Azt hittem, már mindenki mindent megírt az új NAT irodalomszemléletéről. De nem. Miután Kásler miniszter bejelentette: olyan csekély számú negatív vélemény érkezett, (milyen számrendszerben számol ez az ember?!), hogy ha beledöglünk, akkor is bevezetik ősztől az új rendet, valószínűleg kicsit még ő is kényelmetlenül érezte magát.

Ezért újabb rohamra indult a fideszes nehéztüzérség,

amelybe most azokat is bezupálták, akiket eddig minden orvos szolgálatra alkalmatlannak minősített. Közülük is kiemelkedik a Magyar Nemzet cikke, amelyben lenyűgözően hatásos vitamódszer bontakozik ki, messze túlmutatva az irodalom kérdésein. Eszerint jobb mindjárt a legeslegelején felállítani azt az axiómát, hogy mindenképpen a szerzőnek van igaza, minden vitapartner “nyomorult”, egy “magyarellenes szekta” tagja, illetőleg “posztmodern parány”. (Ha muszáj választanom, én leginkább az utóbbi szeretnék lenni. Posztmodern parány. Ha nem kell sokat fogyókúrázni hozzá.)

Mindjárt az első mondat leszögezi:

“Alapvetés, hogy az új NAT magyar szellemiségét a magyartalan felforgatók részéről érő gyűlölködő támadások természetesen nélkülöznek bármiféle szakmai-esztétikai megalapozást.”

Hát ha “természetes”, meg “alapvetés”, akkor minden további nélkül kénytelen vagyok elhinni, hogy csak ő a helikopter

Teljesen meggyőzött arról is, hogy Nyírő 1941-ben egy delegáció tagjaként Németországban csak azért magasztalta az egekig Hitlert, mert udvarias akart lenni. Alkalmazkodott a bennszülöttek szokásaihoz. Direkt azért utazott oda, hogy udvarias lehessen. A Magyar Nemzet szerzőjének csakis igaza lehet a Nyugat megítélésében is, hasonlót már Takarótól is hallottunk:

“A hamis baloldali narratíva által meghatározónak titulált Nyugat”

kapcsán, boldogan hivatkozik egy egykori konzervatív irodalomtörténész nyomán arra, hogy

“a szabadkőműves folyóirat feltűnősködő modernkedéssel… kerékbe töri a magyar nyelvet.”

Hát ez az

Ez a baj Adyval, Babits Mihállyal, Móriczcal, Tóth Árpáddal, Kosztolányival, Juhász Gyulával:

kerékbe törték a magyar nyelvet.

Ami a nyelv kerékbetörését illeti, azért idézném a cikk legemelkedettebb mondatát, amely szerint az egyik Wass Albert-regény

“a trianoni fájdalom által megacélozott XX. századi életakarat villanófényének a lélek legmélyéig hatoló érzelmi utazása”..

Ami szép, az szép. Főleg az, amikor a villanófény utazik. Érzelmileg és megacélozva.
Pompás ez az utazás, de könyörgöm, nem rántaná meg valaki a vészféket?

Forrás

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét