Connect with us

Kerítésen innen

Orbán bejelentette: visszatér az idősebbek vásárlási sávja – nem úgy és nem akkor! Hanem?

Ha a vásárlást a hosszú hétvégére időzítené, így lesznek nyitva a boltok!
Megosztás

A vásárlási idősáv bevezetését javasolták az Idősek Tanácsának tagjai, de a tavaszitól eltérő gyakorlattal – közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter hétfőn, a tanácskozás után a közmédiával.

Lesz, de mégsem….

Novák Katalin azt mondta, hogy a javaslat szerint

az idősek vásárlási idősávja háromról egy-két órára csökkenne, valamint csak hétköznapokon és olyan időpontban lenne, amikor amúgy is kicsi a boltok forgalma.

Fontos az is, hogy

az idősek a nekik fenntartott időn kívül is, bármikor szabadon vásárolhassanak – ismertette a miniszter a javaslatot.

Beszámolt arról is, hogy az időseknek fontos a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos, szakszerű tájékoztatás, és ehhez elsődlegesen a televíziót, a közmédiát veszik igénybe. A tanács ezért azt is javasolta, hogy

jöjjön létre egy olyan műsor, amely tájékoztatja az időseket az aktualitásokról, és praktikus tanácsokat ad nekik arra vonatkozóan, hogyan védekezhetnek a leghatékonyabban a koronavírus ellen

– tudatta Novák Katalin.

<<< Friss hírek! >>>

Mi van? Hála a kormánynak?

 a tanács tagjai megköszönték, hogy a kormány továbbra is lehetővé teszi, hogy a felírt gyógyszereket mások is kiválthassák.

Orbáné lesz a lehetőség….

A  javaslatokat elküldik Orbán Viktor miniszterelnöknek. Novák Katalin bízik benne, hogy gyors döntés születik.

Ábrahám Katalin, az Országos Nyugdíjas Polgári Egyesület XI. kerületi szervezetének elnöke azt hangsúlyozta:

a vásárlási idősáv bevezetésére azért van szükség, mert az idősek egy része megnyugtatónak találja, ha külön idősávban, biztonságosan tud vásárolni. Emellett azonban az is fontos, hogy az érintettek ezen az idősávon kívül is elmehessenek vásárolni, mivel sokan nyugdíjasként is dolgoznak

Hulák Zsuzsanna, az Idősek Tanácsának egyik tagja azt is felvetette, hogy az

üzletek a nyitvatartási idő mellett tüntessék fel azt is, mikor a legkisebb a forgalmuk, ezzel segítve azokat az időseket, akik nem tudják a bevásárlást a nekik fenntartott idősávban elintézni.

Frissítés!

A javaslatból máris rendelet lett. A boltokban hétfőtől péntekig délelőtt 9-11 óra között csak az idősek vásárolhatnak. Hétvégén 8-10 óra között érvényes ugyanez

– mondta el a miniszterelnök a részleteket, a pontosság kedvéért kiemelve, hogy

az idősek (65 év felettiek) bármikor vásárolhatnak, de a kijelölt, védett idősávokban csak ők tartózkodhatnak a boltokban. A járvány statisztikáiból világosan látszik, hogy a legveszélyeztetettebb korosztályt továbbra is az idősek jelentik. Vigyázzunk rájuk, vigyázzunk egymásra!

– ezekkel a szavakkal zárta a videóját Orbán Viktor.

Forrás

Szörényi

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük