Connect with us

Budapesti hétköznapok

Marczi Nappali – A hely, ahol a test mellett a lélek is felmelegszik

Megosztás

Hallott már a Marczi Nappaliról? Az úgy volt….. kezdődhetne, ha mese lenne, de nem az. Budapest egyik leggazdagabb kerületében, a II.-ban nyílt meg november 10-én az országban elsőként a hely, ahová olyan kerületi nyugdíjasokat várnak, akiknek nagy gondot okoz befűteni a lakásukat, vagy csupán társaságra vágynak. Nem kellett hozzá sok, egy polgármesteri ötlet nyomán a gondolatból tett lett és az eredmény példaértékű.

Megosztás

Hallott már a Marczi Nappaliról? Az úgy volt….. kezdődhetne, ha mese lenne, de nem az. Budapest egyik leggazdagabb kerületében, a II.-ban nyílt meg november 10-én az országban elsőként a hely, ahová olyan kerületi nyugdíjasokat várnak, akiknek nagy gondot okoz befűteni a lakásukat, vagy csupán társaságra vágynak. Nem kellett hozzá sok, egy polgármesteri ötlet nyomán a gondolatból tett lett és az eredmény példaértékű.

Mert kell egy hely….

Vámos Ágnes, a II. kerületi Kulturális Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója a Telexnek elmondta, hogy a Nappali ötlete Őrsi Gergely polgármestertől érkezett azután, hogy kiderült, csak a Marczibányi téri Művelődési Központ fűtésszámlája 16 millió forintról 96 millió forintra emelkedik a jövő évtől. Arra gondoltak, hogy ha ez ekkora gondot okoz az intézménynek, akkor mekkora gond lehet a rászoruló családok vagy idős embereknek. A II. kerület úgy tervezi, hogy nem fognak bezárni egyetlen kulturális intézményt sem,

adta magát a helyzet, hogy megnyissanak a Marczibányi téren egy szobát, ahová befogadhatják a kerület rászoruló időseit.

Az volt a terv, hogy egy meleg, barátságos, valóban nappalinak kinéző helyiséget hozzanak létre, de erre egy fillért sem költöttek. Minden tárgy, amivel berendezték a Nappalit, valamelyik színházi előadásuknak a kellékdarabja, vagy már ott volt az épületben. Például ilyen az a hatalmas Jancsó Miklós filmposzter is, ami a szoba egyik falát elfoglalja.

fotó: Marczibányi Téri Művelődési Központ facebook oldala

„Csinálhatnánk azt, hogy jöjjön, aki rászoruló, és csináljon itt, amit akar, de ennél többet szeretnénk. Azt, hogy az egyébként is elmagányosodó idős generációnak tartalmas programokat kínáljunk, ahol nemcsak testileg, hanem lelkileg is megmelegedhetnek, jó élményekkel gazdagodhatnak, barátságokat köthetnek”

– mondja Vámos Ágnes.

Szájról szájra terjed a híre

A Facebook-poszt után rögvest bejelentkezett hozzájuk egy nyugdíjas baráti társaság, amelyik szerdánként bridzs klubot tart a helyiségben. Majd a Fonalgerillák keresték meg őket, hogy kötő, horgoló klubot indítanának a Nappaliban hétfőnként, az első projektjük egy karácsonyfa horgolása lesz az épület elé. De ajánlkozott Huzella Péter is, hogy párszor ingyen fellépne és zenélne az időseknek, de jöttek társastánc tanároktól is felajánlások, hogy tangóklubot indítanának, illetve a volt párizsi nagykövet Nikicser László ajánlotta, hogy szívesen szervezne közéleti beszélgetéseket.

De van jó pár ennek a generációnak szóló program a művelődési központban (mint például a 91 éves Czigány György-féle Ki nyer ma? Játék és muzsika 70 percben), amire néhány idős embert igény esetén be tudnak vinni a szabad helyekre térítésmentesen. És van egy nagyon aktív nyugdíjas klubjuk is, akik minden héten múzeumba, színházba, vidéki kirándulásokra mennek, egy jelképes klubtagsági fejében hozzájuk is lehet csatlakozni.

Krausz Katalin, a Nappali egyik házigazdája elmondta, hogy amióta megnyitott a Nappali, egyelőre csak naponta 4-8 ember fordul meg benne. Főként felajánlásokat hoznak, újságokat, magazinokat, társasjátékokat, teát vagy kekszeket. De érkezett például egy mozgássérült hölgy is azzal, hogy fonalakat szeretne adni a helynek.

„Adományozni szeretett volna, pedig a beszélgetésünk során kiderült, hogy ő maga is támogatásra szorulna.”

-írta a Telex. A példaértékű kezdeményezés méltó arra, hogy Ön is terjessze a hírét és arra is, hogy belássuk, másoknak örömet szerezni nem pénz kérdése. Nem kell hozzá kormányakarat, sem kifogások, hogy miért nem lehet megcsinálni.

Szerző