szólaljon meg, és hagyja el a belpolitikai célú sorosozást.

Szemenszedett hazugság

Gyurcsány Ferenc hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: aki ilyenkor nem mutat részvétet, az nemcsak politikusként, de emberként is megbukik.

A politikus arra reagált, hogy Orbán Viktor korábban azt mondta a szlovák belpolitikai válságról, hogy Soros György és hálózata minden alkalmat megragad, hogy megbuktassa azokat a kormányokat, amelyek ellenállnak a bevándorlásnak.

Gyurcsány  Ferenc azt mondta, a miniszterelnök szerint ha az ellenzék győz, akkor a menekültek elvehetik a nők 40 év munkaviszony után járó nyugdíját. Ez szemenszedett hazugság, a kormányfő azt akarja, hogy féljünk – értékelt a DK elnöke, aki szerint inkább attól kell félni, hogy Magyarország Szlovákia és Oroszország sorsára jut.

Az egyik országban a hivatalban lévő kormány részvétlen marad egy kettős gyilkosság apropóján, Oroszországban pedig a Kreml „jóváhagyásával és minden bizonnyal megrendelésére” egy orosz állampolgár megölésére adtak ki parancsot – fogalmazott.

A kormányközeli média csúsztatásai

„Az orbáni diktatúra” pedig a korábbinál „embertelenebb és esztelenebb útra fog térni”, ha újra kormányra kerül – jelentette ki.

Gyurcsány Ferenc más témában feltett kérdésekre válaszolva elmondta, az LMP még mindig nem válaszolt a választókerületi koordinációról szóló megkeresésükre. Az LMP-nek nem más pártokra kell hivatkoznia és nem teheti attól függővé a demokratikus ellenzéki pártok együttműködését, hogy ezen pártok megegyeznek-e a Jobbikkal – szögezte le.

Megkérdezték arról is, hogy egy a Ripostban közölt cikk tanúsága szerint gyerekek ragasztják ki a DK plakátjait. Azt felelte, hogy nem látta az ezt bizonyító fotókat, de szeretné azt hinni, hogy a gyerekek segítettek a DK-t támogató szüleiknek.

Arra a kiegészítő kérdésre, hogy a gyerekek – elmondásuk szerint – pénzt kapnak a plakátolásért, azt felelte, hogy „ha ez így van, akkor valaki alaposan félreérti, hogy mi a helyes és mi a helytelen”. Azt is hangsúlyozta, hogy a DK nem fizet plakátragasztásért vagy kampányolásért.

AZ OLAF segítségét kérik Semjén vadászata ügyében

Egy újabb felvetésre azt mondta, az OLAF-hoz fordulnak, hogy kiderüljön, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes svédországi vadászatának van-e korrupciós vonzata.

A DK évek óta nincs kapcsolatban egykori politikusával, a pártból évekkel ezelőtt kilépett Kőrös Gusztávval – jelentette ki. A kérdést amiatt kapta, mert a zsarolás miatt előzetes letartóztatásban lévő férfi összegyűjtötte az induláshoz szükséges 500 aláírást, ezért mentelmi jogot kapott.

(Forrás: MTI)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük