Ha Orbán nem támogatja a Belarusz elleni lehető legkeményebb szankciókat, akkor….. – Mit lép Orbán és mibe viszi bele Önt?

Sorra nyilatkoznak vezető európai politikusok azután, hogy a belarusz elnök, Aljakszandr Lukasenka egy bombára hivatkozva a földre parancsolta a Ryanair Görögországból Litvániába tartó gépét. 

Mit lép Orbán és mibe viszi bele Önt?

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke felszólította Fehéréroszországot, hogy tegyék lehetővé a fedélzeten utazó EU-s állampolgárok haladéktalan továbbutazását Vilniusba. Ezen kívül a Bizottság elnöke azt mondta, hogy a lépésnek következményei lehetnek.

Hétfőn kora délután indult el Orbán Viktor Brüsszelbe, erről a Facebookon meg is osztott egy képet, amin épp beszáll egy repülőbe. Arról ugyan nem szólt a posztja, de Magyarország miniszterelnöke az Európai Tanács rendkívüli ülésére utazott el, amely a vártnál izgalmasabb lehet a belarusz újságíró letartóztatása miatt.

Nyugati források szerint a gépet egyértelműen a belarusz rezsim térítette el, és a gépen utaztak a helyi titkosszolgálat emberei is, akik közreműködtek ebben. Az Amerikai Egyesült Államok most Prataszevics szabadon bocsátását követeli, és több európai vezető is elítélte az incidenst Gitanas Nauséda litván elnöktől kezdve Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnökön keresztül az Európai Bizottság elnökéig, Ursula von der Leyenig.

Az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője, Josep Borrell pedig hétfőn az EU nevében kiadott közleményében megengedhetetlennek nevezte, hogy hatóságok utasítására katonai repülőgép kényszerített leszállásra egy uniós vállalat tulajdonában lévő, két európai uniós főváros között közlekedő és több mint 100 utast szállító polgári repülőgépet.

Az USA és az EU akár együtt is felléphet Belarusz ellen, ugyanis a hétfőn kezdődő uniós csúcstalálkozón is napirendre kerül az eset

Az Európai Tanács nemcsak foglalkozni fog a Ryanair ír légitársaság járatának kikényszerített fehéroroszországi leszállásával és a járaton utazó, Minszkben előállított Raman Prataszevics ellenzéki aktivista és újságíró ügyével, de fontolóra veszi azt is, hogy intézkedjen-e a felelősökkel szemben.

Magyarország vezetése egyelőre nem foglalt hivatalosan állást sem Prataszevics őrizetbevételének ügyében, sem a Ryanair gépének kikényszerített minszki leszállása kapcsán.

A május 24–25. közötti csúcstalálkozó napirendjén ezen kívül szerepel még:

  • a Covid-19-járvány uniós kezelése,
  • az éghajlatváltozás, azaz, hogy hogyan tartható a 2030-ra kitűzött klímacél és a 2050-re kitűzött EU-s klímasemlegesség,
  • az EU és az Egyesült Királyság közötti kapcsolatok (mivel május 1-jén életbe lépett (az EU–Egyesült Királyság kereskedelmi és együttműködési megállapodás),
  • és az uniós vezetők stratégiai vitát fognak tartani Oroszországról is.

Jávor Benedek közösségi oldalán elemezte, Orbán lehetőségeit az ügyben

“Ha Orbán nem támogatja a Belarusz elleni lehető legkeményebb szankciókat a mai és holnapi uniós Tanácsülésen, az két következtetéssel kell, hogy járjon:

  • 1. A magyar kormány immár túllép azon a begyakorolt módszeren, amely a “más országok belügyeibe való be nem avatkozásra” hivatkozva támogatja a különböző sötét diktatúrák jogsértéseit, és aktívan kiáll az állami szintre emelt terrorizmus mellett. Amikor Lukasenka rendszere két uniós ország között repülő uniós légitársaság járatát kényszeríti földre Belarusziában, hogy leszedjen róla egy belarusz ellenzéki újságírót, az konkrét agresszió az Európai Unió szuverenitása és jogrendje ellen. Lényegében uniós felségterületen hajt végre titkosszolgálati akciót egy ember elrablására, 100 másik, többnyire uniós állampolgárt is veszélyeztetve. Az, akinek ez nem teljesen elfogadhatatlan, az EU elleni állami terror szövetségesévé szegődött.
  • 2. Ebből következően az Unió (és a NATO is) egyértlemű döntési pont elé kerül: ha az egyik tagállam ebben a konfliktusban Beloruszia mellé áll, az gyakorlati szakítás és hátat fordítás a szövetségesi kötelezettségeknek, lényegében a szövetség praktikus felmondása.

Meglátjuk, a NER tart-e már ezen a ponton, vagy még tart a pávatánc.”

Juszt László ugyanerről

“Ha most lenne egy fogadóiroda a közelemben, akkor igen komoly téteket tennék arra, hogy Orbán negyedszer is megvétóz egy uniós határozatot.

A ma este kezdődő uniós csúcson napirendre kerül Orbán barátjának, a fehérorosz diktátornak a legújabb terrorista cselekedete.

Szóval, ha Orbán vétóz, akkor tényleg kiiratkozik Európából. Azután meghallgatnám Kakadu Petykát, hogy miért nincsen értelme egy ilyen határozatnak. Mondjuk azért, mert Lukasenka “úgysem fogja elolvasni”.

Korábban Kína esetében azt mondta, azért vétózták meg a közös határozatot, mert “a korábbiaknak sem volt hatásuk”.

Viszont amire Lukasenka parancsot adott, az az állami terrorizmus minősített esete.

Ha Orbán elfogadhatónak tartja,

hogy katonai gépekkel (!) kényszerítsék leszállásra a Ryanair polgári gépét – 100 utassal a fedélzetén -, azért, hogy egy emigrációban dolgozó ellenzéki újságírót elfogjanak, akire a hazájában jó esetben börtön, rosszabban halál vár, akkor Orbán ugyanolyan terrorista, mint az akit próbál mentegetni. Ezzel persze az egész országot, minden polgárát löki egy olyan helyzetbe, hogy méltán köphetnek ránk ha külföldön rájönnek, hogy magyarok vagyunk!”

A Banánköztársaság rovatban megjelenő írások nem minden esetben képviselik portálunk véleményét.

3 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük