Connect with us

Kerítésen innen

Kipukkanóban Orbán demográfiai csodafegyvere? – érdektelenségbe fullad a babaváró cucc!

Megosztás

Július közepére már halványodtak a babaváró hitel hetekkel korábbi népszerűségének jelei. Nem tudni, hogyan folytatódik a demográfiai csodafegyver története, de úgy tűnik, megcsappant a fiatal családok érdeklődése a 10 millió forintos babahitel iránt.

A családtervezés a családé…..

Meglepő eredményekről számol be a Bank360 az elmúlt időszakból összegyűjtött babaváró hitelt érintő statisztikák alapján. A szakportál szerint míg júniusban szinte mindenki az akár vissza nem térítendő támogatássá is alakítható babaváró hitelre volt kíváncsi, addig mostanra elfogyott az érdeklődők és az igénylők lendülete.

A babaváró hitel kalkulátort is kínáló portál statisztikái szerint a babaváró rendelet hatálybalépésekor tapasztalható érdeklődés mára nagyjából a felére esett vissza a kifejezetten babaváró hitel miatt odalátogatók száma alapján.

A Bank360 információi egybevágnak a világ legnagyobb internetes keresőjének, a Google-nak az adataival is. A Google Trends alapján a februári bejelentéstől július közepéig vizsgált időtávon a július eleji csúcshoz képest több mint 80 százalékkal esett vissza az érdeklődés mindössze néhány nap alatt.

A legfrissebb adatok szerint július 15-ig mintegy 2 500 babaváró igénylés érkezett a pénzintézetekhez.

A bankok sem kapálóznak az ügyfelekért

A bankok sem vívnak ölremenő harcot az ügyfelekért első ránézésre, holott az állam garanciát vállal a hitel visszafizetésére. Egyes pénzintézetek csak a hatálybalépés után napokkal vagy hetekkel később indultak el a babaváró hitellel.

Úgy tűnik, még az állami kezességvállalás sem jelent elég garanciát a bankoknak ahhoz, hogy felrázzák és babaváróra csábítsák a családalapítás előtt állókat: szinte alig van olyan pénzintézet, ahol fókuszba került volna vagy hangsúlyosabbá válna a termék a lakosság felé intézett kommunikációban.

A Bank360 szerint szintén lassítja a babaváró hitel elterjedését, hogy a termékkel kapcsolatos edukációs és ismeretterjesztő szerepet is viselő közvetítőket kevésbé sikerült érdekeltté tenni a népszerűsítésben. A szabályozó által ajánlott maximális jutalék ugyanis más pénzügyi termékekhez képest alacsonyabb mértékű, így a közvetítők figyelmét is inkább azok kötik le.

Kizáró ok az alacsony jövedelem

Eközben egyre több igénylő számol be arról, hogy nem felelt meg a legtöbb banknál alkalmazott konzervatívabb hitelbírálati feltételeknek, amelyek között a leggyakrabban visszatérő akadály az elvárt jövedelem nagysága. A banki gyakorlat alapján beigazolódni látszik a leggyakrabban emlegetett kritika, miszerint éppen azok a háztartások nem tudják felvenni a kölcsönt, akiknek a legnagyobb segítséget jelentené. A Bank360 statisztikái ebből a szempontból is árulkodók. A babaváróval kalkulálók

• 5 százaléka minimálbér alatti jövedelmet tudna igazolni. Nekik a Bank360 szerint sajnos egyetlen bank sem tud babaváró hitelt nyújtani.
• 20 százalék 150 000 forint alatti jövedelemmel rendelkezik, nekik 6 pénzintézetnél van esélyük a sikeres hitelfelvételre, ahol elegendő lehet a 150 000 forintnál alacsonyabb jövedelem.
• 50 százaléknak nem akadály a nettó 250 000 forint feletti jövedelem igazolása, így bátran fordulhatnak a bankokhoz.

Van más gond is….

A Bank360 megjegyzi továbbá, hogy a már meglévő hitelek is jócskán beleszólhatnak abba, hogy a házastársak fel tudják-e venni a babaváró hitelt. A jövedelem csak egy bizonyos szintig terhelhető hitellel, a babaváró kölcsön törlesztőrészlete pedig számít a jövedelmarányos törlesztőrészlet mutató megállapítása során. Azaz amelyik házaspár jövedelme nem bírja el a babaváró hitel törlesztőjét más hitel – például hitelkártya vagy jelzáloghitel – törlesztőrészlete mellett, az szintén nem tudja igényelni a kölcsönt.

Ráadásul – bár a rendelet erre lehetőséget ad – a szakportál úgy látja, hogy nincs olyan bank, amely befogadná a passzív KHR-es ügyfelek igényléseit.

Nem elég motiváló a 10 millió forint három gyerek vállalásához

A Bank360 adataiból az is kiderül, hogy nem feltétlenül gondolkoznak úgy az érdeklődők, ahogy az az állami demográfiai stratégiának kedvező lenne.

Az elsöprő többség nagyon óvatos a gyerekvállalással kapcsolatban: 74 százalék tervez ugyanis a kalkulációk során egy gyermek születésével, amely a hitel kamatmentességét biztosítja. 18 százalék tervez két gyermekkel, és csak 8 százalék hárommal, amely a fennálló tartozás elengedésével jár. Ezzel együtt több ezren kalkuláltak gyermekvállalás nélkül is, hiszen egyébként a babaváró hitel még a feltételek teljesítése nélkül is az egyik legkedvezőbb kölcsön a személyi hitelek között.

Kivárhatnak a babával tervezők

Az indulás után három héttel tehát nem látni a kezdeti kirobbanó érdeklődés kitartásának jeleit. A Bank360 szerint ennek a fentieken túl oka lehet, hogy azok a kismamák, akinek fontos volt a szülés miatt, már az első napokban igényeltek, és sokan várhatnak még OEP-igazolásra is, továbbá azok a házastársak, akik terveznek babával, kivárhatnak a terhesség 12. hetéig, amikor is az igényléssel együtt a törlesztés szüneteltetése is kérhető.

Szerző

3 hozzászólás

3 Comments

  1. Kovács Gábor

    2020.12.04 21:49 at 21:49

    Hiába feleltünk meg az összes törvényben rögzített feltételnek, plussz még az MKB által bekért összes dokumentumot benyújtottuk, és indoklás nélkül elutasították babaváró hitel kérelmünket! Valami nagyon nem úgy megy, mint ahogy kellene…

  2. Pingback: Gigantikus lakosságszám csökkenés - Városi Kurír

  3. Pingback: Csúcsok csúcsa: Novák Katalin a (demográfiai) "csúcson"! - Városi Kurír

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük