Connect with us

Kerítésen túl

Koronavírus-info Dél-Koreából: „itt van már nálunk is az újabb koronavírus hullám, jelesül a harmadik!”

koronavírus-info-del-korea
Megosztás

Eugenia S. Lee, Dél-Koreában élő író, újságíró napi rendszerességgel számolt be tavasz óta közösségi oldalán a koronavírus-helyzetről, amit az engedélyével közöltünk. „Itt van már nálunk is az újabb koronavírus hullám, jelesül a harmadik”- tudatta szombaton.

Az első, előző télen érkezett, egyenesen Uhánból (Wuhan), Kínából

Egy itteni keresztény szekta közvetítésével fertőzött és ölt meg sokakat. Degu városban volt a szekta, ott is lett a járvány gócpontja. A második hullám augusztusban, a monszun kellős közepén érkezett, 40 fokban, meggyőzve bennünket arról, hogy gyakorlatilag ennek tökmindegy tél van-e vagy kánikula. A második hullám is egy keresztény szektához köthető, ez azonban Szöulban székel, és politikai vetülete annyiban van, hogy az ellenzékben lévő konzervatív párt (itteni fidesz mondjuk) fű alatt támogatta ezt a szektát, annak a főpapja pedig kicsit megzakkant a nagy sikertől, és rögvest politikai tényező szeretett volna lenni, konzervatív párti nagygyűlést szervezett, ő akkor már beteg volt, de ezt eltitkolta, stb. A hívei között többnyire idős emberek voltak /vannak, meg is halt néhány szektatag, de a pap túlélte. Eljárás folyik ellene, az első szektás már kilencven éves, szerintem kegyelemből házi őrizetbe fogják helyezni, jelenleg börtönben van, a második még bírni fogja a börtön éveket, ha végül esetleg oda kerül.

Ez a harmadik hullám is elsősorban Szöult és környékét érinti és mégsem

Ezzel azt akarom mondani, hogy országszerte szaporodnak a megbetegedések, itt nálunk, két nagy egyetemi kórház is részben szünetelteti a működését, mert az ott dolgozó orvosok, ápolók kint megfertőződtek, és akaratlanul is széthordták a fertőzést a kórházakban.

Egyetemek, középiskolák, délutáni iskolák, és mint mindig, az éttermek, kávézók a közös pontok. Sok, pici, lekövethetetlen gócocska, ami miatt az eddigi módszer nemigen ér sokat, és Szöulban csak abszolút sok a fertőzés, a lakosok számára vetítve nem több, mint máshol az országban.

Így aztán a nemrég öt lépcsősre módosított közösségi távolságtartást alkalmazzák a vírus elleni fegyver gyanánt.

Négy napja, egyes fokozatról másfelesre emelték, pár perce kettesre, mert a napi új megbetegedések száma egyre csak nő, már közel járunk a 400 főhöz

Mivel nincs egy-egy nagy góc, nincs biztonságos hely, idő sem.

A kettes fokozat azt jelenti, hogy megint nem lesz tanítás offline, a kávézók csak elvitelre dolgozhatnak, az éttermek is, és este kilenckor minden bezár. Norebáng (karaoke), bár, kocsma, stb. nem lehet nyitva, a délutáni iskolák is bezárnak, ahogy a sportlétesítmények is. Maszk viselés kötelező mindig, mindenhol. A szakemberek szerint ez nagyon sok kisvállalkozót tragikusan fog érinteni, hiszen ez lesz a harmadik leállás, egy hónaposra tervezik, de

nincs más megoldás, minden modell szerint, ha Szöulban és a közelében napi ezer új megbetegedés lesz, azt a millió sajátos faktor figyelembe vétele mellett, és ellenére sem/nem lehet megállítani.

Ami a vakcinát illeti, majd mindenki itt szeretné gyártatni

  • A Pfizer oltóanyagával az a probléma, hogy – 70 fokon kell tárolni, a használat előtt egy, két napot bír ki – 2 fokon. Logisztikai szempontból ez hátrány.
  • A Bio&Tech vakcinája közös fejlesztés a Samsung Bioscience vállalattal, annak nem kell ilyen extrém feltételeket biztosítani a tároláshoz. Ezen kívül még két, három oltóanyag van a finishben, többek között a teljesen koreai is.
  • Az orosz és a kínai oltóanyag biztonságossága és hatékonysága nem dokumentált kellőképpen, ezért azt itt nem fogják alkalmazni, hacsak ez a helyzet nem változik. Ettől függetlenül, mindegyik vakcina túl gyorsan készült, amíg a járványhelyzet kezelhető,

Korea kivár, lássuk mit tudnak az életben a különböző készítmények, a papír ugye sokat elbír.

Hatékonyság szempontjából mind nagyszerű, mellékhatásuk nincs, úgy legyen! Itt a vakcina mellett igen nagy erőkkel fejlesztik a gyógyszert, ami hatásos lehet a vírus ellen, annak a tesztelése is hamarosan véget ér.

Koreában a harmadik hullám, a most Európában fertőző mutáció. Az eddigiek fertőző képessége 0.6 volt, a mostanié 2.

Ez azt jelenti, hogy az előző vírust egy ember átlagosan 0.6 másiknak adta át, míg ezt a mostanit kettőnek. Ez hatalmas különbség. Az Amerikai Egyesült Államokban naponta csúcsot dönt az új esetek, és sajnos a halálesetek száma is. Gondolom Európát nem kell bemutatnom, tudjátok, hogy ott mekkora a baj, most hallottam, hogy Svédország is taktikai váltásra készül. Japánban hétköznap 1000~2000 új beteg, hétvégén 600, mert akkor kevés tesztet végeznek.

Nyilvánvaló, hogy a mesterségesen, azaz hazugsággal alacsonyan tartott görbe imidzse nem jött be

Japán mellett több más országnak sem, már egy kisiskolás is tudja, hogy a járványok igen hasonló módon viselkednek, amennyiben a kórokozó megfelel adott kritériumoknak. Például a SARS-féle koronavírus azért nem tudott világjárványt okozni, mert túl gyilkos volt, ezzel önmaga terjedését korlátozta.

Ez a vírus, az ő szemszögéből nézve, szinte tökéletes.

Időjárástól függetlenül fertőz, a terjedését garantálja a sok tünetmentes beteg, ellenálló, gyorsan mutálódik, stb. Ezért van némi fenntartása minden szakembernek a hirtelen lett védőoltásokkal szemben, mert ez a vírus párszor már kibabrált velünk.

Amikor itt „nagyon sok” beteg volt Deguban,

először otthoni karanténban ápolták a nem súlyos eseteket. Igen ám, de pár nap alatt több, negyven körüli férfi meghalt egy pillanat alatt, általában szívrohamban.

Akkor még keveset tudtunk a vírusról, de ezt mégsem lehetett hagyni, úgyhogy seperc alatt kicsit átrendezték az állami továbbképző intézeteket, oda vitték a könnyebb eseteket, volt orvosi és szakápolói ellátás, a rohammentő meg ott várt az ajtóban, hogy ha valaki rosszul lesz, azonnal tudják vinni az egyébként dugig lévő kórházak valamelyikébe.

Ulszán és Puszán is vett át betegeket, így vált a dolog kezelhetővé, majd végül sikersztorivá, bár mi ezt akkor még sokkal inkább kudarcként éltük meg

Most azonban nincs aki átvegye a beteget, minden városban és faluban óráról órára szaporodik a számuk, a Dzsiri hegység eldugott falvai pedig itt sem bővelkednek a nyomáskülönbséges elkülönítő kórtermekben ugye.

Korea amúgy is komoly közösségi aktivitást mutató ország, nagyon vidéken pedig nem is ismerik azt a fogalmat, hogy egyedül.

Ez tehát ismét egy vadonatúj helyzet és kihívás, reméljük, hogy ezt is ügyesen megszervezi az egészségügyi kormányzat, mi pedig kooperatívak vagyunk, mi egyebet tehetnénk?

Forrás

fideszútálati hangulatométer

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük