Connect with us

Banánköztársaság

Juszt László: az öregkori elhülyülés teljesen irracionális gondolatokat hoz elő a Parlament elnökéből

Megosztás

Hogy is mondták évtizedekkel ez előzz: Juszt László megint a „tolla hegyére tűzte” a NER talán legfontosabb megmondóemberét Kövér Lászlót, és mint tudjuk jaj annak akit Juszt kipécéz magának.

Juszt
Megosztás

Hogy is mondták évtizedekkel ez előzz: Juszt László megint a „tolla hegyére tűzte” a NER talán legfontosabb megmondóemberét Kövér Lászlót, és mint tudjuk jaj annak akit Juszt  kipécéz magának.

Kövér Hülye László:

“A 2006-os tévéostrom egy előre megtervezett provokáció volt, amelynek emberhalállal kellett volna végződnie. Az akkori kormány halálos áldozatot akart látni a tévészékház ostromakor.”

Az öregkori elhülyülés teljesen irracionális gondolatokat hoz elő a Parlament elnökéből. Emlékeztető a Wikileaks iratokból, amelyek szerte a világon sokaknak okoztak kellemetlen perceket. Íme:
A budapesti amerikai követség táviratai is nyilvánosságra kerültek. Az egyikből világosan kiderül, hogy a információik szerint a Fidesz kapcsolatot tart fent „az erőszakos tiltakozókkal”. A Fidesz által szervezett demonstráció helyszínének kiválasztásában is látott a követség kapcsolatot a molotov koktélokat dobáló csőcselék és Orbán Viktor pártja között. Majd a követségi jelentés ezt írja:

„Bármennyire is a legjobb oldalát láttuk a nagykövetekkel a nemrég tartott találkozón Orbán Viktornak, ez a kaland [mármint Orbán összeköttetései a szélsőséges demonstrálókkal] azt bizonyítja számunkra, hogy Orbán még mindig hajlandó a tűzzel játszani”

És még egy apróság, amiről mindenki szeret megfeledkezni

2006. szeptember 17-én vasárnap került nyilvánosságra az őszödi beszéd. Ez köztudott. A beszéd hatására “spontán” zavargás tört ki Budapesten.
Szeptember 15-én pénteken (!!!) – tehát két nappal előbb – a Hír Tv ajánlatot tett két brit hírcsatornának azzal, hogy a hétvégén „érdekes” dolgok fognak majd történni Pesten, és szívesen tudósítanának a brit tévék számára is. Mint köztudott a Hír TV és a Fidesz kapcsolata anyagilag is megalapozott volt.
Na ennyit a spontán akciókról. És az elszabadult tankról most ne is beszéljünk…

Fejeződik be Juszt László bejegyzése.

Kapcsolódó

CÖF-vándorkamion grasszál október 23-ig az országban, „Vérbe fojtott köztársaság” névre hallgató hangos-képes kiállításnak álcázva!

Juszt

Szerző

3 hozzászólás

3 Comments

  1. Lacus

    2021.10.30 12:00 at 12:00

    És? Kövérék változatlanul nyomják a hülyeséget! És az emberek meg elhiszik. Mert az övéket elmondják és nem egy netes újságban jelenik meg. Mert az „ellenzék” erre alkalmatlan, és még sok másra. Senki nem foglalkozott azzal, hogy az „őskomcsi” Boros Péter mit nyilatkozott kb. 2007-ben a 168 órában. Alkalmatlanok ezek is mindenre. Ők is beragadtak a „kövületeiknél”. Sajnos! Ez az ország, ezt érdemeljük.

  2. Pingback: Juszt László keserű számvetése - "Tetetted ezt király" - Városi Kurír

  3. Gulyás Veronika

    2021.11.03 04:15 at 04:15

    Nekem ugyanez a véleményem. Elkészítették a védettségi igazolvanyokat és nyáron sehol senki nem kérte. Pontosan ezt jósolta m én is, hogy a nagy gyulekezeseknek ez lesz a vége. Szomorú vagyok, mert hiába oltattam be magam háromszor mégis van mitől rettegnem,amikor ezt meg lehetett volna előzni.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük