Banánköztársaság
Mi folyik itt, a diliházban? – Pusztába kiáltott szó – Kiutunk az Európai Unióból
Mond majd valamint, vagy csak beszél? Most már alig várom a pénteket, remélem, Orbán Viktor megmagyarázza, hogy mi folyik itt, a diliházban? A gazdaság állítólag kirobbanó formában van, rövidesen elérjük a 2019. évi teljesítményt.
Mond majd valamint, vagy csak beszél? Most már alig várom a pénteket, remélem, Orbán Viktor megmagyarázza, hogy mi folyik itt, a diliházban? A gazdaság állítólag kirobbanó formában van, rövidesen elérjük a 2019. évi teljesítményt.
Matolcsy meg egy ideje ismétlődőn ilyesmiket ír a kormány kedvenc lapjában megjelent cikkeiben:
„A magyar gazdaság …2010. és 2019. között a Trianon utáni száz év legsikeresebb időszakát teljesítette. Másrészt azonban az is helytálló, hogy a történelmi siker ellenére 2019. végére nem értük el az 1936-os történelmi csúcspontot, amikor a Trianon utáni Magyarország a legközelebb volt Nyugat-Európa fejlettségéhez, illetve a mai uniós országok átlagos fejlettségéhez. Akkor az „uniós” átlag közel 83 százalékát, 2019 vé-gén csak 73 százalékát értük el. A 2010.–2019. közötti siker két eleme – az egyensúlyok helyreállítása és az EU átlagához történő fokozatos felzárkózás – nem hozott olyan mértékű fordulatot, amely elérte volna a baltiak, a lengyelek és a románok len-dületét. “
Mi tagadás, a világ is, az élet is ellentmondásos,
de azért túlzásnak tűnik azt állítani, hogy az említett időszak egyfelől történelmi siker, ugyanakkor a kudarcok korszaka – kiváltképp akkor, ha maga a szerző tevékeny alakító és felelős résztvevője volt a kor-mányzásnak. Matolcsy György írásaiból ugyanis jobbára leginkább az tűnik ki, hogy amit ő gazdasági miniszterként, később a jegybank elnökeként művelt, az ügyes volt, jó volt, hatásos volt, a gazdaságpolitika úgy általában azonban (amikor már nem ő volt a gazdája) gyengélkedett, s ezért (már csaknem) beleestünk „a közepes jövedelem“ csapdájába. (Ennek minéműségéről Matolcsy csak elég vázlatos magyarázatot ad, de lelke rajta.)
Hanem most újra (vagy inkább állandóan) helyzet van:
A járvány okozta válság kezelésére mindenütt tetemes pénzek áramlottak a gazdaságokba, nőtt a költségvetési hiány és erősödött az infláció. Most minél gyorsabb a helyreállítás, annál nagyobb az átmeneti inflációs nyomás – írja Matolcsy.
„A következő pénzügyi válság itt kopogtat…jön, s csak az a kérdés hogy mikor és hogyan érkezik meg. Ezért aztán keresni kell a kulcsot, ami jól zárja a kapukat a válságok elől. Első pillantásra ezt a kulcsot a jegybankok jelentik, mert minden gazdaság a jegybanki mérlegek növelésével védte ki a mostani válságot és annak pénzügyi válságba való átfordulását.“
-írja szerényen a szerző.
„Mi is ezt tettük. Ennél azonban árnyaltabb a helyzet, hiszen az eurózóna északi és déli országaira azonos pénzügyi védőhálót alkalmazott az Európai Központi Bank, mégis a déliek kifejezetten rosszul, az északiak pedig náluk jobban jöttek ki a válságból. Térségünkben a baltiak, a lengyelek és a románok jobban kezelték a válságot, mint a többiek, köztük mi, magyarok. Mi lehet tehát a kulcs, ami magyarázza a válságkezelési eredmények különbözőségét? Ikerválaszt kapunk: a válságkezelésre hozott kormányzati döntések hatékonysága és az adott ország versenyképességi szintje. A versenyképesség mai szintje azonban a korábbi kormányzati döntések eredményét tükrözi, tehát végül a kormányzás hoszszabb időszakon át elért minősége, és ennek a versenyképesség javulásában megjele-nő eredménye a döntő.“
Igaza lehet Matolcsy Györgynek, de talán érdemes kissé egyszerűbben, világosabban fogalmazni!
Azok az országok amelyekben a válságkezelésre fordított összegeket jól költötték el, pl a vállalkozások és a munkavállalók közvetlen és érzékelhető támogatására, ott megmaradt sőt javult a versenyképesség. Ott, ahol a pénzt rosszul költötték el, ahol csillagászati áron vettek kínai vakcinát és irdatlan mennyiségű lélegeztető-gépet, ahol a támogatásokat nagy arányban kivételezett kedvencek, egyházak, fociakadémiák kapták, s hagyták a vállalkozók és a munkavállalók tekintélyes részét tönkremenni, versenyhátrányba kerültek. Magyarország ez utóbbiak közé tartozott és tartozik. Matolcsy szerint a versenyképesség javítása (a máris helyes monetáris politi-ka mellett) döntő tényező lesz a közelgő válság kivédésében. És ehhez szervezeti változtatásra van szükség a kormányzásban, mert
„a versenyképességi ugráshoz gazdaságpolitikai, nem pedig költségvetési gondolkodás szükséges.“
Egyszerűbben szólva, sőt úgy is fogalmazhatnánk:
az államnak spórolni kellene már az idén is, de jövőre még inkább, vissza kell térnünk a „növekedés és egyensúly“ politikájához, amely a 2010. és 2013 között oly sikeres volt.
