Hány percig lesz érvényes a mai „jogrend” Orbán bukása után?

Éles vitát robbantott ki Gyurcsány Ferenc Facebook-bejegyzése, amelyben az Orbán-rezsim kiszolgálóit teljes körű, személyes számonkéréssel fenyegette meg bukásuk után:”Gyurcsány félreérthetetlen üzenete Vidnyánszkynak„

Ketten beszélnek

A DK elnöke egyebek mellett így fogalmazott:

„Vidnyánszky és társai addig maradnak, amíg Orbán. Utána buknak. Sőt! Minden értelemben földönfutók lesznek. Nem lesz árokbetemetés. Zárójel lesz. Levegőtlen világ azoknak, akik megölték a magyar szabadságot. „

TGM: bosszú helyett a szabadság helyreállítása

Elutasítja Gyurcsány Ferenc fellépését Tamás Gáspár Miklós filozófus.   A Vidnyánszky-ügy. hvg.hu_TGM_A_Vidnyanszkyugy

A Klubrádiónak adott nyilatkozata  „Szabadságra van szükség, nem bosszúra”  szerint:

„Az, hogy a fideszes többség törvényeket hoz, még nem bűncselekmény, ezért nem lehet megbüntetni senkit sem. A büntetés egyébként is a független bíróság dolga, nem egy következő kormányé. A most regnáló hatalomnak az lesz a legnagyobb büntetése, hogy látnia kell: a magyar nép újra szabad. Ebbe bele fognak őrülni a mostani vezetők – véli Tamás Gáspár Miklós, aki hangsúlyosan hozzáteszi, hogy itt nem büntetőjogi kérdésekről van szó.”

Bukott rezsimek, illegitim jogrenddel

2006-ban, a Ságvári-botrány idején maga TGM írta a legszenvedélyesebb és leghatásosabb tiltakozást az 1944-es, illegitim Horthy-csendőrséget rehabilitáló Legfelsőbb Bírósági döntés ellen. (Lásd „A Ságvári-dosszié – A Legfelsőbb Bíróság ás a jogállam” című kötetben; Pannonica Kiadó, 2006.: TGM: „Lelőtték Ságvárit? Bravó!” Népszabadság, 2006. március 9.)
A 2006-os vitában az keltett felháborodást, hogy a Ságvári Endre letartóztatásában részt vevő csendőrtisztet azzal az indoklással mentette fel a Magyar Köztársaság bírósága, hogy az antifasiszta ellenállónak 1944 nyarán nem volt joga fegyverrel ellenállni a „törvényes” hatalom „jogszerű” intézkedésének. A bíróság 2006-os indoklása szerint szerint tehát a csendőrt a felszabadulás után nem volt jogszerű a Horthy-rezsimben kifejtett karhatalmi tevékenységéért (egyebek mellett antifasiszták levadászása, a fogva tartottak megkínzása) büntetni.

Törvénybe foglalt jogtalanság

Az Orbán-rezsim főszereplőinek majdani felelősségre vonhatóságával kapcsolatban is tanulságos, amit 2006-ban, a Ságvári-vitában Szilágyi Péter jogtudós, a náci tevékenységről ítélkező, második világháború utáni, demokratikus német bíróságok felfogásáról írt:

„A XX. század egyik legismertebb jogfilozófusának és büntetőjogászának, Gustav Radbruchnak a munkássága nyomán ismert és alkalmazott a törvényes jogtalanság vagy törvénybe foglalt jogtalanság (gesetzliches Unrecht) kategóriája, amelyet különösen a második világháború utáni felelősségre vonások során alkalmaztak. Eszerint a formailag hatályos jognak vannak olyan normái, amelyek oly mértékben illegitimek, igazságtalanok, ellentétesek az emberi jogokkal, hogy jogi minőségük is hiányzik, ezért azokat a demokratikus jogállam bíróságai az elkövetéskor hatályos jog alkalmazása során nem vehetik figyelembe.”

(Szilágyi Péter: Ságvári és a Magyar Köztársaság. Népszabadság, 2006. március 29. Megjelent „The Ságvári Dossier – The Supreme Court aand the Rule of Law” című kötetben is angol és magyar nyelven, Pannonica Kiadó,2006.)

Mit tettek velünk Orbánék?

Legitimnek tekinthető-e az az eljárás, ahogyan a Fidesz már a kilencvenes évek óta folyamatosan, alkotmányellenesen egyeduralomra tör, és amint erre 2010-től egyértelmű lehetősége nyílt, egypárti „alaptörvényt” kényszerített a szabadságát csak két évtizeddel korábban visszanyert országra? Legitim eljárás volt-e tisztességes egyeztetés nélküli, kompromisszumok nélküli, egypárti törvények sorozatával lépésről lépésre újabb területeken megfojtani a szabadság maradékával élő polgárokat?
Legitimnek tekinthetők-e az egyeduralom kihasználásával, piszkos „pályázatokon” elrabolt uniós pénzek, földbirtokok, dohánykereskedelmi koncessziók stb. stb. alapján biztosított gazdasági pozíciók a rezsim kegyencei számára?
Illik-e minderre a „törvénybe foglalt jogtalanság” büntetőjogi kategóriája? Ha a válasz igen, súlyos következmények nélkül maradhat-e Orbánék megbuktatása után mindaz, amit a Magyar Köztársaság eltiprói velünk művelnek?

Megtorlás vagy valami más?

Fennmarad a kérdés, hogy ha eljön az idő, és a bukott rezsim főszereplőit és legfőbb haszonélvezőit felelősségre vonja a demokratikus köztársaság, ennek mi lenne a célszerű módszere?
Egy tanulmányban, „A dél-afrikai átmenet igazságszolgáltatása Az Igazság és Megbékélés Bizottságának tevékenysége” amely a békés átmenet dél-afrikai tapasztalatait összegzi, szerző  Raduly Zsutsa Timothy Garton Asht idézte:

„…a megtorláson alapuló átmenettel szembeállítható a kompenzációt, jóvátételt hangsúlyozó modell, amelynek célja a megbocsátás feltételeinek megteremtése. Az amnesztiát megengedő országok a jövő társadalmának érdekeit tartották szem előtt, amikor a felelősségre vonás eszközét, a büntetőeljárásokat feláldozták a megbékélés érdekében.”

Elhúzódó perek helyett, nemzetközi tapasztalatok, például a dél-afrikai Igazság és Megbékélés Bizottságához hasonló fórum segítségével a legszélesebb nyilvánosság előtt lehetne bemutatni és megnevezni az Orbán-rezsim tetteseinek működését, egyúttal mérlegelni az amnesztia minél széleskörűbb alkalmazását. Ebben a folyamatban alakíthatná ki megalapozott ítéletét a közvélemény mindarról, amit az elkövetők 2010 óta művelnek velünk. A jól szabályozott, nyilvános elszámoltatások útján teljesülhetne valóban az, amit a Vidnyánszky-félékkel kapcsolatban TGM így fogalmazott:
„viselniük kell a megvetést a magyar kultúra elárulásáért.”