Ez a nap
Együtt készül az ellenzék 2022-re
Az ellenzéki együttműködés folytatását ígérte Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője hétfőn az Országgyűlésben Orbán Viktor miniszterelnök napirend előtti felszólalására válaszolva. Az MSZP elnöke azt mondta, „együtt fogunk készülni 2022-re”.
Csökkenteni kell a társadalmi egyenlőtlenségeket
Közölte, az ellenzéki pártok megértették a választók üzenetét, most a szabad városokban kell bizonyítaniuk.
Azt mondta, az ellenzéki vezetésű településeken a kormány által elmulasztott feladatokat kell elvégezni, például a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentését.
DK: az önkormányzati választás a kormánypártok politikája elleni lázadás volt
Így értékelte az önkormányzati választás eredményét Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) frakcióvezetője hétfőn az Országgyűlésben, a miniszterelnök napirend előtti felszólalására reagálva.
Hangsúlyozta: nem akar vitázni arról, ki nyerte meg a választásokat, de abban biztos, hogy ha politikai értelemben legfontosabb, nagyobb települések összességében inkább az ellenzékre szavaztak, akkor ez világos üzenet.
A 10 ezer lakos feletti településeken több ellenzéki képviselőt választottak, mint kormánypártit – mutatott rá. Gyurcsány Ferenc úgy vélte: amikor egyik-másik „kitűnő” kormánypárti polgármestert „le- és kiszavazták” a választók, akkor az nem a polgármester ellen szólt, hanem a kormánypártok politikája ellen.
„Nem egyszerűen önkormányzati választás volt, hanem az önök politikájával szembeni lázadás volt” – fogalmazott.
Párbeszéd: az önkormányzati választás az ellenzéki együttműködés kezdete
„Ahogy most felszabadítottuk Budapestet, úgy fogjuk 2022-ben felszabadítani az egész országot” – hangoztatta Szabó Tímea, a Párbeszéd frakcióvezetője a miniszterelnök hétfői napirend előtti felszólalása után.
Úgy értékelt: a budapesti főpolgármester-választás eredménye azt mutatja, a főváros és számos nagyváros lakóinak elegük van abból, amit a kormánypártok művelnek, szabadságra vágynak „az után a lopás, fenyegetés és zsarolás után”, amit sok millió emberrel szemben tettek.
Kifogásolta, hogy a GDP 37 százalékát előállító Budapest csak a források egy százalékát kapja vissza, ami a kórházak pusztulását, a főváros kisemmizését jelenti. „Miniszterelnök úr, drága, ön szórakozik velünk?” – kérdezte.
Jobbik: október 13-án elkezdődött a nemzet újraegyesítése
Az önkormányzati választáson a szavazók belépőjegyet vettek a 2022-es kormányváltásra – reagált Jakab Péter, a Jobbik frakcióvezetője hétfőn a miniszterelnök napirend előtti felszólalására az Országgyűlésben.
Az ellenzéki politikus köszönetet mondott azoknak a szavazóknak, akik október 13-án „nem engedve se fenyegetésnek, se zsarolásnak, se megfélemlítésnek”, a belátásuk szerinti leghitelesebb ellenzéki jelöltre adták a voksukat.
Úgy értékelt: október 13-án 4 millió honfitársunk 10 megyei jogú városban, a fővárosban és számtalan kisebb településen megvette a belépőjegyet a 2022-es kormányváltásra.
A kormányoldal gyűlöletkeltéssel fordítja egymás ellen az embereket
A Jobbik frakcióvezetője azt mondta: a kormányoldal eszköze a gyűlölet. A gyűlöletkeltéssel akarják a magyarokat egymás ellen fordítani, míg az ellenzék eszköze a szolidaritás, az egymás mellett való kiállás, a tisztesség és a valódi bajtársiasság. „Október 13-án a nemzet újraegyesítése elkezdődött” – fogalmazott.
LMP: óriási vereség volt a kormánypártoknak az önkormányzati választás
Ezt állapította meg Keresztes László Lóránt, az LMP frakcióvezetője hétfőn az Országgyűlésben Orbán Viktor miniszterelnök napirend előtti felszólalására reagálva.
Az ellenzéki politikus elmondta, hárommillió ember él olyan településen, ahol ellenzéki városvezetés van. Most egy olyan időszak következik, amikor bizonyítani kell, a megválasztott polgármestereknek és képviselőknek az a feladatuk, hogy bebizonyítsák, tudják becsülettel, hatékonyan, tisztességgel vezetni a településeket – hangoztatta.
Hozzátette: a kormánynak biztosítania kell a települések vezetéséhez szükséges feltételeket, ezt ma nem teszi.
(Forrás: MTI)
Szerző
Friss
- Tudta: a rezsivédelmi alapot a kormány uniós forrásból működteti, viszont azt nyomatja, hogy ‘Brüsszel meg akarja tiltani a rezsicsökkentést’
- Szijjártó Péter, ezért taníttatunk és tartunk el? – kérdezte egy kommentelő a hétfői ‘ilyenmégsisamvolt’-bejelentését követően
- Meghalt a hollywoodi sztárok kedvenc magyar riportere
- Pintér Sándor vörös kódja a rendkívüli hideg miatt
- A KDNP a természetes unintelligenciával küzd a mesterséges intelligencia ellen
- A jövőben kártérítésre jogosultak a pszichiátrián kényszerkezeltek
- Aki túléli, ne felejtsen el újra a Fideszre szavazni – kommentelt feketehumorú ‘ketteske’, akit nem láttak el a XVII. kerületben
- Mennyit ér a honvédségi nyilatkozat, amihez senki nem adta a nevét? – Frissítve!
- Gondolatébresztő (!) Németh közszolgának: mi lenne, ha Orbán Viktor is átállna és a Tisza őt indítaná 2026-ban?
- Erre Dúró Dóra is megpödörheti a bajszát: Trump be- és kitiltotta a suliból Julianne Moore gyerekkönyvét