Connect with us

Ez a nap

Gyurcsány: Merkel szemet huny Orbán Európa-ellenes politikája felett

Megosztás

Ha Németország szemet huny a magyar kormány politikája felett, s csak szóban áll Európa mellé, akkor iszonyatos évek várnak Európára s Magyarországra is.

gyurcsany
Megosztás

A Facebookon is közzétett nyílt levelében Gyurcsány Ferenc azzal vádolja Angela Merkel német kancellárt, hogy szemet huny Orbán Viktor önkényuralmat teremtő, Európa-ellenes politikája felett. A DK elnöke arra kérte a német politikust, hogy miként korábban is sokszor és bátran megtette, most is álljon ki az elvei és a meggyőződése mellett.

Azok a bizonyos plakátok

„Volt miniszterelnökként még soha nem írtam hivatalos politikai levelet egyetlen volt kollégámnak vagy most hivatalban levő kormányfőnek. Most kivételt tettem.

Mert az, hogy a magyar kormányfő feldúlhatja hazánkat és veszélybe sodorhatja Európát, az nem kis részben Merkel kancellár felelőssége is. Mert vagy európai parlamenti mandátumokért vagy a német befektetők védelmében, de valójában szemet húny Orbán minden gazembersége felett.

Ideje udvariasan de tisztán beszélni erről is. És nem a diplomácia nyelven.”

A magyar pártelnök úgy fogalmazott: Angela Merkel felelőssége is, hogy a magyar kormány nem Európa egységén, hanem a bomlasztásán munkálkodik. Azt írta, hogy a kancellár talán azért huny szemet Orbán Viktor politikája felett, mert így képviseli a német befektetők érdekeit, esetleg azért, mert meg akarja őrizni az Európai Néppárt egységét. Gyurcsány Ferenc szavai szerint nem Angela Merkel tartja a hatalomban a magyar miniszterelnököt, de mentegető, elnéző politikájával akarva-akaratlanul hozzájárul ahhoz.

A DK elnöke kiemelte: sok tízmillió eurónyi állami pénzből helyeznek ki országszerte olyan plakátokat, amelyek azt állítják, hogy az Európai Unió bevándorláspárti többsége, benne az Európai Néppárt, Magyarországra tör.

A beszélgetés sajnos nem segít

Hozzátette, olvasta Angela Merkel arról szóló nyilatkozatát, hogy ezzel nem ért egyet, és majd el is fogja mondani a magyar miniszterelnöknek. Gyurcsány Ferenc azzal folytatta gondolatmenetét, hogy egy ilyen beszélgetés nem hoz változást, mert utána is

„marad a megtévesztett, félrevezetett magyar nép, az erős Európa-ellenes hangulat, a manipuláció”.

Ha Németország szemet huny a magyar kormány politikája felett, és csak szavakban áll ki Európa mellett, akkor iszonyatos évek várnak Európára is, Magyarországra is – foglalta össze véleményét a DK elnöke.

„Tudom, hogy érti, mit kérek. Nem én, a magyar választók legalább fele, akik még reménykednek Németországban. És Önben.”

-zárta levelét az ex miniszterelnök.

(Forrás: MTI; facebook)

Kapcsolódó

Ismerjék meg az EPP képviselői Orbán hazug Juncker-Soros plakátkampányát!

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük