Connect with us

Ez a nap

Nacsa Lőrinc a szennyvíziszapot is a baloldal nyakába önti!

Megosztás

A Fidesz-KDNP arra kéri a kormányt, hogy tiltsa be a külföldi szennyvíziszap behozatalát az országba, és vizsgálja meg, hogy abban milyen baloldali üzleti körök érdekeltek – mondta a kormánypártok nevében Nacsa Lőrinc kereszténydemokrata parlamenti képviselő hétfőn sajtótájékoztatón.

Magyarország nem kér más szennyeséből

A politikus kijelentette: a kormánypártok egyetértenek a kabinet céljával, hogy „Magyarország nem kér más szennyeséből”, még akkor sem, ha ezt uniós szabály lehetővé teszi.

Úgy tűnik, hogy ezeket a kiskapukat kihasználva baloldali üzleti körök gazdagodnak azon, hogy ide hordják más szennyesét

– jelentette ki.

Emlékeztetett azon sajtóhírekre, amelyek szerint „a baloldal egyik embere, a Bajnai-Gyurcsány-korszak egyik tanácsadója, Winkler Gyula és köre profitál abból, hogy itt rakják le más ország szennyesét”.

A baloldal mindig ezt csinálja: akár Magyarország és a magyar emberek életminőségének árán is hajlandó kiárusítani az országot

– fogalmazott Nacsa Lőrinc.

Hangot adott azon meggyőződésének, hogy a hatóságoknak nem szabad engedélyt adniuk külföldi szennyvíziszap Magyarországra hozatalára, és az eddig kiadott engedélyeket is felül kell vizsgálni.

(Forrás: MTI)

Nacsa Lőrinc alighanem maga is tudja, ha nem, az még nagyobb baj, hiszen a szocialista Korózs Lajos elsőként és már több ízben kérte számon a kormányon a bűzlő szennyvíziszapot. Azt hiszi Nacsa, hogy ha igaz lenne, amit mond, akkor Korózs Lajos ilyen erővel hibáztatná a kormányt? Vagy azt gondolja, hogy a baloldal pontosan úgy bújik ki a felelősség alól, ahogy az mostanság szokás?

Korózs Lajos válaszolt

Minden esetre szerkesztőségünk megkérdezte Korózs Lajos képviselő, az Országgyűlés népjóléti bizottsága szocialista elnökének véleményét.

Mi a magyar emberek védelme érdekében dolgozunk. A Fidesz van kormányon kilenc éve. Ők hozták, ők engedélyezték a szennyvíziszap behozatalát, az érintett városok lakói meg elszenvedik. Ők engedik át nap mint nap ezrével a határon a kamionokat. Az ő engedélyükkel működő vállalkozás vette ki évről-évre a 100 milliós nyereséget a cégből.

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük