Juszt László: erre a Völner(Rogán-Orbán)-sztorira emlékeznek?

Bombaként robbant kedd reggel a Legfőbb Ügyészség közleménye, amely szerint Völner Pál képviselő és igazságügyi miniszterhelyettes mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta Polt Péter legfőbb ügyész, a nyomozó főügyészség szerint ugyanis Völner a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökétől hosszabb időn keresztül rendszeresen, alkalmanként 2-5 millió forintot kapott, hogy cserébe elintézzen dolgokat.

Emlékeznek….?

“Évekkel ezelőtt megírtam, hogy a Komárom megyei közgyűlés volt elnöke, a Fideszes Völner Pál, egyben a Magyar Hajózási Szövetség elnöke is hogyan nyúlja le fiával közösen a hajózási üzletágat, amelybe gigantikus mennyiségű uniós és hazai milliárd ömlik.”

-írta közösségi oldalán Juszt László.

“Ez akkor mindenkit hidegen hagyott. Talán majd most… Nyergesújfalun ötvenkilencezer négyzetméter dunai partszakasz lett a cégüké, ahonnan a Suzukikat behajózzák. Egy másik cégük résztulajdonos lett a dunai kikötőkben, Pesten is, amelynek egy része – hipp-hopp – “svájci” tulajdonba került. Egy olyan “svájci cég” tulajdonába, amelyik okozta a Hableány tragédiáját, s amelynek magyar ügyvezetője van.

Így azután – igen nagy kérdés – hogy hozzájutnak-e valaha a tragédia áldozatainak rokonai valaha bármilyen kártérítéshez… S hogy a dunai hajózás igazán jó bolt annak bizonyítéka, hogy Orbánék 2019-ben beszálltak. Az MPN az 51 százalékot megvette, s azzal a mozdulattal átadta a Rogán Antall által felügyelt Magyar Turisztikai Ügynökségnek. Aki a felügyelő bizottságba azonnal beültette mindenes bizalmasát, Szentgyörgyvölgyi Pétert.”

-zárul a bejegyzés.

Háttér

A hír elsőre meglepetésnek tűnhet, a valóságban azonban a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar (MBVK) és elnöke körül hónapok óta dagad a botrány, az ügyben azonban eddig szinte teljes volt a hírzárlat. Az még kérdés, hogy az ehhez hasonló titkolózást mi indokolta, egy folyamatban lévő vádalku, vagy az, hogy a nyomozás a legfelsőbb szintekig vezet. Arra, hogy ismét szivárogni kezdjenek az információk, több mint két hetet kellett várni. Ehhez persze az is kellett, hogy a hatóságok még a szokásosnál is szigorúbb hírzárlatot rendeljenek el, érdemi tájékoztatást sem a Központi Nyomozó Főügyészség, sem a Fővárosi Törvényszék, sem a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága, sem pedig az Igazságügyi Minisztérium nem adott.

A 24.hu birtokába még egy hangfelvétel is került, melyen az hallható, ahogy a végrehajtói kar egyik vezetője arról ad tájékoztatást: a teljes hírzárlatot mindenkinek be kell tartania, ha nem, akkor annak következményei lesznek.

„Az a kikötés, hogy semmilyen kommunikáció ne menjen ki, ha ez utólag, akár fél év múlva is kiderül, annak nem lesz túl jó vége munkaügyi szempontból”

– hangzott el a szűkkörű megbeszélésen. a csendet végül Polt Péter legfőbb ügyész múlt csütörtökön törte meg, de ő sem magától, hanem Hadházy Ákos nyomására. A független országgyűlési képviselő írásban kérdezte Poltot arról, hogy folyik-e nyomozás Schadl ellen, egészen pontosan arra volt kíváncsi, hogy

  • Van-e olyan büntetőügy, ill. nyomozás folyamatban, amelynek az érintettje a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar valamelyik vezetője?
  • Milyen bűncselekmény gyanújával folyik az eljárás?
  • Történt-e kényszerintézkedés az esetleges nyomozás keretein belül az elmúlt egy hónap során, s ha igen, milyen jellegű?
  • Van-e gyanúsítottja az ügynek?

“A ma nap legfontosabb híre,

hogy az ügyészség feladta a titkolózást, és beismerte, hogy – amint a parlament kiadja a mentelmi jogát – hivatali vesztegetéssel gyanúsítaná meg Völner Pált, fideszes képviselőt, az Igazságügyi Minisztérium időközben lemondott államtitkárát. Igaznak bizonyult, amit korábban több forrásból megtudtam, vagyis Völner kenőpénzt kaphatott a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar vezetőiért, hogy bizonyos szívességeket (feltehetően végrehajtói kinevezéseket) elintézzen.

