Budapest, ahogy a többi magyar város is, rendkívül gyengén ellátott utcai illemhelyekkel. Az már kifejezetten Hungarikum-számba megy, hogy a meglévő WC – t sem engedik használni....
A Párbeszéd társelnök-frakcióvezetője Szabó Tímea megszülte gyermekét. A babára alighanem érdekes élet vár, hiszen ő lesz a magyar történelemben az első csecsemő, aki a Parlament falai...
Az Egyesült Államok kilép az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából – jelentette be kedden Washingtonban Nikki Haley amerikai ENSZ-nagykövet, aki szerint a tanács nem méltó a nevére....
Minden év júniusa kritikus helyzet gyereknek, szülőnek egyaránt. Ilyenkor nem csak a várva várt vakáció köszönt be, megelőzi a bizonyítvány-para. A felnőttek hajlamosak elfelejteni, hogy őket...
Az ARC – on, Magyarország leglátogatottabb köztéri kiállításán 2000 óta közéleti témákat feldolgozó óriásplakátokat állíthatnak ki művészek, melyek gyakran erőteljesen kormánykritikus hangot ütnek meg, így nem csoda, hogy kivívta...
Beer Miklós váci megyéspüspök után Székely János szombathelyi megyéspüspök is felemelte szavát Orbán regnáló kormánya hajléktalan-politikája ellen. Döbbenetes, hogy erre egyáltalán fel kell hívni a magát keresztényként definiáló...
Június 20-án világszerte ünneplik a nemzetközi menekültnapot. Nálunk a menedékkérőket be sem engedik az országba, vagy ha mégis, bezárják őket. Ők kaptak esélyt, Magyarország nem ad?...
Június 20-án világszerte ünneplik a nemzetközi menekültnapot. Nálunk a menedékkérőket be sem engedik az országba, vagy ha mégis, bezárják őket. A menekült nem bűnöző! Ők kaptak...
Orbánisztán – Félelem és undor az illiberális Magyarországon címmel írt könyvet Magyarországról Joakim Medin svéd újságíró. A félelem és a gyűlölet kettéosztotta Magyarországot. Szerinte Orbán egyike azoknak,...