Banánköztársaság
Kezdődik a tülekedés – Ha elég eszük van, miért mennek képviselőnek? – A politika nem méznyalás
Nagyjából még egy esztendő van a következő országgyűlési választásokig, de szembetűnő, hogy már elkezdődött a politikai tülekedés a mandátumokért.
Nagyjából még egy esztendő van a következő országgyűlési választásokig, de szembetűnő, hogy már elkezdődött a tülekedés a mandátumokért.
Valójában persze a verseny soha nem is szünetelt,
és most abban a különös helyzetben vagyunk, hogy a választás legalább két szakaszos lesz, mert az együttműködő ellenzék – tisztázandó saját belső erőviszonyait, illetve támogatottságát – előválasztást rendez.
Ezen (csak!) az ellenzéki választók hivatottak eldönteni: ki legyen kerületük egyetlen közös képviselő-jelöltje; ki legyen választási szövetségük közös miniszterelnök-jelöltje.
Úgy hiszem, ez értelmes módszer
Sokkal jobb, mintha a pártok bölcsei rejtett, pipafüstös hátsó szobákban eldöntenék, hogy mely választókerület mely párt jelöltjének jut, de -amint a gyakorlat mutatja- ennek is vannak buktatói. Ám ezt most ne firtassuk, mert -vélhetően- vannak fontosabb, vagy legalábbis érdekesebb kérdések. Már tudni illik az, hogy
- ad.1: mi vesz rá képzett, erkölcsös, és munkájukban jól teljesítő embereket, hogy jelöltséget vállaljanak a nagypolitika mocsarában?
- Ad.2.: milyen követelményeket támasztunk, mi, választó polgárok a jelöltekkel, a megválasztott képviselőkkel, a parlamenttel illetve a kormánnyal szemben? Ki lehet és milyen a jó képviselő?
Egyszemélyes tűnődésem során kapásból az feleltem magamnak ezekre a kérdésekre, hogy uraságom hülyeségeket méltóztatik kérdezni, mert a válasz adódik: olyan embereknek kell vállalni a feladatot, akik tisztában vannak annak súlyával, s látván az ország állapotát, vállalják a felelősséget, hogy megfelelnek a választók várakozásainak, s céljuk a nemzet szellemi és anyagi gyarapodásának előmozdítása – törvényes és erkölcsös eszközökkel.
No hát ez nagyon szép és nemes szándék, csak van néhány aprócska bökkenő
A mindennapi politika nem éppen méznyalás, és akinek elég esze van ahhoz, hogy ezt felismerje, feltehetően ahhoz is elég esze van, hogy visszalépjen. Olyasmi lehet ez, mint a szennyvíztisztító rendszer, amelybe tucatnyi helyről ömlik a szennyes zagyvalék, azt kell kitisztítani, hogy a rendszer kifolyójából akár iható minőségű víz jöjjön elő. A politika érdekek és ellenérdekek szövevényében köteles rendet vágni – az ország érdekében! Van ilyen? Van, de ki tudja, mi az?
Adott egy élő példa:
az olajvállalkozás természetvédelmi területen szeretne feltáró fúrásokat végezni, s minden környezetvédő mozgalom és aktivista, nemkülönben minden, a csendet és békességet kívánó helyi lakos a leghatározottabban tiltakozik a terv ellen. Mellesleg talán törvényeket is kellene módosítani, hogy az olajcégnek szabadsága legyen ott kutatni. A döntést a politikusok hozzák meg, akiknek a valószínűleg bekövetkező és visszafordíthatatlan környezetkárosítást kell szembe állítani a remélt, remélhető haszonnal, amely a sikeres feltárásból és olajtermelésből származhat.
Svájcban erről helyi népszavazást tartanánk, de nálunk (és sok helyütt, másutt) alkalmasint az erősebb kutya törvénye érvényesül. És ha a kutatófúrások komoly készleteket tárnak fel, ha esély lesz rá, hogy a lelőhely 10-50-100 millió hordó olajat ad, akkor a környezetvédők biztosan vereséget szenvednek.
Magam is tiltakoztam az olajosok tervei ellen, de ha 100 millió hordó exportot produkálnának, lehet, hogy jellemtelen módon átállnék az oldalukra.
Mert ilyen a politika. A tisztességes politika is, mert lehet, hogy a politikában más a tisztesség mércéje, mint a hétköznapi életben
Végül is (a törvényben rögzítetteken túl) mit várhatunk vagy legalább remélhetünk azoktól, akik politikusnak állnak?
- Minimum tudjanak írni-olvasni!
- Legyenek tisztában az ország tényleges állapotával, hogy képesek legyenek értelmes döntéseket hozni a vitás ügyekben.
- Ne lopjanak a közjavakból a feltétlenül szükségesnél többet, s ne alkossanak törvényt arról, hogy ezt nekik és elvbarátaiknak szabad!
- Teremtsenek az országban létbiztonságot, jogbiztonságot, szabad életet.
Ezek egyszerű, közérthető követelmények, klasszikus demokráciában elfogadható, megkövetelhető értékek
De a választók (egyelőre szerény) többsége ezek megköveteléséig még nem jutott el. Most még csak azt akarják, hogy Orbán Viktor és rablóhada távozzon végre a hatalomból és lehetőség szerint a közéletből is. De az új magyar köztársaság felépítéséhez ez még nagyon kevés.
Adatok, objektív értékelések, tényeken alapuló hazai és külföldi szakértői vélemények állítják, mi, európai magyarok pedig a bőrünkön érezzük a mindennapokban:
Magyarország már régen nem demokrácia és nem jogállam.
– mondhat Navracsics Tibor exminiszter, exbiztos és Varga Judit miniszter akármit.
Az Országgyűlésről szóló törvény szerint a testület két legfőbb funkciója a törvényalkotás és a kormány ellenőrzése
No hát a vitéz és bátor 133, akiknek döntő többségét Orbán Viktor személyesen választotta ki felcsúti kiskertjében, törvényalkotással nemigen bíbelődik, de lelkesen megnyomja az igen gombot a kormány bármely ostoba és aljas előterjesztésére is, őket nem csak felmentették hanem el is tiltották a gondolkodástól. Nekik ebből áll a kormány ellenőrzése is. Választókerületükben persze ők a keresztapák, amíg meg nem sértenek valamely titkos belső szabályzatot. De a választók, akik Fidesz-hívőkként bizalmat adtak nekik, talán mégsem ilyen képviselői munkát reméltek tőlük. Ez majd elválik jövő tavasszal.
A kormány ellenőrzése jobbára az ellenzék dolga lenne,
munkáját végezhetné jobban is, ám adott erőviszonyok mellett ennek sem igen lenne foganatja.
A kormány dönt, az ellenzék kiabál, az adózó fizet. Pillanatnyilag ez a rend Magyarországon.
Jognak, közerkölcsnek, közérdeknek vajmi kevés szerepe van mindebben, az illiberális kereszténykatyvaszban csak Orbán és pereputtya prosperál. A járvány alakulása megmutatta, hogy Orbán és sleppje mennyire alkalmatlan a kormányzásra, s ha országunk még működik valahogy, az az egészségügyiek, közszolgáltatók áldozatkész munkájának köszönhető. Jó lenne a törvényhozásba alkalmas, gondolkodó embereket küldeni, akik közös erővel a kényszerhelyzetekben is megtalálják a megoldást olyképpen, hogy a környezet ne károsodjon, de az olajat is felszínre hozzák és minderről a nyilvánosság szabadon alkothasson véleményt.
Erre mondják, hogy a lehetetlen holnap megvalósul, de a csodára még várni kell!
