Connect with us

Kerítésen innen

Kormányinfó – Februártól az minősül oltottnak, aki három oltást kapott

Megosztás

2022 első kormányinfón Gulyás Gergely elmondta, hogy a kormány szerdán megtartotta az első kormányülést mivel gyorsabb lefolyású a vírus, ezért a nemzetközi gyakorlatot is figyelve hét napra rövidítik a karantént, viszont öt napot követően is lehet már negatív teszttel szabadulni.

kormányinfó
Megosztás

2022 első kormányinfón Gulyás Gergely elmondta, hogy a kormány szerdán megtartotta az első kormányülést mivel gyorsabb lefolyású a vírus, ezért a nemzetközi gyakorlatot is figyelve hét napra rövidítik a karantént, viszont öt napot követően is lehet már negatív teszttel szabadulni.

Járványüggyel foglalkoztak elsőként a kormányülésen

Az év első kormányülése után Gulyás Gergely a Kormányinfón arról számolt be, hogy a járványügy volt az első, amivel foglalkoztak. A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint a negyedik hullám már leszálló ágában lenne, azonban az omikron variáns miatt a fertőzésszám ismét dinamikusan nő, ami azt jelenti, hogy a következő napokban, hetekben a megbetegedések száma jelentősen emelkedni fog.

Minden korábbinál nagyobb mértékben fog nőni a fertőzöttek száma

A kórházi kapacitások tekintetében jól állunk – folytatta. A normál betegágyak 75 százaléka szabad, 25 százalék az, ahol covidos vagy covid-gyanús beteget ápolnak. 8546 szabad ágy áll rendelkezésre. Hangsúlyozta az oltás fontosságát. 9 292 805 oltóanyag használható fel. A januári oltási napokat sikeresnek értékelik, ezt február első két hetében is meg fogják hosszabbítani.

A harmadik oltások tekintetében nem állunk rosszul

– mondta Gulyás. A gyermekek első és második oltásának száma is nő.

10 napról 7-re csökken a karantén időtartama

Az omikron miatt bizonyos változtatásokat mindenhol meghoztak. A védettségi igazolvány február 15-től oltási igazolvánnyá alakul. Ezután kizárólag oltási igazolványként lesz érvényes, ehhez nem kell új igazolvány. Ez azt jelenti, hogy február 15-től az bizonyul oltottnak, aki megkapta a három oltást , vagy a második oltását hat hónapon belül kapta meg.

A harmadik oltást négy hónap után fel lehet venni, hat hónapon belül mindenkinek fel kell vennie, hogy érvényes maradjon az igazolvány.

Lerövidítik a karanténkötelezettség időtartalmát, ez 7 nap lesz, de negatív teszttel 5 nap után lehet szabadulni – jelentette be.

Február közepén döntenek a benzinárplafon meghosszabbításáról

A kormány foglalkozott a gazdasági kérdésekkel is a kormányülésen. 6,5-7 százalék körüli tartományban lesz a gazdasági növekedés – folytatta, hozzátéve, hogy ilyen növekedés a rendszerváltás óta nem volt. Gulyás szerint

a benzinárplafon bevált, február közepén döntenek arról, hogy meghosszabbítják-e.

Gulyás: köszönet Szabó Tímeának!

A kormány tárgyalt az országgyűlési választás, a népszavazás kérdéséről is. A választás lebonyolításáért az NVI felel, a kormány a szükséges forrásokat a rendelkezésre bocsátotta. Üdvözlik, hogy a népszavazás is egyidőben lesz a választásokkal, ezzel 7 milliárd forintot spórolnak meg. Köszönetet mondott Szabó Tímeának, a Párbeszéd frakcióvezetőjének, aki javasolta, hogy egyidőben lehessen a népszavazást és a választást megtartani, amit az országgyűlés támogatott.

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő ismertette, hogy a tavaly év végén leégett szentesi sportcsarnokot újjáépíti a kormány, ehhez biztosítja a szükséges forrásokat. Arról is döntöttek, hogy az addig tartó, átmeneti időszakban is forrásokat biztosít arra, hogy sportolni tudjanak.

Az ötezer lakos alatti települések önkormányzatai pedig pénzt kapnak ahhoz, hogy a költségtérítéshez biztosítva legyen számukra a forrás

– jelentette be a kormányszóvivő.

Három hónapra hozták meg az élelmiszerárstopot

Három hónapra hozták meg az élelmiszerárstopot, ami meghosszabbítható – árulta el a miniszter az ATV kérdésére.

Október közepén inflációs nyomás még nem volt Magyarországon, ezért tértek vissza ehhez az időponthoz.

Azok, akik nem tartják be az intézkedéseket, részükre többszintű szigorú szankciórendszer lesz, ennek része lesz a pénzbírság, viszont többszöri bírság után akár üzletbezárás is lehet. Arra a kérdésre, hogy miért nem fontolták meg az áfacsökkentést, azt válaszolta:

kisebb mértékben csökkentek volna úgy az árak. Ezek azok az élelmiszerek, amelyek alapvetőknek tekinthetők, ezért választották ezeket az élelmiszereket

– mondta az ATV kérdésére.

A héten jelenik meg a negyedik oltásról szóló szabályozás

A második oltástól számítva hat hónapig érvényes a védettségi igazolvány, ami február 15-től oltási igazolvánnyá változik. A mostani szabályok szerint 500 fő feletti rendezvényre nem mehet, aki nem lesz oltási igazolványa

– mondta az ATV kérdésére.

Negyedik oltást orvossal való konzultáció alapján bárki kaphat

– árulta el.

Az erről szóló szabályozás a héten fog megjelenni. A negyedik oltást még nem teszik kötelezővé

– válaszolta az ATV kérdésére a miniszter.

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Pingback: A csirkefarhát is bekerült -az életszerűség okán?- hetedikként az kormány ár-stopjába! - Városi Kurír

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük