Connect with us

Kerítésen innen

Lázár ócska, primitív poénja

Lázár ócska, primitív poénja
Megosztás

Az utóbbi időben Lázáréknak nem biztonságos hely a Kormányinfó. Két hete egy renitens újságíró kérdezni akart – mit képzel ez magáról! – a legutóbbin pedig egy képviselő akarta ugyanazt tenni. Borzalom, hogy mik meg nem történnek!

Váratlan közjáték

Botrány a kormányinfón!

zavarta meg a szokásosan unalmasra tervezett, az előre megrendelt kérdésekre adott válaszok rendszerében zajló csütörtöki kormányinfót. A Miskolcról késve érkező Lázár Jánoshoz odalépett Harangozó Tamás szocialista képviselő, aki a kalocsai és a hódmezővásárhelyi Elios-jelentéseket lobogtatva arra kérte, hogy erről az ügyről is beszéljen, mert az embereket valójában ez érdekli.

Lázár a megrökönyödésen túltéve összekapta magát és próbálta a jól bevált kliséket mantrázni, de képviselőtársa nem várta meg, mind a betanultakat felmondja. Ekkor Lázár „haragra gerjedt” és kérdőre vonta a szerinte csúnyán viselkedőt.

Lázár és Kovács a Kormányinfón lábbal tiporta a sajtószabadságot – tehették, az újságírók nem voltak szolidárisak!

Lázár úr! Nem tűnt fel, hogy az utóbbi nyolc évben sem Ön, sem a többi fideszes nemhogy a választ nem várják meg, de a kérdés elejét sem? A szokás pedig nagy úr! Feltehetőleg, ha érdemben válaszolt volna….. de, hát ez kizárt.

Ettől eltekintve, ha Harangozó Tamásnak tényleg a válasz lett volna a lényeges, nem ezt az utat kellett volna választania.

Vásárhelyi Mária közösségi oldalán ír erről:

„A tegnap un. Kormányinfo – ahol általában nem hangzik el semmiféle érdemleges információ, csupán a kormányszóvivő és a kancelláriaminiszter mantrázza arcpirító magabiztossággal és cinizmussal az azon a héten aktuális propaganda szövegeket – hű lenyomata volt annak a politikai mocsárnak, amelyben élünk.

Mert egyrészt elképesztő, ahogyan Lázár János egy ócska, primitív poénnal próbál kitérni a kérdések elől, amelyek egy, a kormányfőt és őt is közvetlenül érintő 13 milliárdos bűnszövetségben elkövetett korrupciós ügyre vonatkoznak. Amikor az Elios-ügyről kérdezték, akkor azt válaszolta, hogy a közvilágítási program sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy vasárnap, amikor egy ultipartiról ment hazafelé és nagyon kellett vizelnie, nem tudta ezt a utcán elvégezni, mert annyira fényárban úsznak a hódmezővásárhelyi utcák.

Gondolom a jelenlévők közül senkinek nem volt kedve elmosolyodni ezen a viccesnek szánt válaszon, hiszen ilyen stílusban a legbunkóbb főurak anekdotáztak a kocsisoknak, nem pedig a XXI. században egy vezető politikus az újságíróknak.

Ugyanakkor rendkívül visszatetsző volt az is, hogy miután egy MSZP-s politikus, Harangozó Tamás, képviselői jogával élve megszakította a sajtótájékoztatót és kérdéseket tett fel Lázár Jánosnak, a válaszokat meg sem várva sarkon fordult és kiviharzott a teremből, mondván, hogy vidékre kell mennie. Ilyen nincs! Ha kérdéseket tesz fel valaki – különösen úgy, hogy másokat beelőzve él, egyébként nehezen indokolható politikai előjogaival – akkor a legkevesebb, ami elvárható, hogy megvárja a kérdésre adott válaszokat.

Lázár higgadtan vette tudomásul Harangozó tolakodását és megígérte, hogy válaszolni fog a kérdésekre, ám Harangozó jelezte, hogy ezt nincs ideje megvárni. Ebből a csörtéből vitathatatlanul Lázár került ki győztesen.

Lendvai Ildikó: biztosan lesz sajtókamara, hiszen a kormányinfón tagadták

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük