Kerítésen innen
Nagy Ervin: „egyszer csak lesz egy generáció, aki nem hajlandó félni tovább”!
Nagy Ervin az Egyenes beszédben arról beszélt, hogy ’98-ban Orbán Viktorra szavazott, akkor nem gondolta, hogy ezt a fajta szabadságeszményt képviseli majd.
Hatalmas tömeg jelent meg az SZFE által meghirdetett fáklyás vonuláson
Antal Bálint és Nagy Ervin is elmondta, hogy ekkora tömegre számítottak.
Az elégedetlenség és a türelmetlenség akkora az emberekben, hogy ezt meg akarták mutatni
– mondta Nagy.
„Ott a helyem…”
Nagy Ervin elmondta, hogy úgy érezte, hogy október 23-án ott a helye,
van olyan pillanat, amikor a személyes jelenlét fontosabb, mint a szavak.
Antal a tüntetés szervezése kapcsán elmesélte, hogy több szakszervezettel is felvették a kapcsolatot, így jött a gondolat, hogy ha mindannyiuk szabadságáról beszélnek, akkor együtt fogalmazzák meg, így jött a tüntetésen felszólaló műtősnő is képbe.
Szarka „velőtrázóan pitiáner” tette
Azt is elárulta, hogy előtte az Ódry színpadon elpróbálták a beszédet – amit sötétben kellett, mivel
Szarka Gábor egy rendelkezésével lekapcsoltatta az áramot.
Nagy Ervin szerint az áram lekapcsolása „velőtrázóan pitiáner”. Majd hozzátette, hogy
ezeket „a fiatalokat féltem, meg ezt az országot”.
A színész elmondta, hogy a hatalom mentalitása zavarja – ha valaki lojális hozzá, akkor mindenkin keresztül nyúlhat. Nem szeretné, ha a következő generáció ezt tanulná meg, és
’98-ban, amikor Orbán Viktorra szavazott, nem gondolta, hogy ezt a fajta szabadságeszmét képviseli. Szerinte az akkori miniszterelnök és barátai most ott vonultak volna velük, flanel ingben.
Antal Bálinték nem érzik veszélyben magukat,
a hallgatói státusz a legvédetteb, mert őket nem lehet kirúgni. Szerinte az egyetem védi őket azzal, hogy működik. A nyilvánosság jelenthet kockázatot, de a mérleg másik serpenyőjébe nem tud mást tenni.
„Egyszer csak lesz egy generáció, aki nem hajlandó félni tovább”-
mondta Nagy Ervin.
Remény….
Antal Bálint abban reménykedik, hogy
vissza lehet lépni arcvesztés nélkül a hatalom oldalán, le tudnak ülni a hallgatókkal beszélni.
Nagy Ervin nem gondolta 25 évvel ezelőtt, hogy
alapértékekért kell majd kardoskodnia.
A beszélgetés ide kattintva nézhető meg.
Szerző
Friss
- Ha ez ilyen egyszerű lenne….: alaptörvényben rögzítik, hogy Magyarországon tilos a drogozás
- Másodszor verte át Amerikát egy középszerű vigéc
- Orbán Viktor 100 milliós páncélozott BMW-je Párizsban járt – Köszönjük a Megafon-képzett Bohár-információt…
- Magyar György: életképes önkormányzati rendszer kiépítése nem NER-érdek
- Nincs ezen mit cifrázni, tavasz van
- Jó hír érkezett Ferenc pápa állapotáról
- Nem ‘kertelnek’, szabályozzák a hétköznapokat (is) már megint
- Megvan az új Európa új vezetője? – Emmanuel Macron: a nukleáris elrettentő erőnk megvéd bennünket
- Panamai államfő: ‘Trump elnök már megint hazudik’!
- Demeter Szilárd kultúr-dúlása Juszt László ‘megzenésítésében’