Véget ért egy periódus. Nem tudtam volna tükörbe nézni, ha nem küzdök a bíróságon a kislányommal kapcsolatos felügyeleti jogi perben egészen a másodfokig, ahol be kell vallanom kb úgy éreztem magam, mint a középkori boszorkányüldözések idején – kezdte blogbejegyzését Kembe Sorel Arthur újságíró, szerkesztő, színész a 40plusz.hu-n.

“Három női bíró ült velem szemben

A Fővárosi Törvényszék komoly gondot fordított a nemek közti egyensúlyra, mikor kijelölte ezt a triumvirátust, akik láthatólag nem nagyon foglalkoztak még a látszatával sem annak, hogy ne üljön ki az összes cselekedetükre és kérdéseikre a prejudikáció.

Az is lehet, hogy csak bemagyarázom, de attól még mérhetetlenül felháborító az a cinikus összekacsintás, morálisan kioktató stílus, amit ez a bíróság megengedett magának. Haladjunk sorban. Még a végén valaki azt hiszi, hogy csak azért mondom ezt, mert pár nappal Karácsony előttig ki kell fizetnem ilyen-olyan jogcímen vagy 600 ezer forintot, ami még mindig sokkal jobb, mint első fokon volt.

Felháborító, hogy ha a Fővárosi Törvényszék október 31-i határidővel bekér egy dokumentumot (amit én határidőre be is küldtem), a másik féltől simán elfogadja a december 9-i tárgyaláson úgy, hogy még a szeme se rebben. Felolvassa, amit tartalmaz és még nekem kell külön felhívnom a figyelmét arra, hogy bizony ennek a dokumentumnak volt egy egy hónappal korábbi leadási határideje. Láthatólag ez egyáltalán nem érdekelte őket. Meglátjuk miként magyarázzák meg ezt az ítéletben.

Vérlázító, hogy nyíltan bevédik az ellenfelem jogi képviselőjét

A Fővárosi Törvényszék három fős tanácsa egyértelműen elítéli azt a cikket, amit állítólag én írtam. Be is linkelem a cikket, amit nem én írtam, egyszerűen megosztottam egy, az interneten szabadon fellelhető írást.

Erre a cikkre gondolták azt valamiért, hogy én írtam és nekem is estek, hogy bizony hogy voltam képes ilyeneket írni erről a drága jó ügyvédnőről? Mi van mondom magamban??? Mindez a Fővárosi Törvényszéken egy másodfokon zajló tárgyaláson.

Továbbá felháborító, hogy egy -a tárgyalásig ismeretlen – új körülményt csatoltam bizonyítékként, ami szerintem igenis befolyásolhatta volna a per végét, amennyiben bárki is foglalkozott volna a tartalmával. Erre is kíváncsi leszek, hogy miként jelenik meg az ítéletben.

Felháborítónak tartom azt, hogy azért csesz le engem a Fővárosi Törvényszék háromtagú női tanácsa a gyermekfelügyeleti jogi per másodfokán, mert nem mondtam az ellenfelemre szépet. Ellenben ő mennyiszer mondott rólam. Mi a fasz van? Mondtam magamban. Erre is kíváncsi leszek, hogy benne lesz-e az ítélet indokolásában.

Más vonulata is van ennek a színjátéknak

Hogy lehet az, hogy az érdi gyámhivatalban áprilisban elindított ügyet novemberben zárják le, szerencsére engedve az érveknek. Ja, 60 napos ügyintézési határidejük van. Meghosszabbíthatják, ha hoznak róla végzést. Ugye mondanom sem kell, hogy nem hoztak. Többszöri érdeklődésemre sem. Kaptam választ, csak egy indulatos telefonbeszélgetés után küldték el a másodfok döntését, miszerint az egész gyámügyi elsőfokú eljárás jogsértő volt rám nézve. Most komolyan ennyire tök mindegy, hogy mi a határideje az ügyeknek? Kíváncsi vagyok arra, ha én valahol késtem volna egy fellebbezéssel akár egy napot, elfogadták volna?

Nem véletlenül mondtam azt, hogy úgy éreztem magam, mintha középkorban a boszorkányok vízpróbáján lettem volna.

Hiába mondtam el az első fokon is ezerszer,

aminek ugye minden jegyzőkönyvét olvasták állítólag a nénik, hogy mi a bajom azzal, hogy ha valaki a terhes feleségét csalja és közben a csírája is felmerül annak az ötletnek, hogy a gyerekem közelébe kerüljön.

Hiába mondtam el ezerszer mi a baj ezzel, mit vett le belőle a Fővárosi Törvényszék három tagú néni tanácsa? Hogy a férfi-ego sérült, ezért volt nekem igazából ezzel az egésszel bajom. Hát nem ezzel volt. Ha nem egy eleve elfogult, elképesztően részrehajló és összekacsintó rendszerben működnének ezek a típusú bírósági ügyek, akkor talán lenne esély bármit is logikusan, tényekkel alátámasztva kieszközölni. Szerencsére, hogy abban az esetben több eséllyel lehet felülvizsgálati kérelmet beadni a Kúriához, ha a másodfok változtatott valamit az elsőfok ítéletén. Ezt szerencsére megtették, úgyhogy nagyon várom miként írják le ezt az Isteni színjátékot jegyzőkönyvben és az ítéletben.

Szerencsére a kislányomat kicsivel többet láthatom ezek után

Szerencsére nem mentek át különböző horror gyerektartási összegek, így maradtunk a realitás felső szegmensében.

Hölgyeim! Ha rajtam múlik, ez a meccs megy tovább, de már nem a kislányom kapcsán.

Ja és Boldog Karácsonyt mindenkinek, ha már mindjárt úgyis itt lesz!!! Bocsánat, hogy nem tudok most osztozni az ünnepi hangulatban, de úgy érzem magam most, mint mikor Iwo Jima szigetén beásták magukat a japánok és ki tudja hány napi bombázás után végre szembe találhatták magukat az ellenséggel. Eddig én sem tudtam, hogy ki az igazi ellensége egy normális apának.”

Ide kattintva elolvashatóak az előzmények.

Forrás

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét