Kerítésen innen
Ízlelgesse a fogalmat: gyerekkatona! – mindez 2019 Magyarországán?

Most már tényleg álljon meg az őrület! Karba tett kézzel nézzük végig, hogy az ország, amiben élünk azt tekinti nevelési programja fajsúlyos részének, hogy a felnövő generáció kisiskolás korától azt hallja, érezze kötelességének, hogy fegyverrel kell megvédenie a hazáját? A regnáló kifundálta, majd beadta az arra fogékonyoknak, hogy az ellen már a határhoz közelít és aki jó hazafi, az nem csak maga állja útjukat, hanem a gyerekét, unokáját is!

Elég!
Amíg a megvuduzottak lassan „belátják”, hogy Orbánnak igaza van és nincs más megoldás, mint fegyvert adni gyereke kezébe, addig azok, akik ezt sugallják, jó előre külföldi tanintézményekbe íratják a kisdedüket, mert titkon ők is tudják, hogy a XXI. században a tudás a hatalom, no meg az, hogy kerítésen belül a nép tudatlan maradjon, ne kérdezzen, ne gondolkodjon, hanem tegye a dolgát: feltétel nélkül imádja a gazdát.
A közösségi oldalon posztolta egy a fentiekkel feltételezhetően egyet nem értő az alábbiakat:
„Gondoltam, ezt a képet megörökítem
Mert ez azért nem semmi. Több gondolatot is kivált belőlem: Előszór is, gyerekkatonákat eddig Európában csak Hitler vetett be, de vannak követői… a legelmaradottabb afrikai országokban. Ennél tragikusabb dolog nem nagyon van, és akinek van gyereke, és szeretettel, felelősséggel gondol rá, az csak elborzad egy ilyen kép láttán. Aztán nézzük a képaláírást:
„Védem a keresztény magyar hazát…”
- Melyik része ez pontosan a hazának?
- Mert az egészről nem lehet szó, azt ugyanis többségében ateisták és más vallású magyarok lakják.
- Akkor mit is véd ez a kisfiú?
- És az utolsó kérdésem: Ki ellen védi amit véd?
- Ki támadhatná meg Magyarországot, aki ellen nem kapitulálnánk 3 nap alatt?
Csupa megválaszolhatatlan kérdés. Ami biztos, az az, hogy megint egyszer egy aljas, primitív propaganda áldozatai vagyunk.”
https://varosikurir.hu/katonasuliba-jar-a-gyerek-akkor-hetfotol-tulelesi-ismereteket-is-tanul/
Szerző
Friss
- A Fidesz taglétszámát még a mesterséges intelligencia sem tudta kideríteni
- Szanyi Tibor: Orbán a pácban
- Előtted a közeljövőd: őszi csodák a csillagok alatt – a horoszkóp megmutatja, kire kacsint most a szerencse és kire a szerelem!
- ‘Kapitány, kapitányom’ – Cseh Sándor, a magyar női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya szerint a kulcs…
- Közös dolgainkban közös érdekeink szerint értelmes döntést hozni!
- Csodálkozom, hogy csak a harmadik nap jelent meg egy „harcos” – kommentelték „napi menetrendszerű” Magyar-gyalázási kísérletet
- Jánosi Orbánról: elképesztő… ez a mindennapi hajlam a rosszra, a hazugságokra
- Széttépte Fidesz-pártkönyvét Beke Mihály András diplomata: „mára a hallgatás is hazugság”
- 4 csillagjegy-tulajdonság, ami sikeressé tesz – Az enyém teli találat, hát a tiéd?
- Az Orbán-Tiborcz házaspár megsétáltatta a pasast, aki a mini-Dubaj arab befektetője lett volna