Egyebekben pedig:
“Teljes versenyképességi fordulat kell a felzárkózáshoz és a következő válságok sikeres kezeléséhez.“
– írta Matolcsy György, aki korábbi írásaiban vázolta már ennek elemeit. (És ha valaki nem venné észre, magát hiányolja a gazdaságpolitikai irányításából. A jegybank ugyanis ennek formálásában törvény szerint nem vesz részt, csak támogatja a döntéseket)
Van egy olyan bizonytalan érzésem: jobb lenne, ha a pénzügyminiszter és a bankelnök legalább a főbb kérdésekben azonos nézeteket vallanának, hátha sikerülne kivergődnünk a mocsárból
Ámde Matolcsy minden épeszű javaslata könnyen maradhat pusztába kiáltott szó, ha a pénzügyminiszter azt mondja: „a költségvetés márpedig marad!“ Márpedig ezt mondja. (Viszont nem kínál megoldást sem a tanárhiányra, sem az orvoshiányra, sem a szegényemberek nyomorára.) „Betonra és vasra költ“)
Persze hogy a vitában ki dönt, arról senkinek nem lehetnek kétségei, különben is jövőre választási év lesz.
S ámbár Varga Mihály szerint az államháztartási hiány a legutóbbi két választási évben sem haladta meg a tervezettet, és a jövő évi 5,3 százalékos előirányzat is csak a gazdaság újraindítása okán ilyen magas, ki-ki gondolhat amit akar. Még az is lehet, hogy a hiány tervezésében már számoltak azzal, hogy az EU nem fizeti ki a helyreállítási alap Magyarországnak szánt első részletét, sőt hogy nem adja majd meg a teljes 2500 milliárd forint támogatást, mi több, az is lehet, hogy még szigorúbb pénzügyi és jogi szankciókat léptet életbe, mert Magyarország semmibe veszi az EU alapértékeit, az Európai Parlament jogszabályait, a kötelezettségszegési eljárásokat követő döntéseket, és a Európai Bizottság legutóbbi, a jogállamiság megsértéséről szóló szakértői jelentését.
Magánvéleményem szerint Orbán Viktor arra készül,
hogy valamely megfelelő pillanatban bejelenti: kilépteti Magyarországot az Európai Unióból, de erről portálunkon már nem egyszer szó esett. Ám most Fricz Tamás, a CÖF és a Fidesz beltagja adott közre elemzést erről a lehetőségről, és beszámolt számos okról, amely – annak ellenére, hogy az EU a választók erős támogatását élvezi -, a magyar kormányzatot a közösség elhagyására késztetheti. Magam most nem kívánok vitába szállni a Fricz Tanmás érvelésével, elvégre mindenkinek lehet véleménye tagságunk előnyeiről és hátrányairól.
A közpénzből működő Alapjogokért Központ szakértőjének, a CÖF korifeusának írása alighanem csak azért érdemel figyelmet, mert (ha jól tudom), ez az első (félhivatalos?) állásfoglalás, amelyben egy biztosan kormánypárti szószóló javaslatot tesz Magyarország EU-ból való kiléptetésére.
A kormány, s persze leginkább Orbán Viktor viszonya az Európai Parlamenttel, a brüsszeli adminisztrációval és néhány tagállam vezetőjével már jó ideje nem mondható felhőtlennek. Az EU megreformálását célzó orbáni hatpontos elmeszülemény olyannyira használhatatlan, hogy inkább tekinthető az EU szétverésére, semmint az integráció fejlesztésére tett javaslatnak. Ezért a most még élő hivatalos álláspont, amely szerint maradunk az EU-ban, nézetem szerint nem tekinthető hitelesnek. Az EU folyton macerálja a magyar kormányt. Számon kéri a jogállami normákat, a kormányzati korrupciót és az ellenőrzés hiányát, a szólás- a vallás- a gyülekezési szabadságot, vagyis az EU alapértékeinek ismétlődő megsértését, és egy sor más kormányzati disznóságot, legutóbb a homofób pedofil-törvényt.
Miközben pedig az unió támogatásából sorra épülnek létesítmények az ország városaiban, a kormány óriásplakáton faggatja polgárait ilyen végtelenül alantas módon: „Bosszantja Önt Brüsszel?“
Nagyon várom tehát a péntek reggelt, hátha mond valamint a miniszterelnök a közrádióban a Matolcsy-Varga csörtéről, Brüsszelről, a Norvég Alapról,. az értelmetlen, hülye népszavazásról, vagy csak beszél, beszél, beszél, amint szokott, s közben pedig a kormány nyakló nélkül költekezik, és fű alatt előkészíti Magyarország kiléptetését az EU-ból. Mert úgy vélem, ez a terve, minthogy a jelek és a bizonyítékok erre mutatnak.