Örülhetnénk ennek a fejleménynek, hiszen megbukott egy korrupt politikus (bár a parlamenti mandátumáról nem mondott le). Csakhogy nagyon valószínű, hogy ő csak az a balek, akinek el kell vinnie a balhét. Ne gondolja senki, hogy ezt az egész bűnszervezetet, ami Magyarországot teljesen átszövi, egy államtitkár és egy kari vezető találta ki és működtette!

Az egész rendszert csak úgy lehetett átalakítani, besorolni a NER-be, hogy abban mindenki benne volt: a minisztérium, a kormány és az összes fideszes és KDNP-s képviselő, akik megszavazták a folyamatosan, salátatörvényekben elrejtett módosítókat. Bűnösök azok is, akik hetekig titkolni próbálta a történteket, hátha meg lehet úszni a botrányt.

A végrehajtásban (akárcsak a felszámolásban) hatalmas pénz van, nagyon komoly érdekek fűződnek ahhoz, hogy a megfelelő emberek a megfelelő időben és áron dobjanak piacra például értékes ingatlanokat. Ha a végrehajtó kellően gátlástalan, elég egy kisebb követelés, és hipp-hopp, már meg is szabadít bárkit az értékes cégtől vagy ingatlantól, amit egy jól irányított árverésen máris a megfelelő ember kezébe juttat. Valódi jogorvoslat nincs, felügyelet nincs.

Mert ki ellenőrzi a végrehajtókat?

A végrehajtói kar, amelynek vezetői maguk is végrehajtók, és most előzetesben ülnek vesztegetés gyanújával. Ezen a 2022-es választások után sürgősen változtatni kell! A jelenlegi végrehajtási rendszert fel kell számolni és helyette egy tisztességes, a jogszabályokat és az ügyfelek érdekeit (adós és hitelező egyaránt ügyfél, mindkettőnek vannak jogai!) mindenek előtt tartó végrehajtási rendszert kell felállítanunk.”

írta hadházy.

A legfőbb ügyész a kérdésözönre azonban csak annyit válaszolt, hogy a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre tekintettel jelenleg nincs lehetősége válaszolni. Polt nem sokkal később egy közleményben ezt a büntetőeljárásról szóló és a minősített adat védelméről szóló törvénnyel magyarázta. Ugyanezen a napon már Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter is csepegtetett egy kis információt a Kormányinfón, amikor arra a kérdésre, tud-e a kormány arról, hogy letartóztatták a végrehajtói kar vezetőjét, annyit válaszolt, hogy az újságban olvasta, és úgy tudja, „valamilyen korrupciós ügy miatt” történt. Schadl neve azonban ekkor nem hangzott el.

Az ügyet Hadházy Ákos vitte tovább, aki vasárnap saját Facebook-oldalán már tényként közölte, hogy a Bírósági Végrehajtói Kar elnöke ellen a Központi Nyomozó Főügyészség nyomoz. A képviselő posztolta a tulajdoni lapokat is, melyek bizonyítják, hogy a Főügyészség kezdeményezte Schadl és felesége ingatlanjainak zár alá vételét. Ezután már csak egy gyenge próbálkozás maradt a kormánypárti Origótól, mely leleplezőnek szánt cikkében bosszúról írt, és azt sem felejtette el megemlíteni, hogy Schadl feleségének édesanyja korábban Gyurcsány Ferenc titkárnője volt.

Ekkor azonban valószínűleg a legfelsőbb szinteken is tarthatatlan volt a botrány, így kedden maga a Legfőbb Ügyészség árulta el, hogy az ügyben Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium államtitkára – nem mellesleg a Magyar Bírósági Végrehajtói Karra kapcsolatos feladatokat ellátó miniszteri biztos – az érintett, aki a gyanú szerint 2019 óta 2-5 millió forint közötti összegeket kapott rendszeresen Schadl Györgytől, hogy bizonyos dolgokat elintézzen neki.

Forrás

Vágó István kérdése

“Van viccesebb annál, mint amilyen címmel adja tudtunkra a kormányszócső MaNem, hogy Völner Pál lemondott? És az indok: BELHÁBORÚ!!! Minden világos, köszi.”

 

Juszt László: erre a Völner-sztorira emlékeznek?

A Banánköztársaság rovatban megjelenő írások nem minden esetben képviselik portálunk véleményét.

Egy hozzászólás itt: “Juszt László: erre a Völner(Rogán-Orbán)-sztorira emlékeznek?

  • 2021.12.07 - 16:49
    Közvetlen hivatkozás

    Az igazi probléma az hogy ezekre a területekre kinevezett végrehajtók szakmailag nullàk. Nulla gyakorlat, nulla tapasztalat.

    Válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük