Connect with us

Ez a nap

Már a Karmelitáig ér a szennyvíziszap bűze

Megosztás

Gulyás Gergely szerint az áruk szabad áramlásának uniós alapelve miatt nem lehet betiltani a külföldi szennyvíziszap behozatalát.

Veszélyes hulladék

Azonban az az 50 ezer tonnányi anyag, amit az ő engedélyükkel Magyarországra hoztak, az vélhetően veszélyes hulladék. Az előírások szerint 50 kilométeres körzeten belül meg kellene semmisíteni ezt az anyagot, de ehelyett Horvátországból és Szlovéniából gond nélkül ideszállítják, ami miatt hazánkból Európa nyilvános vécéje lett tette közzé véleményét az MSZP.

Mint írják, az MSZP kezdte el az újabb fideszes üzlet feltárását és az egyre kínosabb részletek felbukkanása után most már úgy tűnik, hogy a Karmelita falain belül is érezni, hogy valami bűzlik.

Ki a felelős?

Annyi azonban már nem elegendő, hogy majd a jövőben nem adnak ki újabb engedélyeket. Azonnal le kell állítani a szállításokat és vizsgálatot kell indítani annak érdekében, hogy kiderüljön ki a felelős azért, hogy ezzel a – valószínűleg veszélyes – hulladékkal árasztották el az országot.

Az érintett településen élők érdekében pedig minél hamarabb fel kell számolni azokat az élhetetlen körülményeket, amelyeket a Fidesz teremtett azért, hogy még ebből az anyagból is pénzt csináljon.

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük