Connect with us

Ez a nap

Milliárdos korrupció állhat a pécsi buszvásárlás mögött

Megosztás

Hollandiában nyomozás indult az ügyben, ezért a magyar hatóságok is kénytelenek vizsgálódni, persze nincs gyanúsított.

Milliárdos hűtlen kezelés gyanúja

vetődött fel a pécsi városi buszpark 2015-ös megújítása kapcsán – írja a Szabad Pécs. A portál szerint a hollandiai Breda város ügyészsége kezdett nyomozni, és jogsegélykérelem miatt a Polt Péter vezette magyar ügyészségnek is el kellett rendelnie a nyomozást, de 2016 novembere óta egyetlen gyanúsítottja sincs az ügynek, amelyben baranyai közszereplők is érintettek lehetnek.

A pécsi tömegközlekedésért felelős Tüke Busz Zrt. 2014 végén kényszerült buszbeszerzésre, addig ugyanis nem saját tulajdonú buszparkkal dolgoztak, hanem egy másik korrupciógyanús ügy, a buszaik kiszervezése és visszabérlése kapcsán felszámolás alá került Pécsi Közlekedési Zrt-től bérelték annak buszait. Vagyis olyan járművekkel látta el feladatát a cég, amelyeket bármikor eladhattak vagy elárverezhettek, vagy éppen felbonthatták a piaci szerződést.

Előzmények

Ebben a helyzetben kapóra jött, hogy a hollandiai Breda városa és a környező települések le akarták cserélni Volvo buszokból álló járműparkjukat. A Volvo magyarországi képviselete a használt járművek beszerzésére 67 ezer euró (szóló) és 89 ezer euró (csuklós) irányárat ajánlott.

Ám a 2014 végén tartott rendkívüli közgyűlésen az azóta lemondott alpolgármester, Girán János arról beszélt, hogy a buszflotta megszerzéséhez 3,5 milliárd forintos hitelt kell felvenni, ami százmilliókkal magasabb végösszeget jelent, mintha az ajánlott irányárakat a darabszámmal felszoroznánk.

Közbeszerzés

2015 januárjában megjelent a közbeszerzési felhívás, amit szemmel láthatóan a hollandiai flottára írtak ki, ezt végül egyedüli jelentkezőként a hollandiai Bus & Coach Trade BV nyerte, amely a kinézett buszflottával pályázott, épp 3,5 milliárdos árért. A Volvo Hungária vagy az eredeti eladó, a hollandiai Volvo nem is pályázott, ez azért lehetett így, mert a Bus & Coach Trade BV-nek opciós foglalása lehetett a flottára. A cégnél ugyanis már a közbeszerzés kiírása előtt értesülhettek a pécsiek tervéről.

Azt nem tudni, hogy ez a közvetítő cég mennyiért vette meg a buszokat az eredeti hollandiai eladótól, de az biztos, hogy a szóló buszokat végül 88 270, a csuklósokat 111 550 euróért adták el Pécsre, darabonként.

Breda város ügyészsége 2016 ősze előtt megkereste a magyar hatóságokat, hogy egy több országot is érintő, náluk kibukott, de magyarországi központú korrupciós ügyben kérik a magyar hatóságok segítségét. A nyomozást végző Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság a héten arról tájékoztatta a Szabad Pécset, hogy a befolyással üzérkedés bűntett elkövetésének gyanúja miatt elrendelt büntetőeljárás jelenleg is folyamatban van.

A Szabad Pécs következő cikkében a pénz útját követik majd nyomon.

(Forrás: Szabad Pécs, 24.hu)

Kapcsolódó:

Nincs emberség a fideszes pécsi önkormányzatban

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Riky

    2018.02.20 14:12 at 14:12

    A korrupció már megszokott, de ezek a buszok egytől egyig szarok!!

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük