Hiába beszélt Bibó a félelemről, ezt már jóval Őszöd előtt elk…tuk  — Lapzsemle

Mire 2006-ban Gyurcsány Ferenc Balatonőszödön elmondta karakter-öngyilkos beszédét, a magyar demokráciát már régóta megbénította a félelem. Heti lapzsemle a 14. évfordulóra rendezett szélsőjobboldali hecckampányról.

A demokrata nem fél

A rendszerváltás előtt stencilezett példányokban adogattuk egymásnak és olvastuk rongyosra Bibó István évtizedekre elásott politikai-filozófiai esszéit. A rendszerváltás küszöbén már a nyilvánosságba is beszivárogtak gondolatai. Különösen a következő, neki tulajdonított mondást eleinte naponta olvashattuk-hallhattuk, de ezt Bibó feledésre ítélése óta is, mindmáig tönkreidézzük: „a demokrata nem fél.”

A pontos idézet

Bibó gondolatát alaposan eltorzították az agyonidézők (a torzításokról és a valóságos háttérről ajánlom Tamás Gáspár Miklós 2019-es elemzését: „A félreértett Bibó István„). Hogy is értette tehát azt, hogy „demokratának lenni mindenekelőtt annyit tesz, mint nem félni”? „A kelet-európai kisállamok nyomorúsága” című 1946-os Bibó-esszében ez olvasható:

„Abban a görcsös félelmi állapotban, mely elhiszi, hogy a szabadság előrehaladása veszélyezteti a nemzet ügyét, nem lehet élni a demokrácia javaival. Demokratának lenni mindenekelőtt annyit tesz, mint nem félni: nem félni a más véleményűektől, a más nyelvűektől, a más fajúaktól, a forradalomtól, az összeesküvésektől, az ellenség ismeretlen gonosz szándékaitól, az ellenséges propagandától, a lekicsinyléstől és egyáltalán mindazoktól az imaginárius veszedelmektől, melyek azáltal válnak valódi veszedelmekké, hogy félünk tőlük. Közép- és Kelet-Európa országai azért féltek, mert nem voltak kész, érett demokráciák, s minthogy féltek, nem is tudtak azokká válni. A zavartalanul szabad, félelemmentes politikai élet kibontakozása a legkülönbözőbb pontokon beleütközött volna ezeknek a nemzeteknek a félelmi komplexumaiba; vagy valami háborús összeszedelőzködést tett volna bizonytalanná, vagy megnehezítette volna valamilyen félelemben fogant agresszív külpolitika továbbfolytatását, vagy labilissá tett volna valamilyen hamis politikai konstrukciót, melynek hamisságát a nemzeti félelem nem engedte leleplezni, vagy túl nagy lehetőséget adott volna a nemzeti egységet fenyegető s a nemzeti kerettel szemben idegen, közönyös vagy ellenséges nemzeti kisebbségeknek stb. stb.
Így a félelem, a veszély állandó érzésében szabállyá vált mindaz, amit az igazi demokráciák csak az igazi veszély órájában ismernek: a közszabadságok megkurtítása, a cenzúra, az ellenség „bérenc”-einek, az „áruló”-nak a keresése, a mindenáron való rendnek vagy a rend látszatának s a nemzeti egységnek a szabadság rovására való erőltetése. A demokrácia meghamisításának és korrumpálásának a legváltozatosabb formái jelentek meg, a legszubtilisabb, gyakran nem is tudatos módszerektől egészen a legdurvábbakig: az általános választójognak a demokratikus fejlődés ellen való kijátszása, egészségtelen és nem tiszta szempontokon nyugvó koalíciók és kompromisszumok rendszere, az egészséges közösségi akaratképződést meggátló vagy meghamisító választási rendszerek vagy választási visszaélések, puccsok és átmeneti diktatúrák.”

Görcsös félelem — Orbán árnyékától

„Abban a görcsös félelmi állapotban, mely elhiszi, hogy…” — kezdte felsorolását Bibó. Ezt legtöbbször úgy értelmezik, hogy képzelt fenyegetésekről van szó, de ha valós veszélytől rettegnek az emberek, miközben mérlegelik mozgásterüket, az is megöli a demokráciát.
A frissen újjáalakult Magyar Köztársaság kőkemény küzdelmekben született, és nagyon gyorsan, legkésőbb 1996-97 táján végzetes csapdába került. A félelem oka a gyorsan erősödő jobboldali (és egyre inkább szélsőjobboldali) Fidesz vezérkarának döntése: ellenségnek, „idegenszívűnek”, „idegenszerűnek” bélyegezve vitaképtelennek, versenyképtelennek minősítette politikai ellenfeleit. Ezzel lehetetlenné tette a demokratikus verseny egyik legalapvetőbb elemét, a békés hatalomváltást, a politikai vezetés rendezett körülmények között történő átadását. 1998-ban megkaparintva az adóhatóságot, a titkosszolgálatokat és mindent amit elért, „hideg polgárháború” néven egyenesen a másik oldal eltüntetését tűzte ki célul, 2002-ben bejelentette, hogy a „haza nem lehet ellenzékben”, és még mennyi sötét ügy…
Millió eseményt, cselekedetet, gesztust, jelszót sorolhatnánk annak alátámasztására, hogy mi történt velünk. Orbán és társai a közkasszához férkőzve gondosan ügyeltek saját minél gyorsabb meggazdagodásukra, és közben beindították a politikai választási lehetőségeinket megsemmisítő gépezetet.

Görcsben

A történelemben megszokott, hogy a demokraták gyakran túl későn szedik össze magukat. A magyar köztársasági oldal, amelyet egyre súlyosabb csapások értek, az állandó fenyegetés terhe alatt próbált életben maradni és megnyerni a formálisan még nyitva maradt országos és helyi választásokat. A józan ítélőképesség és a higgadtság azonban nagyon gyorsan eltűnt. Tökéletes példa erre Medgyessy Péter rövid kormányzása, az „árokbetemetés” teljes kudarca, a kormány támogatottságának gyors elfogyása. Gyurcsány Ferenc 2004 őszétől a sírból hozta vissza a baloldal esélyeit, ezalatt csak az ellenségre figyelt, semmiféle reformértékű irányváltást nem kísérelt meg, látványra és népszerűségre törekedett. Úgy nyerte meg a 2006-os választást, hogy egyetlen célja az maradt: nem szabad átengedni a kormányzást az egyre őrültebb fideszes vezérkarnak. Mindaz, amit Gurcsány Ferenc és munkatársai 2006 kora tavaszától a szeptember-októberi szélsőjobboldali puccskísérletig, majd a Magyar Köztársaság halálos ítéletét jelentő kétharmados Orbán-rohamig tettek és elmulasztottak, tankönyvi példája annak, amit Bibó István nevezetes esszéjében a görcsös félelem pusztító hatásáról felsorolt. Ugyanez igaz a Gyurcsány-kormányt támogató választópolgárok és értelmiségiek görcsös félelmére…

Évforduló

Mindezek tükrében már teljesen érthető, hogy az elmúlt héten a fideszes sajtóhiénák, minden különösebb apropó nélkül, hazugsággépezetük teljes kapacitásával „ünnepelték meg” az őszödi beszéd elhangzásának 14. évfordulóját. A rezsim szellemi állapotáról és saját sötét kilátásainkról pontos képet ad a Magyar Nemzet 2020. május 26-i, keddi számának rendkívüli összeállítása. A lapfelület harmadát elfoglaló Gyurcsány-mumussal hoznakl frászt a jól idomított olvasóközönségre, az öles cím: Velünk él az őszödi hazugság — Gyurcsány Ferenc tizennégy éve mondta el demokráciánkat megrázó beszédét. Szegények, mennyire aggódnak demokráciánkért…
Az „ünnepi összeállításban” folyamatosan sulykolják a fideszes manipuláció által 2006 óta felépített torzképet. A vezércikket nem kisebb újságírófenomén, mint maga Gajdics Ottó alkotta meg. Ez a sajtóhiéna úgy hazudik, hogy mindazt, amit 2006-ban a Lendvai utcai pártközpontban kiterveltek és ránk szabadítottak, Gajdics fideszes gazdáitól teljesen független tüneménynek próbálja beállítani.
A „polgári napilapnak” csúfolt Magyar Nemzet „dicsőségét” emeli az a kiemelt részlet is, amelyben Toroczkai méltatja a 2006-os „hőstetteiket”. Ugyanaz a Toroczkai a jelenlegi fideszes banda fő szövetségese, aki pár nappal az évfordulós összeállítás után szégyenletes, kegyeletsértő gyűlöletparádéval tette tönkre Budapestet…

Egy késelés utóélete —  rasszizmus, rendőrségi felvezetéssel