Balog Zoltán emberminiszter a Torontói Első Magyar Református Egyháznak (TEMRE) 500 millió forintos támogatást adott, amit pénzt Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter küldi át az Emberi Erőforrások Minisztériumának,...
A Nemzeti Választási Bizottság péntek délután úgy döntött, felfüggeszti az előzetesből kikerült képviselő-jelölt, Czeglédy Csaba mentelmi jogát. A testület 4:2 arányban döntött a mentelmi jog felfüggesztéséről....
Az utóbbi időben Lázáréknak nem biztonságos hely a Kormányinfó. Két hete egy renitens újságíró kérdezni akart – mit képzel ez magáról! – a legutóbbin pedig egy...
Az alábbi facebook-bejegyzésre hívta fel figyelmünket egyik olvasónk. Nem ez az első eset mostanság, hogy erőfölénnyel való visszaélésről kapunk hírt, amit a tanterem zárt ajtaja mögé...
Jelzálogot jegyezett be a Raiffeisen Bank a daganatos betegek kezelésére szolgáló sugárterápiás gépekre a miskolci megyei kórházban. A gépeket karbantartani, javíttatni kizárólag banki hozzájárulással lehet. És...
Orbán Viktornak semmi sem szent, ha politikai nyereséget tud belőle kovácsolni. Az igazság pedig nem szempont nála, ha úgy érzi, a lódítás hozhat a konyhájára pár...
Interjút adott Orbán Viktor miniszterelnök a Miskolc TV-nek, ahol azt fejtegette, hogy Magyarország előtt ma két út áll: vagy nemzeti kormány lesz, vagy Soros emberei alakítanak...
Bayer arról elmélkedett, hogy nekünk Magyaroknak kutyakötelességünk lenne kiállni Mészáros Lőrincért és Tiborcz Istvánért, hiszen a vádak igaztalanok, mi pedig benne hagyjuk őket a slamasztikában. Aki...
Gyurcsány Ferenc salgótarjáni fórumát közvetítjük élőben. Tartson velünk!