Connect with us

Kerítésen innen

Ízlelgesse a fogalmat: gyerekkatona! – mindez 2019 Magyarországán?

orban
Megosztás

Most már tényleg álljon meg az őrület! Karba tett kézzel nézzük végig, hogy az ország, amiben élünk azt tekinti nevelési programja fajsúlyos részének, hogy a felnövő generáció kisiskolás korától azt hallja, érezze kötelességének, hogy fegyverrel kell megvédenie a hazáját? A regnáló kifundálta, majd beadta az arra fogékonyoknak, hogy az ellen már a határhoz közelít és aki jó hazafi, az nem csak maga állja útjukat, hanem a gyerekét, unokáját is!


Elég!

Amíg a megvuduzottak lassan „belátják”, hogy Orbánnak igaza van és nincs más megoldás, mint fegyvert adni gyereke kezébe, addig azok, akik ezt sugallják, jó előre külföldi tanintézményekbe íratják a kisdedüket, mert titkon ők is tudják, hogy a XXI. században a tudás a hatalom, no meg az, hogy kerítésen belül a nép tudatlan maradjon, ne kérdezzen, ne gondolkodjon, hanem tegye a dolgát: feltétel nélkül imádja a gazdát.

A közösségi oldalon posztolta egy a fentiekkel feltételezhetően egyet nem értő az alábbiakat:

„Gondoltam, ezt a képet megörökítem

Mert ez azért nem semmi. Több gondolatot is kivált belőlem: Előszór is, gyerekkatonákat eddig Európában csak Hitler vetett be, de vannak követői… a legelmaradottabb afrikai országokban.  Ennél tragikusabb dolog nem nagyon van, és akinek van gyereke, és szeretettel, felelősséggel gondol rá, az csak elborzad egy ilyen kép láttán. Aztán nézzük a képaláírást:

„Védem a keresztény magyar hazát…”

  • Melyik része ez pontosan a hazának?
  • Mert az egészről nem lehet szó, azt ugyanis többségében ateisták és más vallású magyarok lakják.
  • Akkor mit is véd ez a kisfiú?
  • És az utolsó kérdésem: Ki ellen védi amit véd?
  • Ki támadhatná meg Magyarországot, aki ellen nem kapitulálnánk 3 nap alatt?

Csupa megválaszolhatatlan kérdés. Ami biztos, az az, hogy megint egyszer egy aljas, primitív propaganda áldozatai vagyunk.”

Kapcsolódó

https://varosikurir.hu/megsertodne-ha-alkalmatlan-lenne-katonanak-nemeth-szilard-elethosszig-tarto-behivhatosagrol-almodik/

https://varosikurir.hu/katonasuliba-jar-a-gyerek-akkor-hetfotol-tulelesi-ismereteket-is-tanul/

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük