Connect with us

Kerítésen innen

Kunetz doktor: Müller Cecília és Kásler Miklós „garázdálkodása” már túl van az etikán, az már „bűncselekmény”!

Megosztás

A kásleri intézkedések abban merülnek ki, hogy a miniszter kiküld egy e-mailt péntek délután vagy este, esetleg szombat éjjel, azzal az utasítással, hogy hétfőig hajtsák végre a levélben lévő intézkedéseket – nehezményezte Kunetz. Szerinte Müller Cecília és Kásler Miklós „garázdálkodása” már túl van az etikán, az már „bűncselekmény”.

Müller Cecília után Kásler Miklós is "kötelezte a házidokikat" - Hogy mire? Tárcsázásra.....
Megosztás

Dr. Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő szerint nincs olyan központi szervezet az országban, amely átlátná és koordinálni tudná az egészségügyi rendszer működését, de nincs járványkezelés sem.

Országszerte akadozik az egészségügyi ellátás a koronavírusos betegek egyre növekvő száma miatt

– erről beszélt Kunetz Zsombor orvos, egészségügyi szakértő az ATV Egyenes beszéd című műsorának vendégeként.

Ajkán leállították a sebészetet, akadoznak az elektív műtétek, van ahol a baleseti ellátás is megszűnik, de a várólisták is egyre hosszabbak. A nyitott szívműtétek 50-60 napos várakozási ideje néhány helyen már 300 nap fölött van

– hívta fel a figyelmet Kunetz.

Az orvos azt nehezményezte, hogy bár volt két nyarunk „kvázi covid-mentesen”, a kormány mégsem készítette fel a rendszer az újabb terhelésekre.

Magyarországon nincs válságkezelés

– jelentette ki Kunetz. Elmondása szerint az egészségügyben már nemcsak humánerőforrásból van hiány, eszközből sincs elegendő, miközben szakadt, szennyezettnek tűnő kesztyűk érkeznek a kórházakba, és lejáratközeli koronavírus-teszteket kapnak a háziorvosok.

A szakértő szerint mindez azért történhet meg, mert nincs olyan központi szervezet az országban, amely átlátná és koordinálni tudná az egészségügyi rendszer működését.

A kásleri intézkedések abban merülnek ki, hogy a miniszter kiküld egy e-mailt péntek délután vagy este, esetleg szombat éjjel, azzal az utasítással, hogy hétfőig hajtsák végre a levélben lévő intézkedéseket

– nehezményezte Kunetz. Szerinte

Müller Cecília és Kásler Miklós „garázdálkodása” már túl van az etikán, az már „bűncselekmény”.

„Esetleg, ha valakiben kétely merül fel, hogy miért is kellene kötelezővé tenni az oltást….”

Kunetz doktor közösségi oldalán hívta fel a figyelmet arra, hogy nekünk, embereknek is van még hová fejlődni – tisztelet a szerencsére többségben lévő kivételeknek.

„Nincs kit meggyőzni, ez már sajnos a Kormány eddig tevékenysége okán nem járható út.? Ezek a kommentek a HVG Kóbor János halálhírét közlő posztja alatt találhatóak.”

Kapcsolódó

Fotó: Cseri László

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. csipetke

    2021.12.09 19:53 at 19:53

    Végre valaki kimondta a valóságot.
    A kormánynak/orbánnak, és a botcsinálta külügyérnek semmi keresnivalója nem lett volna a járványkezelésben. Az egy röhej, amit a kormány művelt. Az meg már csak hab a tortán, hogy két reszketeg, hozzá nem értő idős embert sikerült összekukáznia orbánnak, akik közül azt, aki arra lenne hivatott, hogy egészségügyi miniszterként is funkcionáljon, őt a belügyminiszter felügyeli, aki szintén nem ért az egészségügyhöz. Nyunyó néniről meg ne is beszéljünk. A közel 40 ezer halott nem véletlen. Ez a kormány egy óriási kupleráj, bár egy ismerősöm szerint a kuplerájban a madam rendet és fegyelmet tart. Ergo:-orbán még madamnak se lenne jó, nemhogy miniszterelnöknek.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük