Budapesti hétköznapok
Mi lesz veled Vörösmarty téri karácsonyi vásár?
Emlékeznek még a júniusi sajtóhírre, ami szerint a kormány ellentételezés nélkül államosítaná Budapest három rendkívül fontos, a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő terét, a Vörösmarty, a Podmaniczky és a Széchenyi teret. És mindezt azért, hogy utána átadja az V. kerületi önkormányzatnak

Emlékeznek még a júniusi sajtóhírre, ami szerint a kormány ellentételezés nélkül államosítaná Budapest három rendkívül fontos, a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő terét, a Vörösmarty, a Podmaniczky és a Széchenyi teret. És mindezt azért, hogy utána átadja az V. kerületi önkormányzatnak – reagált akkor Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere arra a Fidesz-ötletre, hogy egyik napról a másikra ráteszik a kezüket a főváros frekventált tereire?

Ennek fényében…..
A Napi.hu információi szerint
„szakított” az V. kerület és a főváros nonprofit cége, a Budapest Brand a Vörösmarty téri karácsonyi vásárról folytatott tárgyalásokon.
Csak nem…?
A Belváros korábban tárgyalásokat kezdett a vásárt tavaly megrendező fővárosi céggel, a Budapest Branddel, az üzlet azonban végül nem jött össze. A portállal az V. kerületi önkormányzat közölte, hogy korrekt, többszöri, partneri egyeztetés zajlott a Vörösmarty téri karácsonyi vásár megszervezése ügyében, de a Budapest Brand üzleti okokból csak 2 évre szóló együttműködés esetén tudta volna a vásár szervezését elvállalni.
„A Belváros Önkormányzata a Vörösmarty tér üzemeltetéséért, valamint az itt élőkért vállalt felelősségére tekintettel olyan együttműködést szeretett volna kialakítani, amely a kölcsönös elégedettségen, a remélt közös sikereken és mindenekelőtt a lakosság igényeinek való megfelelésen alapszik, nem pedig egy előre kialkudott időtartamon. Mindezekre tekintettel nem jött létre megállapodás a Budapest Brand és Belváros Önkormányzata között az idei vásár megvalósítására vonatkozóan”
– közölte az V. kerületi vezetés. Hozzátették:
emiatt további tárgyalások vannak folyamatban.
Háttér….
Júniusban az V. kerület így reagált Karácsony Gergely bejegyzésére:
A főváros felelőtlen, gondatlan gazdája a Podmaniczky és a Vörösmarty térnek, ezért a főpolgármester “ne csodálkozzon” azon, ha helyette a kormány gondoskodna ezekről a közterületekről
– írta az V. kerületi önkormányzat közleményében, amiben Karácsony Gergely Facebook-bejegyzésére reagáltak.
“A két V. kerületi tér fővárosi fenntartású, Karácsony Gergely azonban felelőtlen, gondatlan gazdájuk: évek óta elhanyagoltság, kiégett fű, piszok és szemét jellemezte a népszerű köztereket, pedig ezek impozáns részei lehetnének a Belvárosnak, Budapestnek.”
A közlemény szerint Szentgyörgyvölgyi Péter V. kerületi polgármester többször jelezte a főváros vezetésének, hogy átvennék a közterületek karbantartását. Végül megjegyzik: a főpolgármester rendkívül fontosnak tartja a tereket, de 2019 óta
“jóformán egyáltalán nem látják el azok üzemeltetési feladatait és 2022. április 28. óta mindenféle anyagi ellentételezés nélkül ezek elvégzését Belváros Önkormányzatára bízták”, miközben a terek hasznosításából – így például a karácsonyi vásárból – származó bevételek a fővárosi önkormányzathoz folynak be.
FRISSÍTÉS!
Az atv.hu érdeklődésére Faix Csaba, a Budapest Brand vezetője ezt közölte:
„Miután az állam elvette a Fővárostól a Vörösmarty tér tulajdonjogát, a Budapest Brand még július végén megkereste az V. kerületi Önkormányzatot, hogy az elmúlt több, mint 20 évhez hasonlóan idén is szívesen megrendezi a vásárt. Erre a megkeresésre szeptember elejéig nem kapott választ, az ekkor újraindult egyeztetések után pedig az V. kerület úgy döntött, hogy másnak ad lehetőséget a vásár megszervezésére. Ezt a Budapest Brand kifejezetten sajnálja, mert az infláció és a gazdasági helyzet miatt mi már májusban ártárgyalásokat kezdtünk a vásár építőivel és szolgáltatóival, hogy a látogatók terheit csökkentsük és a többség számára elérhetővé tegyük a vásárt. Ez biztosította volna, hogy a tavalyi megszokott színvonalon és időben, transzparens módon megvalósulhasson a vásár. A Budapest Brand szokásaihoz híven pályázaton választotta volna ki a kiállító kézműveseket és vendéglátósokat is. Erre most már idő hiányában aligha kerülhet sor.”
- A szerv betiltotta a Pride-ot, Karácsony Gergely szerint nem létező gyűlésről hozott tiltó határozatot a rendőrségMegosztás A rendőrség gyülekezési hatósági jogkörében eljárva a gyűlés fentiek szerinti helyszínen és időpontban történő megtartását megtiltja – olvasható Terdik Tamás budapesti rendőrfőkapitány határozatában. Karácsony Gergely szerint nem történt bejelentés, így a rendőrség tiltása is elveszíti relevanciáját. Budapesti Büszkeség rendezvény Karácsony Gergely bejelentette, hogy június 28-án a Fővárosi Önkormányzat – a Szivárvány Misszió Alapítvánnyal partnerségben… További információ: A szerv betiltotta a Pride-ot, Karácsony Gergely szerint nem létező gyűlésről hozott tiltó határozatot a rendőrség
- Nagy Márton hiába kekeckedett: a kincstár visszautalta Budapest pénzétMegosztás A Fővárosi Törvényszék kedden jelentette be, hogy a szolidaritási hozzájárulás ügyében a fővárosnak kedvező ítélet született. A bíróság döntése szerint „a helyi önkormányzatok között is speciális helyzetben lévő, közfeladatainak teljesítése körében több millió lakos ellátásáért felelő felperes a beszedési megbízás teljesülése esetén – likviditásának ellehetetlenülése okán – ezen feladatainak ellátására képtelenné válik”. Egyúttal elrendelték,… További információ: Nagy Márton hiába kekeckedett: a kincstár visszautalta Budapest pénzét
- Hatvannégy Vármegye állítja, hogy megszerezte és le is foglalta a Pride titkos útvonalátMegosztás „Bátor HVIM-esek kinyomozták a KariGergi féle Pride útvonalát, amely a következő lenne: Városháza park és Deák tér a gyülekező, onnan a Kiskörút (Astoria, Kálvin tér, Fővám tér), majd Szabadság-hídon át a Műegyetem rakpart. Természetesen ezt egyelőre titokban akarták tartani, még nem szerették volna nyilvánosságra hozni…” – írta a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) weboldalán.… További információ: Hatvannégy Vármegye állítja, hogy megszerezte és le is foglalta a Pride titkos útvonalát
- Döntött a törvényszék: Budapest Főváros Önkormányzata jogosult az azonnali jogvédelemreMegosztás A Fővárosi Törvényszék Közigazgatási Kollégiuma helyt adott a Budapest Főváros Önkormányzata felperes által előterjesztett azonnali jogvédelem iránti kérelemnek – válaszolták a Magyar Hang kérdésére kedden. A bíróság döntésében a peres eljárás befejezéséig megtiltotta az alperes Magyar Államkincstár számára, hogy szolidaritási hozzájárulás címén a felperessel szemben 2025. május, június, július és augusztus hónap tekintetében beszedési… További információ: Döntött a törvényszék: Budapest Főváros Önkormányzata jogosult az azonnali jogvédelemre
- Karácsony Gergely: a fővárosi önkormányzat megrendezi az idei Pride-ot – Rögvest reagált a kormányMegosztás Június 28-án a Fővárosi Önkormányzat a Szivárvány Misszió Alapítvánnyal partnerségben megrendezi a Budapesti Büszkeség rendezvényt – jelentette be Karácsony Gergely Facebook-videójában. Budapesti Büszkeség = Budapest Pride Karácsony elmondta, Budapest ezzel feléleszti azt a korábbi hagyományt, amivel minden év júniusában – a szovjet csapatok kivonulására is emlékezve – szabadságünnepet tart a város. Ez a szabadságünnep… További információ: Karácsony Gergely: a fővárosi önkormányzat megrendezi az idei Pride-ot – Rögvest reagált a kormány
Szerző
Friss
- Súlyos zavar a balatoni fővonalon, jelentős vonatkésések várhatók – A mai nap a nyári szünet első napja és még csak 18:41 van
- Kultúrtöredékek – Óriási fehér virágokat ringató bakaszivarfa alatt sétálunk
- Izrael szerint a háború elhozta külföldi sajtó „médiaanarchiáját” -Ennek most végetvetnek
- Készülj! Így kerülheted el a hőgutát
- Marika néni: Tisztelt Rambó úr! Alig két hete, hogy a tagja vagyok a Harcosok Klubjának….
- Horoszkóp-üzenet: Rák érzelmi hullámvasútra, az Ikrek szócsatára, a Bak tervei megvalósításának kezdetére számítson ezen a hétvégén
- Orbán másodlagos frissességű traktorozása újrahasznosítva
- A négy legbátrabb csillagjegy – amikor a bátorság határozza meg a jellemet
- Hadházy: ne nekem legyen igazam… – Ám, ha mégis?
- Közlöny van róla…: részletesen a nyugdíjasok 30 ezres utalványáról